Profil Galéria Kapcsolatok Vendégkönyv Blog

Íme az első!
9 | 81 Hívások | 13.05.2018, 20:25

Ahol a nap mindig korábban kel - 1.rész

1. epizód: Meglátni és megszeretni. 

Szerette a repülőterek hangulatát. Kicsit olyanok, mint az Ég előszobái. Benne van ebben az is, hogy az ember Ikarosz óta vágyik a felhők fölé emelkedni. Még ha van is benne némi félelem, ez csak kíváncsi bizsergésben nyilvánul meg, hiszen tudja, hogy hamarosan elrugaszkodik a földtől, s szárnyalhat, mint egy madár. 
Még akkor is így van ez, ha a vasmadár szűk ülésébe kötözve rájön, hogy mindez csak illúzió, s az elegáns hófehér, habos bárányfelhők felülről nézve csak mókás vattapamacsok. 
Gondolta, megünnepli első ázsiai útját s kért egy pohár pezsgőt a stewardesstől, s a kezéhez készítette esti olvasmányát, Wass Albert Funtinelli boszorkány című regényének utolsó kötetét. 
Próbált kényelmesen elhelyezkedni, mert tudta, hogy hosszú repülőút áll előtte. Szerencséje volt, mert éppen a vészkijárat folyosója mögötti sorban kapott helyet, így előtte nem voltak ülések, ki tudta nyújtani a lábát. Egy hórihorgas, nyakigláb, német férfi ki is szúrta, hogy mellette üresen maradt egy ülés, s a felszállás után megkérdezte átülhet-e. Rábólintott. 
Sötétedett. A gép motorja egyhangúan duruzsolt. Jóleső fáradtság lett úrrá rajta, kényelmesen kinyújtózott. Kicsit zavarta, hogy a német férfi hosszú karja a közös karfát bitorolta, s a könyöke időnként az oldalát böködte, de azután magával ragadta a regényben olvasott történet… 
A hajnali órákban arra ébredt, hogy az ablak lehúzott rolójának résein beszűrődik a kabinba egy kósza fénysugár. Kínában már régen felkelt a nap! Ébredezés közben megütötték a fülét a „konyha” felől beszűrődő zajok, s érezte a levegővel bekúszó illatokat. A furcsa ázsiai fűszerek illatát. Megérkezett. 
Reggeli után landoltak a Baiyun Airporton. Elveszett apró hangyának érezte magát a repülőtér monumentális méreteit látva, s rémisztőnek a végeláthatatlanul kígyózó embersorokat. Hihetetlennek tűnt, de szűk óra múlva már a várakozók között kutatta tekintetével az ő „emberét”. Nem tartott sokáig, hiszen Gábor kitűnt a tömegből magas termetével s fehérlő hajával. Nem volt képes araszolni tovább, kilépett a tömegből, s a kordon szalagját megemelve átbújt alatta, és kitörő örömmel vetette magát Gábor karjaiba. 
Amikor a repülőtér épületből kiléptek, nem csak az Ázsiára oly jellemző páratelt levegő vágta mellbe, de a város látványa is. Pillanatokig csak állt ott, az ámulattól földbegyökerezett lábakkal, s próbálta felfogni, hogy egy 11 milliós metropolisba érkezett. 
Az utakon őrült forgalom, zaj és por. Többszintes felüljárókon szédületes tempóban kanyargó autók és buszok. 
Beszálltak az egyik, város felé haladó buszba, s szeme az ablakon keresztül a tájat pásztázta. 
Az út két oldalán külvárosi - itthoni paneltömbökre emlékeztető - többemeletes lakóházak végeláthatatlan sora, melyek szinte egymást érték. Az ablakokban - mint egy olasz neorealista filmben - kilógatott ruhák száradtak. 
Üdítő színfoltot az egyforma szürkeségben csak a lakóházak tetején zöldellő kertek hoztak, no meg az út melletti egzotikus, európai szemnek szokatlan növények, amelyek kissé porosan is kellemes látványt nyújtottak. 

 

 

Kategória: Allgemein | 2 Hozzászólás(ok)

Írjon egy hozzászólást

Hiba