Kedves Ylen, és Vajk!
Én Bak jegy szülött vagyok. Túlnyomó részt igaz rám az, ami a horoszkópban szerepel. :roll: Remélem, nem gubancoltam össze semmit, amikor bizonyos tulajdonságaimon hosszú idő alatt, akarattal változtattam. Összességében azt mondhatom, ha valaki egy alap jellemzést olvas a Bak jegy szülötteiről, elég sokat megtudhat rólam. Mindezek ellenére nem keresek tudatosan csillagjegy alapján társat.
Hiszek ugyanis a sorsszerűségben, abban, hogy eleve kijelölt utat kell végig járnia mindenkinek. Ha ezen az úton valaki egy ideig társul szegődik, annak jó oka van.
Osztom a véleményedet Ylen abban, hogy a miértekre utólag kapunk csak választ.
Az egyik társkeresőn gyakorlatilag beollóztam a Bak nő jellemzését. Tapasztalat: annak ellenére, hogy végül is ideális társ, nem túl szerencsés dolog Baknak lenni. Leginkább határozatlan férfiak közelednek hozzám. Ez pedig antagonisztikus ellentétben áll az elvárásaimmal :wink:
Georgina
Kedves Hozzászólók és Érdeklődők!

Az összeillőség kérdéskörét szeretném árnyalni a saját gondolataimmal.

Én most úgy látom, hogy a lényeges határok az asztrológiai elemeknél húzódnak, ugyanis az alapérték-prioritások ott fordulnak át olyan mértékben, ami markáns eltérést jelent a másikhoz képest. Mert bár hiszek abban, hogy az egymást (jól) kiegészítő pároknál nagyobb az esély a tartós jó kapcsolatra, de ez a kiegészítés sem feltételez egymással szemben álló különbségeket. Igaz, hogy azt tudod kiegészíteni, akitől különbözöl ugyan, de mégsem nagyon... Véleményem szerint a szükséges "finomhangolás" csak alapértékekben hasonlók között működik. Az én föld-víz kombinációm "viselt dolgai" kellően kiakasztanának egy ehhez nem szokott levegő jegyűt és ez viszonosan is így van tapasztalatom szerint. Az alapértékekben egyezés, vagy összeegyeztethető hasonlóság szükségeltetik a tartósan jó közös "működéshez", ezt előre nem figyelembe venni szerintem komoly hiba. Az asztrológiai elemekhez tartozó értékprioritások ehhez jó alapot adhatnak, ha valaki tud olvasni belőlük és felelősen gondolkodva kíván társat választani maga mellé...

Kíváncsian várom a további hozzászólásokat.

Vajk 
Kedves Vajk!

Az összeillőség kérdéskörét nem lehet tárgyalni alapok nélkül. Ha valaki komolyan foglalkozik az asztrológiával első kérdés ami felmerül , az a szabad akarat. Ha van szabad akaratunk és az életünket saját magunk irányítjuk, akkor nem lenne ennyi boldogtalan ember. A kétkedőknek azt szoktam mondani, hogy csak 1 percig ne gondoljon semmire, csak fél percre, csak 10 másodpercre. Ha ezt nem tudja megtenni, akkor ki is irányítja az ő gondolatatait? Ha még a gondolatait sem képes irányítani, akkor az életét meg igen? El ehet tűnődni ezen...

Ha nincs -és szerintem csak nagyon kevés szabad akaratunk van- akkor hogy is van ez? Tudjuk, hogy a horoszkóp egy ember energetikai mintázata, térképe az útra, az élete mandalája. Hogy is lehetne akkor ezt kikerülni? Tapasztalataim szerint szinte sehogy, csak nagyon keveseknek sikerül. Mint ahogyan Te is írtad, a játszótér ki van jelölve számunkra és ezen belül mozoghatunk.

Aqinói Szent Tamást híres bölcseletét idézném: "A bölcs uralkodik a csillagzatán, a balga engedelmeskedik annak. A csillagok az olyan emberre hatnak, aki szenvedélyeinek rabja, de aki legyőzte, azon nem uralkodnak többé." Nyilvánosan "megkövezem" magam, én még nem uralkodom a saját sorsom felett. És akik úgy gondolják, hogy ők már legyőzték önmagukat, szenvedélyeiket, érzéseiket szeretnék velük találkozni. :-) 20 év alatt egy ilyen horoszkóppal találkoztam, a tulajdonosát úgy hívják Teréz Anya.

Elemek szerinti felosztásom egyezik a Tiéddel. 16 évig éltem egy dupla levegős(vízöntő) emberrel. Bár nagyon nehéz kapcsolat volt, viseltem, mivel a Holdam a Vízöntő jegyében volt, ami rajta volt az ő Ascendensén. Gondolom ez számodra sokat elárul. A válási fényszögnél sem váltam el, mondván, hogy én majd uralkodom a csillagzataimon. Vittem még azt a keresztet, amit már 7 évvel azelőtt lerakhattam volna.:-) Ylennel értek egyet, a Sorsot nem lehet kijátszani, csak ideig óráig. Feladat (karma) van a párkapcsolatokban is. Két embert azért hoz össze az élet, hogy megváltoztassák egymást. A sorsot meg lehet erőszakolni, mint ahogyan én is tettem, de ma már szent meggyőződésem, hogy rosszabbul jár az ember. Ez egy kerülő út, amit csak hisz az ember, hogy könnyebb...

Véleményem szerint önmagunkat kell "csak" legyőzni, a többi meg majd megy, mint a karikacsapás. 

Szeretettel: Sym 
Kedves Vajk,
folytatom az elemek szintjén, mert elfogyott a karakterem.

Bármennyire is az azonos eleműekkel értjük jól meg magunkat, társnak sosem ezt fogjuk kapni. Tapasztalataim szerint a baráti társaságunk szerveződik ezen vonal mentén.
Párkapcsolati szinten a négy elem jelenléte szükséges. 
Ha belőlem hiányzik a levegő elem, vagy csak nagyon kevés van, ilyen partner fog belépni az életembe. Hogy megtanuljam a lazaságot, az elengedést, a felületességet, a mozgékonyságot, stb. Ami ugyebár egy föld-víz kombinációból hiányzik. :) És ez nagyon nehéz feladat, de kikerülhetetlen.

S amíg ezt nem tanuljuk meg, jönnek majd az újra és újra ismétlődő leckék.  :wink:

Kedves Gina!
Az én egész horoszkópon antagonisztikus ellentétben van azzal, amit szeretnék.  :lol:

Szeretettel:
Sym 
Kedves Sym!

Sok mindenben egyetértek Veled, szinte mindenben... Kivéve talán társsal kapcsolatos végkonklúziót. Ugyanis az értékrendi és a habitusbeli egyezés is valahol kapcsolódik az elemekhez, én pedig nem szeretném egy homlokegyenest más értékrendű emberrel összekötni az életem, mert abból - az álmoskönyvek szerint - nem sülne ki sok jó... :)

A tanulásról... Nekem ez nem olyan nehéz, talán szerencsém van ezzel, mert született önépítő vagyok, amit meg akarok tanulni, azt megtanulom, ha nem könnyen, hát nehezen... :) De minél nehezebben érsz el valamit, annál értékesebb a Számodra és annyival növeli az önbecsülésed... Ehhez nem okvetlenül egy másik ember kell, hanem leginkább a belátás, hogy hiányaim vannak és az akarat, hogy tegyek ezek ellen... A többi már gyerekjáték... :) Vagy mégsem?

Az ismétlődő leckék a legjobb tanítók, mert mire megoldod, egy életre meg is jegyzed őket... Bár vannak, akik még mindig ugyanabba az első osztályba járnak, csak nem veszik észre...

Örülök, hogy beindult ez a téma... Bízom abban, hogy akik csak olvassák, azoknak is hasznára válik majd...

Vajk  
Kedves Vajk,
amíg valamit nem szeretnénk.....de még kijár nekünk, addig jönnek a már jól ismert ismétlődők. :wink:

Ki szeretne ellentétes életfelfogású partnert, alkoholistát, nőcsábászt, bűnözőt, stb. maga mellé? Amikor megismered ő még nem olyan, majd melletted válik igazán azzá. Ha az a feladatod, hogy ezeken a negatív tulajdonságok elviselésén keresztül sajátítsad el a leckét, akkor megkapod. Akár egy szép nagy szerelem formájában is...

Persze szerintem is könnyebb út ennél az önfejlesztés, tanulás, a hibáim felismerése. Ez számunkra már evidens, mások számára még nem biztos.
A  horoszkópunk megmutatja azt is, hogy milyen iskolába kell járnunk, hogyan sajátítjuk el a leckét és hogy milyen eszköztárral rendelkezünk hozzá.

Szeretettel:
Sym 
A tudományt meghagyom Nektek... :D Figyelek, hátha valami ragad rám belőle.

A tanulás elkerülhetetlen. És szükséges.

Az ideális társhoz azonban hozzászólnék. Persze, vannak olyan dolgok, amiket nem tolerálok... pl. alkoholizmus, nőcsábász, bűnöző. Ezen kívül még számos olyan szokás, jellemvonás létezik, ami egyszerűen nem klappol hozzám. Azonban én nem igazán tartom szerencsésnek, ha nem csak finom csiszolódás történik köztünk, hanem előbb ütvefúróval át is kell alakítanom a partneremet. Magyarán számomra kell, hogy az alapvető vonásaink ha nem egyformák de passzoljanak egymáshoz, és kell, hogy ne legyen mindenből parázs vita, amint kinyitjuk a szánkat. Én nem akarok egy hatvan közeli férfit a saját igényeim szerint átalakítani. Talán egy életben egy szép feladat elég, és én ezt a magam részéről letudtam. Most már nem állok készen arra, hogy hihetetlen energiát áldozzak Valakire, aki máshoz tökéletesen passzolhatna. Éljen azzal boldogságban. Na ja, a szerelem... ha mégis van akkora érzelmi vihar, ami eltakarja a kibékíthetetlen ellentéteket, akkor persze megint nekifutok. :roll:

És hát az önfejlesztés... én hosszú éveket töltöttem azzal, hogy készen álljak arra, hogy probléma esetén VALÓBAN magamba is tekintsek. Amíg ez nem működik, csak megfogadni lehet, hogy eztán másképp lesz. De aztán minden marad a régiben. Azonban, ha nem vagyunk e téren hasonlóak, akkor mi lesz? Csak az egyik fél idomul a másikhoz? Adja fel a személyiségét akár?

Nem is olyan egyszerű ez...

Georgina
Kedves Érdeklődők!

Egy olyan - számomra fontos - dolgot említenék még a párkapcsolat vonatkozásában, amiben - sajnos - eléggé egyedülálló a véleményem, különösen a nők nem értenek vele egyet (a férfiak leginkább csak hallgatnak...), holott szerintem pont az árt igazán egy komoly társkapcsolatnak, ha ez a kérdés nincs benne a helyén kezelve.

Arról van szó, hogy az életben a Férfi és a Nő máshová helyezi a fókuszt: a Nő a Családra, a Férfi viszont ezen túlra.

Értem ezalatt azt, hogy - véleményem szerint - Férfinak a küldetése, ha úgy tetszik az "életfeladata" a legfontosabb prioritása, minden más csak ez után jöhet. Már ha igazán Férfi és fel is vállalja azt. Épp elég problémának érzem azt a megközelítést, ami egy férfit mindig a nő relációjában határoz meg, ez sajnos női oldalról is általános tendencia... Nem szándékom kicsinyíteni a Férfi életében a Nő fontosságát, de az a véleményem, hogy ha a férfinak nem jut értelmes, hozzá méltó, a családon túlmutató feladat, akkor nem tudja teljes értékűen kibontakoztatni önmaga lényegét és ezt a család és a Társ is alaposan megérzi. Persze akár lehetne ez a "feladat" maga a család is, de valljuk be, ez a "szép új világ" kihúzta ezt a feladatot a férfi alól, így válnak aztán nagyon sokan közülük saját életük "epizodistáivá" a főszereplő helyett. Namármost mit kezdhet egy nő egy "epizodistával"? Nem sokat, azt gondolom... Ha egy férfi nem érzi az életét teljes értékűnek, akkor ő sem tud teljes értékű lenni a kapcsolatában, ez számomra evidencia. Ezen dolgozni alapvetően a Férfinak kell, a Nőnek viszont megértően és támogatóan kell(ene) ehhez viszonyulnia, mindkettőjük érdekében.

Na de majd a hölgyek elmondják, mit gondolnak erről...

Vajk
Teljesen egyetértek Veled, Vajk!
Sajnos elég hamar megfogalmazódott bennem, hogy a férfiak alól a szőnyeget a XX. század második felében kihúzták. Csak azok tudtak boldogulni és boldogítani, akik találtak más, számukra fontos feladatot, a "klasszikus férfi" munkák helyett.
Eltűnt a férfiak családfenntartó szerepe a nők tömeges munkába állásával, eltűntek a klasszikus férfi munkakörök, a városokba, panelokba költözéssel otthon is megszűntek a férfi feladatok. Mivel ez a generáció neveltetése még a régi normák szerint történt, nem voltak szocializálva a háztartásban, gyereknevelésben felmerülő feladatok ellátására, ugyanakkor a családban nőttek a feszültségek. A nők kevés ideje, túlhajszoltsága és a férfiak feladatvesztése, "unatkozása" miatt. Mindkét fél szenvedett.
Azok a férfiak akik megtalálták az új feladatokat, azoknak sikerült házasságukkal együtt átvészelni és legyőzni a problémákat. Akiknek ez nem ment, azok lettek a vesztesek. Sajnos most látjuk, nagyon sok vesztes ember lett, férfiak, nők gyerekek.
És ezen a ponton kapcsolódik hozzád a mondanivalóm. Nagyon sok férfi /olyan is, akiről kívülről ez nem is látszik/, tele van kisebbségi érzéssel a családban, s nincs elég ereje arra, hogy leküzdje, dolgozzon a saját önbecsüléséért. Ezek a gondolataim saját és tanári tapasztalataim alapján törtek fel bennem.
Köszönöm Kata! :)

Akkor talán látszik, hogy nem a nők ellen írtam, amit írtam, hanem azért, mert a mai áldatlan helyzetet mindkét oldal megszenvedi, ezért mindenekelőtt tisztán kell látni a problémát, hogy aztán közös erővel orvosolni tudják, ha társadalmi szinten nem is, de legalább egy-egy kapcsolat, egy-egy család szintjén.

A FÉRFI, ha visszakapja/visszaszerzi alkotó képességét és erejét s ezáltal önbecsülését, ha gyakorolhatja "lovagi" erényeit, ha valódi cselekvésben teszi újra és újra próbára magát a folyamatos pótcselekvések helyett, nos akkor újra olyan lehet, aki mellett lehet ragyogni NŐként...  

Nekem tetszik ez a vízió... :)

 
Nekem is tetszik ez a vízió!  :)

Tökéletesen leírtátok a problémát és szerintem is csak alulról lehet építkezni. Csak a saját portánkon sepregethetünk, felesleges arra várnunk, hogy ezt a problémát a társadalom a mi időnkben majd megoldja.

Számomra a nő és férfi viszonyának törvényszerűségeit, szépségét, harmóniáját, szenvedélyességét talán semmi nem fejezi ki olyan egyértelműen, mint a tangó. Mennyire képtelenség lenne fel-, vagy összecserélni a szereposztást!

Kívánok mindenkinek olyan párkapcsolatot, amiben majd elmondhatja, hogy szeretem az a férfit, aki lehetek melletted. Szeretem azt a nőt, aki lehetek melletted. Mert hogyan is lehetnénk máshogyan boldogok? Hiszen már jól tudjuk, csak egy kiegyensúlyozott, magával békében lévő ember képes tartós és jó kapcsolatot létesíteni.

https://youtu.be/NUy9MXzUrVo  
Kedves Mindenki!

Érdeklődve olvastam végig a hozzászólásokat, és sok mindennel egyetértettem, s persze néhány dologgal nem. De mindezeket itt és most részletezni nagyon hosszú volna. Így egyszerűen csak elmondanám a magam véleményét.
Az általam ismert jó néhány asztrológus hisz a sorsban, és úgy gondolja, hogy a csillagok megmutatják az utunkat. Nem értek velük egyet, mert számomra az előre megírt sors nem létezik, max egy életterv, ami miatt pont akkor és ott születtünk meg, ahol.
Az asztrológia nekem egy segítség az önmegismeréshez. Nem azért mert megmondja, hogy ki vagyok én, hanem azért, mert feltárja a könnyen elérhető lehetőségeimet. Hogy egy példával éljek:
A születési csillagképem lehetne egy üzlet, ahová betértem. Ebben az üzletben sokféle áru kapható, de hogy mit veszek meg belőle, az kizárólag rajtam múlik. Sőt, még az sem kizárt, hogy életem egy szakaszán átmegyek egy másik üzletbe. 

 Az asztrológiát a párkapcsolatok szempontjából vizsgálva, egy nagyon érdekes dolgot tapasztaltam. Akiknek több komoly kapcsolatuk is volt, a párjaik maximum 2-3 csillagkép szülöttei voltak. Merthogy csak bizonyos típusú embereket vonzunk mindaddig, amíg kellőképpen meg nem ismertük azon aspektusainkat, melyeket ezek a bizonyos jegyű emberek visszatükröznek számunkra. És ugyanez a helyzet a barátainkkal is. Ha jól megvizsgáljuk a 12 jegyből többnyire csak 5-6 jegy szülöttei azok, akik közel állnak hozzánk. (Persze itt azért figyelembe kéne venni a teljes horoszkópot is, mert könnyen lehet, hogy emiatt azt hisszük, hogy... pedig dehogy. :-) )
Természetesen az elemek hangsúlyai is sokat számítanak, és ezt bizony nehéz megállapítani abból, hogy például egy ilyen társkeresőn ki van írva, hogy ki milyen jegyben született. Jómagam Ikrek vagyok, de ez az egyetlen levegős jegyem, amúgy csupa tűz és víz vagyok. Szóval... én jó dolognak tartom a pontosan elkészített párkapcsolati horoszkópokat, mert bár nem hiszem, hogy megállapítható lenne belőle, hogy ki, milyen, de arra lehetőséget nyújt, hogy mindazt amit már észrevettünk a másikban, jobban megértsük. Ez is a megismerést, vagy inkább felismerést segíti, és nem ítélethozatalt a másik, vagy a kapcsolat felett.
Köszönöm, hogy figyeltél a szavaimra és érdeklődve várom véleményedet! :-)
További minden jókat !
Én soha nem hittem az asztrológia adta víziókban,és bevallom sokat nevetek,vagy szörnyülködöm a sok sületlenségen amiket tálalnak.Egy emberi lény személyiségét,tulajdonságjegyeit,jellemét,karakterét ne ezek határozzák meg.Legyen az mindenki magánügye mit miért akar belemagyarázni "sorsának"ilyentén való meghatározásában.Ha valaki ismeri önmagát,tudja milyen céljai vannak,és valóban szerencséje is van egy sikeresnek mondható partnerkapcsolatban is,akkor mi szükség van a hokusz-pókuszokra.Némi malíciával azt is mondhatnám: mit is ír a hogyishívják?A társ,a barát nem azért segít adott helyzetben,mert neki az a csillagjegye,hogy eligazítsa a bajban lévőt.Tehát ne ettől várjunk sikert vagy bukást,meg a" na ugye mondtam,hiszen benne van a csillagjegyében,a horoszkópjában" frázisoktól.Mivel az életutak nincsenek ellátva útbaigazító táblákkal,mindenki azt az irányt kövesse,olyan partnert igyekezzen maga mellett tudni ami a számára a legmegfelelőbb,és ezáltal teljes életet élhet.Gondoljanak bele hány embert vitt tévútra,hány embernek kellett értelmetlenül elpusztulnia,mert valaki vakon hitte,hogy "azt a bizonyost neki írták a csillagok"Válasszunk magunknak csillagot?
Elmesélek egy történetet.
Férjem halála után pár évvel találkoztam valakivel, aki ugyanazon évben, ugyanazon napon született, mint a férjem. Elsőként a döbbenetes hasonlóság tűnt fel az arcukban, alkatukban, aztán kiderült, ugyanazon hangszeren játszottak, ugyanaz volt a kedvenc daluk, és még sok apróság. De a legmegdöbbentőbb: az illetőnek pontosan aznap műtötték a szívét, mikor a férjem infarktusban meghalt.
Amilyen meseszerűnek tűnik, annyira igaz.
Mondja meg valaki: eme véletlen bekövetkezésének mennyi a matematikai valószínűsége? 
Ylen 
Kedves Ylen és Fórumozók,
úgy érzem, hogy vagyok már annyira bölcs, hogy toleráljam ha valakinek más a véleménye a világ dolgairól, mint nekem. Igaz, van amikor kicsit vehemensebben védem a magam igazát, de ez nem irányul senki ellen sem, csak ilyen a vérmérsékletem.
Mindig azt gondoltam, hogy túl sok az életemben a racionalitás, s a munkám során olyan egyszerű volt, hogy csak a fizikát kellett tudnom, hogy megértsem mitől működik valami.
Persze az érzelmek terén teljesen más a helyzet, ott megmagyarázhatatlanul az ösztönök vezérelnek, mindenféle ráció, logika nélkül.
Sokszor elmondtam már, hogy nem vagyok egy spirituális lélek, bár néha én is tapasztaltam furcsa dolgokat az életemben, amire józan ésszel nem találtam magyarázatot.
Elmesélek egy rövid történetet:
A férjem halála után pár hónappal Finnországba utaztam a lányomhoz. Másodszor ültem életemben repülőn, s nagyon féltem, mivel Helsinkiben át kellett szállnom. Nem a repüléstől rettegtem, hanem attól hogy egy idegen nyelvi közegben valami miatt segítségre szorulok, s nem tudok úgy kommunikálni, hogy megértsenek.
A fiam kísért ki a reptérre, s a becsekkolásra vártunk, amikor a fiam a lelkemre kötötte, hogy ne felejtsek el szólni, ha odaérünk a pulthoz, hogy a böröndömön célpontként Oulu jelöljék meg.
Ekkor közvetlen előttünk a sorban, hátrafordult egy hölgy és mosolyogva kérdezte, hogy jól hallotta-e, hogy én is Ouluba megyek? Elmondta, hogy ő már többször volt ott, és felajánlotta, hogy kérjük egymás mellé az ülést a gépen.
A repülőúton Marika elmesélte, hogy a férjéhez utazik, aki az oului egyetemen professzor, és hogy a lánya is Finnországban él, orgonaművész, és Rowaniemiben kántor éppen.
…..és amikor ezeket a mondatokat kimondta, megdöbbentem. Kiderült, hogy a lányaink barátnők.
Mennyi esély volt rá, hogy ez a szegedi illetőségű hölgy éppen azzal a géppel utazzon Ouluba, amivel én, s hogy megismerkedjünk a budapesti reptéren?
Van aki azt mondja erre-utólag-hogy ez sorsszerűség, s aki racionális, az azt mondja, hogy véletlen…… ……..s hogy ki mit hisz,az mindenkinek szíve joga.
Üdvözlettel,
Iris