Az én kis falumban más volt a szokás.
  Amikor az ifjú pár kijött a templomkert kapuján a legények madzagot húztak ki előttük,amin át kellett emelni a menyecskét és megkínálni itókával a legényeket.
Mi gyerekek is "elköthettük" az útjukat,nekünk aprópénz dukált.
  Maga a lakodalom szinte az egész falu részvételével zajlott,a meghívottak a portán a sátorban múlattak,mindenki más a kapu előtt adta át jókívánságait és természetesen áldomást ittak,kóstolót kaptak.Tóni bácsi a plébánosunk az asztalfőn díszelgett és becsületesen emelgette a poharat hajnalig.Ilyenkor megszokott volt,hogy a mise elmaradt.Elég gyakran viselt tozurát ,de nagyon szerettük.
Igazából nem sok lakodalmat láthattam,mert kicsi volt a lélekszám,de utána hetekig játszottuk a saját kis lakodalmainkat,kiszolgált függönyök,takarók segítségével.Igaz vőlegényjelölt nem nagyon akadt,de kisorsoltuk,hogy ki mi legyen.
Jól szórakoztunk az biztos!

Következő szó: KISBÍRÓ  
Kisbírót egyszer láttam életemben - már nem is emlékszem pontosan, milyen alkalomból.

Úgy rémlik, valamelyik várjátékokon jártunk, talán Visegrádon vagy Diósgyőrben. Akkoriban kedveltem az ilyesmit, a vásári forgatagot, a látványosságot, a gólyalábasokat. Imádtam a reneszánsz táncokat, magam is részt vettem bennük gyakran. :oops:
No, hát ekkor láttam életem egyetlen kisbíróját, és igazából nem is a látványra emlékszem, hanem a hangsúlyai csengenek a fülemben. :)  

Egy általánosabb szót adok: ŐSZ

   
L.emma írta: Kisbírót egyszer láttam életemben - már nem is emlékszem pontosan, milyen alkalomból.

Úgy rémlik, valamelyik várjátékokon jártunk, talán Visegrádon vagy Diósgyőrben. Akkoriban kedveltem az ilyesmit, a vásári forgatagot, a látványosságot, a gólyalábasokat. Imádtam a reneszánsz táncokat, magam is részt vettem bennük gyakran. :oops:
No, hát ekkor láttam életem egyetlen kisbíróját, és igazából nem is a látványra emlékszem, hanem a hangsúlyai csengenek a fülemben. :)  

Egy általánosabb szót adok: ŐSZ

   

Élvezettel olvastam végig az emlékeiteket, és bennem is sok feltolult. A malomtulajdonos nagyapám, a Dunai halász nagyapám, imádott Nagyanyám, nyaralások a faluban, ahol sokszor láttam a kisbírót, amikor a községháza híreit kidobolta, gyerekkorom egy vasútállomáson élve, bányásznapok és,és és..
A szabályokra visszatérve, az ŐSZ-ről.
Nekem az ősz a szeptember, amikor iskolába indultunk, izgulva, kiváncsian. Lesz-e új osztálytársunk, ki mellé ültet a "tanítónéni", ki hol nyaralt, ki lesz az új barátom.Egy szénporos bányászfaluban éltem, nem voltak a fák szépek, minden fekete volt, amíg el nem kezdődött az esős időszak. Mi azonban megtaláltuk a szépet, 3 km-re volt a Gete, ahová még lyukasórában is elszöktünk. Aztán belevetettük magunkat a tanulásba-kivéve én, - nem kellett otthon tanulnom, elég volt, amit az órákon hallottam.
Aztán felnőttként már a Gerecse csodálatos erdőiben keresgéltük a gombát a fiaimmal, gyűjtöttük a színpompás leveleket. A pincesoron a szüret semmivel össze nem téveszthető illata, dió rágcsálása pohár borral a kézben.
Most aranylik a kertemben a nyírfácska, élvezem a friss levegőt, dombtetőn lakom, gyárkémény közel -távol nincs.
Más is eszembe jutott az őszről-sajnos. Tegnap a fodrász megkurtította a hajamat, és alatta bizony már több az ősz, mint a barna. Eszembe juttatta az elmúlást, a készülődést a megpihenésre.

nekem a kedvenc szavam: MÁJUS , erre keressetek emlékeket magatokban
Sziasztok!
Örömmel csatlakozom hozzátok, hiszen egy időben voltunk gyerekek, s amit Ti elmondtatok a falusi életről, azt mind én is átéltem. Csodálatos dolog volt, amikor megjött - megjött? - bedöcögött a cséplőgép, és mi mezitlábasan, kis gatyában hordhattuk a töreket. Bizonyára tudjátok mi volt az: Az összezuzott szalma. Hát az aztán beleült a bőrünkbe és vakaróztunk tőle, mert irritálta a bőrünket. De nagyon jó volt, mert belehemperegtünk és élveztük, hogy mi is részesei lehettünk a cséplésnek.
Amit elmondtatok mindenről van nekem is emlékem - kellemes emlék, de én most a május szót kaptam.
Hát a legszebb hónap! Na nem csak azért, mert engem és a bátyámat is, májusban hozott a gólya, hanem azért, mert kivirult a természet a maga szépségében. Lehetett menni az erdőbe, a mezőre, felmelegedett a föld, és le lehetett ülni, feküdni a földre. Lehetett fára mászni.
Bucsu napja volt, anyukám varrt nekem egy gyönyörü ruhát. Sohasem felejtem el. Fehér szinü volt, tele szép kéknefelejcsel. Na, én a 7 éves lány, ugy-e miért ne másztam volna fel a legujabb ruhámba a vadkörtefára. Igen ám, de a fa alatt lévő fiuk azt mondták, látják a bugyimat. Na én, mint pulykakas leugrottam a fáról, és az én szép uj ruhámat a vadkörtefa apró ágai, tövesei ripityomra szaggatták.....
Képzeljétek el ezt 53-ban! micsoda nagy kár volt ez akkor.!
Elhiszitek nekem, hogy még csak ki se kaptam? Az én szüleim olyan csodálatos emberek voltak, olyan gyerekkort biztositottak számunkra, hogy felnőtt életem kegyetlen viszontagságait csak igy tudtam elviselni.
SZÜLŐI SZERETET , kérlek erről irjatok!
Szép napot Nektek!
Kedves Csacska, kedves Bandi!

De jó, hogy Ti is írtatok!  :)  


 A szülői szeretetről az az elmondhatatlan boldogság jut eszembe, amikor végre megszületett a lányom.
Nem földöntúli érzés volt, hanem valami nagyon is földi: úgy éreztem, hogy kerek a világ. 

 ...A boldogságról meg a dédimamám.
Törékeny, pici asszony volt, amilyen aprócska, olyan szívós is. Meg nem állt. Valamit mindig csinált, tett-vett, 90 évesen is ellátta a családot ( a nagyszüleim még dolgoztak akkoriban), nyaranta a 6-8 dédunokát is - mint az orgonasípok, sorakoztunk egymás után. Aztán délutánonként beült a hűvösre vagy ki a verandára, este a kapu mellé a kis lócára, varrogatott, horgolt, beszélgetett, borsót, babot fejtett, és olyankor, ha engedte, hogy tétlenül nézzem, ott volt az arcán, a mosolyában a boldog megelégedettség.
Valami láthatatlan szál kapcsolt össze bennünket, egy napon születtünk. Ő is halak volt, igazi szív-lélek ember. Szelíd erőszakkal tanított kötni, hímezni, "„csigát”" csinálni.
Talán hároméves sem lehettem még, amikor először egyedül náluk aludtam - kényszer hozta így. Sírtam, és ő éjszakákon át mondta - mondta - mondta az Altatót ... Mindig csak azt az egyet. „"Na még egyszer!"” - követeltem, és ő újra - meg újrakezdte ...  Ez az esti szertartás sok évig megmaradt.

Pár hét alatt ment el, nem is hiszem, hogy bírta volna hónapokig a fekvést. Utoljára odaültetett az ágya szélére, a kezembe adta a Bibliáját -– nekem hagyta. Igazi, régi, kicsi és gyönyörű, a hagyományos, szinte átlátszó hártyapapírra nyomott, hangyányi betűs kiadás, ma is ezt szeretem legjobban – - és ő végig szemüveg nélkül olvasta.
Aztán azt kérte, mondjak neki valami szép, szerelmes verset ... Igen, szerelmeset.

A boldogságról kezdtem írni, de valahogy félrefolyt a tinta ... Valami egészen más jutott eszembe most.Talán kellene a szívemre valami nemes, de jó kemény porcelánburok - afféle védőréteg bizonytalan külső hatások ellen.  


http://www.youtube.com/watch?v=RrmuIGH1k_k 


Új szó: advent

 
Ma van advent első vasárnapja,így köszönöm Emma a lehetőséget.
Advent,eljövendő!....természetesen a karácsony ünnepére gondolunk elsősorban,és nem erre az őrült hajszára,ami az ajándékok és a pénz körül forog.Nem a vásárlásra csábító reklámokra,nem a már hetekkel előre feldíszített ,csillogó villogó üzletekre,hanem a család, a szeretet,a meghittség ünnepére.
Most is először a gyerekkorom jut eszembe....a hatalmas pelyhekben hulló hó,amely estére hófehér palástba burkolta a falu házait, s fehér ünnepi paplant borított az utakra....bent a szobában ropogott a tűz a cserépkályhában,s mi gyerekek a takaró melegében hallgattuk Mami esti meséjét..... a karácsonyi mesét a Jézuskáról,aki egy jászolban született, s akinek mégis napkeleti királyok hódoltak.... s lassan lecsukódott a szemünk,hogy  csengettyűszóra ébredve kikerekedett szemekkel,ámulva csodáljuk a szoba közepén álló hatalmas csillogó-villogó karácsonyfát....azután gyorsan felöltöztünk, s elindultunk a szüleinkkel az éjféli misére....frissen ropogott a szűziesen fehér hó  kis csizmánk alatt, s nem csak a testünket,a lelkünket is ünneplőbe öltöztette a szeretet ünnepe......milyen sok év telt el azóta!!!!....s nekem azóta is a legfontosabb az,hogy ezen a napon együtt vagyok a családommal, a szeretteimmel.
Iris47 írta: Ma van advent első vasárnapja,így köszönöm Emma a lehetőséget.
Advent,eljövendő!....természetesen a karácsony ünnepére gondolunk elsősorban,és nem erre az őrült hajszára,ami az ajándékok és a pénz körül forog.Nem a vásárlásra csábító reklámokra,nem a már hetekkel előre feldíszített ,csillogó villogó üzletekre,hanem a család, a szeretet,a meghittség ünnepére.
Most is először a gyerekkorom jut eszembe....a hatalmas pelyhekben hulló hó,amely estére hófehér palástba burkolta a falu házait, s fehér ünnepi paplant borított az utakra....bent a szobában ropogott a tűz a cserépkályhában,s mi gyerekek a takaró melegében hallgattuk Mami esti meséjét..... a karácsonyi mesét a Jézuskáról,aki egy jászolban született, s akinek mégis napkeleti királyok hódoltak.... s lassan lecsukódott a szemünk,hogy  csengettyűszóra ébredve kikerekedett szemekkel,ámulva csodáljuk a szoba közepén álló hatalmas csillogó-villogó karácsonyfát....azután gyorsan felöltöztünk, s elindultunk a szüleinkkel az éjféli misére....frissen ropogott a szűziesen fehér hó  kis csizmánk alatt, s nem csak a testünket,a lelkünket is ünneplőbe öltöztette a szeretet ünnepe......milyen sok év telt el azóta!!!!....s nekem azóta is a legfontosabb az,hogy ezen a napon együtt vagyok a családommal, a szeretteimmel.

Kedves Írisz!
Nálad maradt a labda! Milyen új szót adsz nekünk?
Köszönöm Kedves  Bandi,hogy emlékeztettél....nekem is volt egy kis hiányérzetem!

Mivel évszakot váltottunk,legyen a szó a  TÉL .....kinek milyen emlékei vannak a télről,a karácsonyon kívül?
Elárulom,hogy nekem az a jelenet villant be,amikor első osztályos koromban egy hétfői napra ébredve, a hó,a házunk ablakpárkányáig ért.Apukám lapáttal "folyosót"készített a hóban,majd elővette a szánkót, s azon húzott el a falu végén lévő,evangélikus templom melletti iskolába.A szánkón ülve olyan érzésem volt,mintha hatalmas, hóból készült falak közé lennék zárva......félelmetes,de izgalmas élmény volt!
......és Ti? Mire gondoltok?
a Tél!
Sok tél ugrik elő az emlékezetemből, nehéz választani.
Amikor 1. osztályba mentem, Anyukám szánkón húzott az iskolába. Egy döccenőn leestem, Anyu nem vette észre, kiabáltam utána, hogy ne hagyj itt! :D
Amikor a kisebb fiam ment 1.-be, 1985 volt, emlékezetes -20 fokkal és hatalmas, 40-50cm-es hóval. A mi kicsink 14 kg volt, megmorogtam a feleségemet, hogy miért engedte elmenni iskolába.
Én akkoriban a távhőszolgáltató vállalatnál dolgoztam, de leállt a közlekedés, a kenyeret is tankkal hozták.Mennem kellett mindenképpen, és egy mentőautó vett fel nehezéknek. :D Csak a mi üzemünkben nem volt fűtésleállás. Miskolcon akkor többezer lakás fagyott le.
Jobbat a téli, havas pincézésnél nem tudok ajánlani! Duruzsol a présházban a kandalló, érezni a fatüzelés kellemes illatát. Amig a forralt bor készül, páleszek kóstolása folyik, no meg a pinceboroké. Házikolbász, disznósajt csak csipegetésül van az asztalon.
A présház előtt elsétáló emberek beköszönnek, megisznak egy pohár bort, és hívnak , hogy az övékét is meg kell kóstolni.Megkóstoljuk, dícsérjük.Mindenki kedves, nyugodt, barátságos.
A cinkék, stiglicek, fekete rigók , mintha tudnák, hogy a dióból nekik is jut, ott ugrálnak körülöttünk. Szép az élet!
Rálátni a templomra, és amikor meghalljuk a déli harangszót, elindulunk haza, szánkózva, csúszkálva.Farkaséhesen :D

nem adnék új szót, maradjon a TÉL!
 
Kedves Bandi, az írásod olvasva az embernek kedve támad odakucorodni a kandalló mellé egy pohár forralt borral, figyelni a madarakat, élvezni a nyugalmat. :)

Gyerekkorom telei ritkán teltek ilyen szép helyen, mint a tieitek – nagyvárosban nőttem fel. A nagyapám készítette karfás szánkón húzott apukám téli vasárnapon a templomba, azután a kiserdőbe, a „dombra”. Igazából nem is domb volt az, csak bucka. Három lépéssel megmászható egy felnőtt embernek, nagy élmény a gyerekeknek.
Aztán az új lakótelepek építésekor az alapból kiásott földet nagy halomba hordták össze, szánkódombbá, persze csak olyan alföldi méretűvé, de nekünk a vágyak netovábbja lett: lecsúszni - felkapaszkodni - újrakezdeni. Borultunk, visítottunk, nevettünk. Ha lehetett, egész délután.
Ha arra járok, néha megállok, és nézem egy kicsit a gyerekeket.

A legemlékezetesebb szánkóemlékem Erdélyhez kötődik. Már felnőtt voltam. Igazi lovas szánon jártuk be Nagybánya környékét, hihetetlen élmény volt, a nagybátyám hajtott a hatalmas hóban ... Ott, ahol előtte nyáron életemben először ettem pácolt, nyárson sült szalonnát. Most, hogy leírom, még a számban érzem az ízét és orromban a füst kesernyés illatát.

Maradjon még a TÉL és a HÓ, ha kedvetek van hozzá.  :)

 
akkor én folytatom! :D
Szánkózni mnden nap mentünk a téli szünetben, a hugaimmal és a barátokkal együtt. Ez kb 20 gyereket jelentett. Jó szánkódomb kb 2 km-re volt tőlünk, de mentünk nagy kedvvel.
A barátnőink úri (elvtársi) gyerekek voltak, kis bakancsban, és műbőr kabátban(bordó) ami akkor újdonság volt. A domb meglehetősen magas és hosszú volt, 3-4 menetnél többet nem nagyon tudtunk lejönni, mert fel is kellett mászni.
Persze néha ki is volt már jegesedve.Egy ilyen jeges pályán esett le Kati és Zsuzsa a szánkójukról, és a megszilárdult műbőrkabátban gyorsabban suhantak a havon, mint mi a szánkóval :D Visítottunk a nevetéstől.
Azért hívták a rendőröket "fakabát".nak, mert ilyen anyagú szürke kabátjuk volt. Ha hideg volt, talán mozdulni sem tudtak benne :D Mint a Bádogember :D
A mi kis barna magasszárú cipőnk hamar átázott, és alatta a harisnya is. Nemegyszer sírva futottunk hazáig, annyira fázott a lábunk. A kis kötött kesztyük sem sokáig bírták szárazon a hócsatákat .
Otthon a nagy fekete sparherd(sparhelt) ontotta a meleget, a szén nem volt gond egy bányászfaluban. A korlátján száradtak a vizes harisnyák, alatta a magasszárú cipők.
Anyu tésztát gyúrt, és a széleket rátehettük a tűzhely platnijára sülni.Amitől néha vasporos lett a csemegénk., de finom volt.
Boldog gyerekkor volt, ha szegény is.
még mindig a Tél és a HÓ maradjon a téma.
Nekem is beugrott pár havas emlék...10-12 éves lehettem,akkoriban nem sózták az utakat,igaz nem volt ennyi autó.Az a pár teherautó ami arra járt szép tükörsimára préselte a havat.
Ahhoz már nagy voltam,hogy húzgáljanak a szánkóval,a hegyoldal pedig messze volt. Már akkor is elég kreatív voltam,összebarkácsoltam egy jó kis hámot,amibe befogtam Betyárt a kuvaszunkat.Nagyon jó barátok voltunk,ezért nem sokat kellett nógatni, vígan nekiiramodott.Nagyjából egy súlycsoportba tartozhattunk.
Csak akkor kezdtem kicsit megrémülni,amikor a kutya kezdett  teljes erőből száguldani és letérni az útról.Jókora bukás volt nem kevés nézővel!...és persze Neki eszében sem volt megáll,élvezte a szabadságot.Mondanom se kell,többet nem jutott eszembe kutyaszánozni!


Javaslom,térjünk át más témára,ami legyen az ember - állat barátság,én nagy állatbarát vagyok! 
Kedves Ria!
Az ember- állat barátságról gyermekkori Barátom jutott eszembe. Remélem sikerült a fénykép feltöltése és Ti is látjátok milyen gyönyörű volt a Barátom. A közelünkben lakó nénivel, a kutyus miatt barátkoztam össze és szinte minden nap meglátogattam őket, sokat játszottunk együtt. Sajnos a néni néhány év után eladta a családi házát természetesen a Georgot vitte magával. Édesanyámmal még néhány alkalommal meglátogattuk Őket, de utána megszakadt a kapcsolat. Ma már a házi állatoknál jobban szeretem, ha erdőben,vagy a kertemben szabadon élő állattal találkozom és egyszerűen csak nézhetem őket.
Legyen a következő szó a róka.
A hozzászóláshoz csatolt képeket csak a regisztrált tagok láthatják.
Erika2013 írta:
Legyen a következő szó a róka.


Kedves Mindenki!

Imádom a kutyákat, s mivel a róka is a kutyacsaládba tartozik, ezért a róka sem áll messze tőlem. Nekem a rókáról a következő cikk ugrott be ami nagyon megmelengette szívemet:
"Tinni, a kutya, és Sniffer, a róka egy norvég erdőben találtak egymásra, és azóta elválaszthatatlan cimborák annak ellenére, hogy két teljesen különböző világból származnak. Torgeir Berge, norvég fotós éppen a kutyáját, Tinit sétáltatta az erdőben, amikor összetalálkoztak egy rókával. Annak ellenére, hogy az egyikük vadon élő, a másik pedig „házi”, a legjobb barátokká váltak. Berge a kutyája újdonsült cimboráját Sniffernek nevezte el. Az első találkozás óta rendszeresen fotózza a négylábú játszótársakat, megörökítve e különleges barátság minden pillanatát.
A kutyája és a róka között szövődött mély kapcsolat teljesen megváltoztatta Berge hozzáállását a szőrmekereskedelemhez. Elhatározta, hogy a fotókat kiadja egy albumban (A róka és a kutya címmel, Berit Helberg íróval összeállva), a kötetek eladásából származó pénzzel pedig támogatni szeretné a norvég rókavadászat és szőrmekereskedelem beszüntetését. "

forrás: http://www.nlcafe.hu/szabadido/20131208 ... -baratsag/
Itt tüneményes képeket találhattok a barátságuk megörökítéséről.

Következő szó: MEGBOCSÁTÁS
Vincuska írta:
Erika2013 írta:
Legyen a következő szó a róka.


Kedves Mindenki!

Imádom a kutyákat, s mivel a róka is a kutyacsaládba tartozik, ezért a róka sem áll messze tőlem. Nekem a rókáról a következő cikk ugrott be ami nagyon megmelengette szívemet:
"Tinni, a kutya, és Sniffer, a róka egy norvég erdőben találtak egymásra, és azóta elválaszthatatlan cimborák annak ellenére, hogy két teljesen különböző világból származnak. Torgeir Berge, norvég fotós éppen a kutyáját, Tinit sétáltatta az erdőben, amikor összetalálkoztak egy rókával. Annak ellenére, hogy az egyikük vadon élő, a másik pedig „házi”, a legjobb barátokká váltak. Berge a kutyája újdonsült cimboráját Sniffernek nevezte el. Az első találkozás óta rendszeresen fotózza a négylábú játszótársakat, megörökítve e különleges barátság minden pillanatát.
A kutyája és a róka között szövődött mély kapcsolat teljesen megváltoztatta Berge hozzáállását a szőrmekereskedelemhez. Elhatározta, hogy a fotókat kiadja egy albumban (A róka és a kutya címmel, Berit Helberg íróval összeállva), a kötetek eladásából származó pénzzel pedig támogatni szeretné a norvég rókavadászat és szőrmekereskedelem beszüntetését. "

forrás: http://www.nlcafe.hu/szabadido/20131208 ... -baratsag/
Itt tüneményes képeket találhattok a barátságuk megörökítéséről.

Következő szó: MEGBOCSÁTÁS





Vincuska, olyan szót adtál meg, amiről könyveket lehetne írni, de lám, mégsem szólnak hozzá az emberek már február óta. Talán azért, mert - bár mindenki tudja, milyen fontos és nemes dolog a megbocsátás- e szóhoz szervesen kapcsolódik az " előélete " is. Ami mindig valami negatívum. Ami rossz emlékeket idézhet fel az emberekben.
Ezért én adok egy választ erre a szóra, és utána változtassuk meg e topik menetét, hátha ismét lesz, aki tollat/billentyűzetet ragadva megosztja velünk élményeit.
Megbocsátás - Istennek tetsző...

És az új hívó szó: akácvirág.