Nemrég egy „Mi az én életfeladatom?” témájú tréningen vettem részt. A felkészüléshez az alábbi kérést kaptuk: „Kérlek, gondold végig, hogy mi a véleményed az alábbi mondatról: Amikor valami olyat teszek, amitől félek, annál nagyobb sikerélmény nincs. IGEN, vagy NEM választ kérek.”
Első olvasás után rutinból válaszoltam: Ez így van. Hiszen felemelő érzés, ha „átlépjük az árnyékunkat”, és megteszünk valamit, amitől féltünk. Aztán mélyebben belegondoltam. Példákat kerestem a saját életemből, amikor megtettem valamit, amitől féltem. És rá kellett jönnöm, hogy én még soha nem tettem semmi olyat, amitől igazán féltem volna. Vizsgák előtt például izgultam, de azt nem nevezném félelemnek, amúgy pedig ha el akartam végezni az iskolát, akkor nem lehetett kikerülni.
Ezek után elgondolkodtam, hogy mik voltak azok az esetek az életem során, amiket igazán sikerélményként éltem meg, és rájöttem, hogy ezek az alkalmak mind olyan eseményekhez köthetők, amikor valamit nagyon el akartam érni. Ilyenkor nem volt bennem félelem, kétség, hogy meg tudom-e csinálni, egy dolog lebegett a szemem előtt: a cél. És bárki bármit mondott, nem tudott eltántorítani. Simán vettem az „akadályokat” (bár ezeket nem is érzékeltem akadályoknak), mentem, mint a rakéta, és amikor elértem a célt… na igen, az fantasztikus érzés volt. Sorra jöttek fel az emlékek, egy sem volt köztük olyan, amikor féltem…úgyhogy módosítottam a válaszomat: Nem, számomra nem az a legnagyobb sikerélmény, ha olyasmit teszek meg, amitől félek.

Sajnos a tréningen végül nem foglalkoztunk ezzel a témával, pedig kíváncsi lettem volna. Főleg azért, mert erre a kérdésre nincs jó, vagy rossz válasz, csak válasz van, ami segít önmagunk megismerésében.

És Ti mit gondoltok? Nincs annál nagyobb sikerélmény, mint amikor valami olyat tesztek meg, amitől féltek?
Nagyobb dolgoknál, céloknál sosem jut eszembe félni. Azért volt pár apróbb dolog amitől féltem, ilyenkor általában halogattam is a dolgot, de amikor összeszedtem a bátorságom, megtettem. Ezeket nem éreztem sikerélménynek csak megkönnyebbültem és arra gondoltam, hogy milyen butaság volt félni.
Kedves Lidi,
sokszor féltem életemben, hol alaptalanul, hol joggal. Utólag visszatekintve már látom, hogy mennyire felesleges volt, főleg olyan dolgoktól, amik többségében be sem következtek. :lol:

Számomra talán a legizgalmasabb az volt, mikor a saját határaimat feszegettem.
Kb. 10 évvel ezelőtt átúsztam a Balatont úgy, hogy 200 méternél sosem úsztam többet életemben.
Másik frenetikus élményem az 5 méter hosszú parázson való átsétálás volt. Szó szerint remegtem előtte a félelemtől, aztán egyszer csak megszállt valami végtelen nyugalom és átsétáltam.


A kérdés így szólt: "Amikor valami olyat teszek, amitől félek, annál nagyobb sikerélmény nincs. IGEN, vagy NEM választ kérek.”

A válaszom: NEM  ...van/volt nagyobb sikerélményem. :)     
Sokszor féltem életemben, és igen, megkönnyebbülök, mikor sikerül túljutnom egy helyzeten, amit félelemmel kezelek. És IGEN, imádom az ilyen sikerélményeket.

De nekem valami más is eszembe jutott erről a felvetésről. :)
Mégpedig az, hogy tulajdonképpen nem is tudjuk, hogy mi az, amitől félünk. Mi az, ami a félelmünket okozza.
Belegondoltatok abba, hogy attól félünk, amit magunkban fellelhetünk?
Mikor felfedezek magamban valami olyat, amitől félek, vagy éppen nem is tudom, hogy attól féltem, no akkor van az igazi katarzis.
Vagyis amire rájöttem, a félelmem az táplálja, amiről nem tudok. Amikor elakadok életem valamely szakaszában, észre sem veszem, hogy a félelem tart vissza attól, hogy képes legyek a továbblépésre. Láthatatlan erőként van jelen, melyet kifogások, vagy egyéb formában kivetítek mindenre, ami éppen az eszembe jut. :)

Sym említi a tűzön járást. Nagyon jó példa. Velem az történt, hogy amikor átsétáltam a tűzön, mindkét talpamba ragadt egy egy diónyi parázs. Akkori tudatállapotomban egyáltalán nem érzékeltem, sőt még nyoma sem maradt hólyag vagy égési seb formájában. De ha a félelemmel indulok el, ugye egyértelmű, hogy mi történt volna? :)
Nagyon sokat gondolkodtam a félelmeimen.Jól átrágtam a témát és arra jutottam,hogy bármitől féltem az sosem feladat,hanem kikerülhetetlen történés volt.Ha valaha valami vissza tartott ,az bizony csak a lustaságom vagy a komfortzónámhoz való ragaszkodás volt.
A sikerélmény meg fura dolog.Mindig attól függ mennyire maximalista az ember.Van akinek a kis teljesítmény is nagy elégedettség,van aki a legjobbon is tudna utólag javítani.
Én meg azok közé tartozom,akik bármilyen a feladat,nekifognak megcsinálják és kész.Eleve fel sem merül bennem,hogy nem tudom,félek tőle.Esetleg még nem tudom de utánanézek és megtanulom.De mindenképpen megoldom.