Időskori apróságok ...


Két kutyájával és macskájával, a saját családi házában élő 86 éves barátomnak Karácsony előtt nagyon megnőtt a vérnyomása.

Sikerült vérnyomását elfogadható mértékre csökkenteni, de egyre rosszabbul érezte magát. Kórházba került. Sikerült onnan kikunyerálnia magát azzal, hogy orvos lánya majd az ünnepekben figyel rá. Erre nem került sor. A kórházi főorvos asszony ajánlott egy lakóhelyéhez közeli ambuláns szakorvosi rendelést, aminek igénybevételét én is szorgalmaztam barátomnál.

Megállapították, hogy a vérnyomás csökkentő kezelés vese panaszokat idézett elő. Mára barátom közérzete sokat javult. Közben barátom lánya, megoldásként az öregek otthonát ajánlotta. Kettőt megnéztek, de a két kutyájától és az egy macskájától barátom nem akar megválni.

Barátom azóta is azt emlegeti, hogy lányának és férjének hatalmas háza van. Az egyik szoba üres. Teljesen berendezett, de régebbi használója, az unoka külföldre költözött. Ő arra számított, hogy abban a szobában nyugodtan ellakhatna a hátralévő kevéske éveiben. A lánya mégis inkább az öregek otthonában helyezné el.

Mit lehetne erre lelki vigaszként mondanom?

Elmondtam, hogy az öregek otthonába vonulást nem kell elkapkodni. Két-három évet jelenlegi állapotában jól ki tud húzni, a szeretett állatairól így még tud gondoskodni. Rendszeresen kell étkeznie, kellő mennyiséget kell mozogni, a lelki problémáit jól kell tudni kezelni, és főleg az állatai érdekében akarni kell még élni.

Elmagyaráztam neki, hogy lánya nem gonoszságból nem fogadja magukhoz, de valószínűleg a jelenléte további feszültséget okozhatna a nem igazán kiegyensúlyozott házasságban.

Tudom, hogy a biztató szavak nem pótolhatják a rideg valóságot, de csak ennyit tudtam tenni távoli idős barátomért.

Talán ez is több a semminél.
"Mit lehetne erre lelki vigaszként mondanom?"
Amit mondtál, emberséges, humánus, az adott helyzetben a lehető legjobb tanács.
Ha a barátod lányának a házassága rezgőléces, mindenképpen borulni fog, csak idő kérdése. Ha a barátod ott élne a lányával és annak családjával, vagy csak a közelükben, ő lenne a bűnbak. Köztudott, hogy a házasságban felmerülő problémákra mindig kell valami kívülálló okot keresni.
Nem kell nekünk idős korunkra a gyermekeink terheit cipelni, ők sem veszik át tőlünk a mi terhünket, nyugodtan engedjük, hogy éljék a saját életüket.
Az idősek otthona viszont nagyon kockázatos. Nem mindenki képes megszokni. A beköltözés után sokan önkezükkel vetnek véget az életüknek, vagy felgyorsulnak az időskori megbetegedések, mivel komoly lelki traumaként élik meg a tömegszállás kényszerét. Sem az állandó gondozást, sem a kínzó magányt nem képes enyhíteni az intézeti elhelyezés. A gondozónők száma kevés, a sorstáraknak egyformán fáj az élet. Meg sem hallgatják egymás gondját, baját. Biztos, hogy nem az intézeti elhelyezés a legoptimálisabb megoldás, de nálunk ennyit szánnak az időseknek. A nyugati országokban emberségesebb megoldást keresnek és találnak. Az idősek maradnak a saját otthonukban, és amit az intézetnek fizetnének, annak az árán keresnek házi segítségnyújtásra ápolót. Ettől mi fényévekre vagyunk, mivel a nyugdíjunk gyakorlatilag a létfenntartást fedezi, de otthoni ápolásra, gondozásra csak keveseknek adatik meg a lehetőség.
Lehet, hogy az ingatag kapcsolat előbb utóbb felborul az idős szülő nélkül is, de sajnos felgyorsíthatja azt. Összeköltözés pillanatától mind a két fél addigi megszokott élete felborul akkor is akármennyire jó a szülő gyermek kapcsolatuk.
Sok esetben az is megfigyelhető, ha az idős embert kiszakítják az addigi megszokott környezetéből sokkal hamarabb elmegy.
Sok idős embert ki sem lehet mozdítani saját megszokott környezetéből.
Idősek otthona sem egyforma, van olyan is amiről pozitív a visszajelzés.
Kedves Belmonte biztatásnak mondhatod még hogy amíg a sajátjában van azt csinál amit akar, nem kel senkihez és semmilyen új házirendhez alkalmazkodnia. Ha elfoglaltak a család tagjai, akkor ott is legtöbbet egyedül lenne és valószínű még a házi kedvencektől is meg kellene válnia.
Kedves Amalina!

Fórum témámhoz az első hozzászólókat mindig szeretettel szoktam köszönteni. Most is ezt teszem.
Érezd jól magadat körünkben!

Fórum témáimat mindig azzal az érzéssel szoktam elindítani, hogy a téma felvezetésénél nem igazán az számít, hogy én mit mondok, hanem inkább az, hogy mivel egészítik ki azt a nálam hozzáértőbbek. Ezt a gondolatomat most igazolva látom. Véleményed teljesen tárgyszerű és tapasztalataidat érzékletesen tudod megosztani velünk. Őszinte szívvel köszönöm.

Fényképet nem mellékeltél profilodhoz, de gondolataid jól mutatják egyéniségedet, így személyeddel kapcsolatban semmilyen hiányérzet nem alakult ki bennem.

Gratulálok!
Kedves Amalina! Örülök, hogy megismerhettelek.

Belmonte
Kedves Belmonte!

Köszönöm! Örülök, ha ez a vélemény alakult ki az írásom alapján.
Fényképet nem raktam fel. Szándékosan. Szeretek ide benézni.
Olvasgatok. Néha nagyon értelmes bejegyzéseket lehet itt találni.
Tanulhat az ember belőle. Tanulni pedig nem szégyen és nem bűn.
Ha valaki pedig az én véleményből szűr le következtetéseket,
esetleg hasznos információval tudok szolgálni, annak örülök.

Üdvözöllek: Amalina
Kedves Simi!

Véleményedet köszönöm.

Csodállak, mert mindig mértéktartóan tárgyilagos tudsz maradni.
Igazad van abban, hogy öreg barátomat, ha befogadná a lánya, akkor az állatait nem tudná magával vinni.

Üdvözöllek: Belmonte
Én a leány helyében odaköltöznék az édesapámhoz. (Bárcsak lenne még édesapám!) Gondolom, már ő is nyugdíjas, vagy hamarosan az lesz. Lehet, hogy az ingatag házasságnak is jót tenne egy kis távolság, felül tudnának emelkedni a napi kapcsolattartásból eredő konfliktusokon, tiszta fejjel tudnák végiggondolni, hogy hogyan tovább. És ha ez megtörtént, akkor még mindig lehet gondolkodni azon, hogy hogyan tovább. Az otthont csak legeslegvégső megoldásként javasolnám. Öreg fát nem lehet átültetni.
Tudom, hogy ez a barátodnak nem tanács, hiszen nincs befolyása arra, mit tesz vagy mit nem tesz a lánya. Nagy csalódás lehetett neki, hogy nem veszi magához a nagy házba, még átmenetileg sem. Ezt nem könnyű feldolgozni. Sajnálom a barátodat és kívánom, hogy még sok évig ne legyen szüksége otthonra!
Kedves Belmonte!

Mivel semmilyen érintettségem nincs ebben az ügyben így maximálisan tárgyilagos tudok maradni. Gyermekként és felnőttként egyaránt láttam, látom közvetlen környezetben hogy mivel jár, járhat egy ilyen együtt élés még akkor is ha maximálisan alkalmazkodnak egymáshoz. Hogy én mit és hogyan tennék, arról fogalmam nincs, nem is lehet, hiszen nem ismerek ez ügyben semmit és senkit.

Én azt gondolom, hogy a barátod lánya szereti az édesapját és ha a szükség úgy hozza valamilyen formában gondoskodni fog az édesapjáról. Az lehet, hogy nem teljesen olyan formában fog történni, ahogy azt a kedves barátod elgondolta, de bizony szülőként is kell tudni kompromisszumot kötni.
Kedves Heliantha!

Véleményedet köszönöm.

Véleményed első mondata mellbe vágott, mert eszembe jutott, hogy ilyen megoldást én is hallottam már. Ebben az esetben a már nyugdíjas fia költözött a nagyon idős mamához.

A mama laboratóriumi lelet értékei jobbak voltak, mint a fiáé.
A fiú említette, hogy a mamának már igazán sok nem lehet hátra, valószínűleg elszunyókálva fogja befejezni életét.

Azt hiszem, hogy a gyakori emberi szenvedések mellé, kellenek az ilyen ritka csodák. A szeretett Mama akkor már 105 éves korú volt.

Üdvözöllek: Belmonte
cron