Az egyik laza hangvételű közösségi oldalon, egy csinos hölgy chat üzenetben közölte, hogy dugni akar velem, de előbb szeretne megismerni.

Kérdését feltette nekem: Mi a véleményem Hermészről, illetve a Corpusz hermetikum művéről.

A chat forma lehetőséget nyújtott nekem, hogy a művet megismerjem magyarul az interneten. Megválaszoltam, hogy a hermetikus tanítás központi magja az a felismerés, hogy az individum nem különbözik a legfelsőbbtől. Azt szemléljük hermetikus módon: Ki vagyok én? Mi is ez a világ körülöttem? Milyen viszonyban vagyok vele? A hölgy a válaszomat elfogadta.

Örültem neki, de az jutott eszembe, hogy milyen szerencsém van, hogy a kérdését nem az ágyban tette fel nekem. Mérnökként aligha tudtam volna elfogadhatóan, a hölgy igényei szerint teljesíteni.

Az életben a szerencsének is szerepe van.
Szeva Belmodó!
Régen olvastalak hál'istennek.
Ma éppen a képzavarról elmélkedtem egy tagnak, aki a polisz szót ragasztotta magára a magyar trikolór fölött és élvezte.
Nagyjából ekkora képzavarod lehet, ha a dugást, az ó-görögöt és tenmagadat egy írásba próbálod erőszakolni.
Főleg cseten és egy nővel.
Hihetetlen, hogy ekkora, ordas baromságot képes vagy közzétenni vén fejeddel.
Na igen, lesznek megint, akik próbálnak nyugtatgatni, hogy Belmondó így ne vedd a szívedre, meg, hogy mekkora egy ... na nem ezt én írtam, szóval, hogy mindez lehetséges.
Pedig nem, felejtsd el az ó-görögöket, a dugást soha, de mi férfiak, akik nem hordunk szandált, fekete zokniban járunk és diszkrét fegyverolaj szagunk van, erről soha nem beszélünk. Érted, bazmeg, soha nem alázunk meg egy, vagy több nőt a saját oltárunkon.
Nem hiszem el, hogy van egy ennyire hülye ember a világon!