Kíváncsi voltam a folytatásra, így előkerestem. Nem kellett volna. :)
A cikkben sok olyan utalás van, ami lényeges lehet egy ember életében.
Betegségeink életutunkat mutatják. Azt, ahogy éltünk, azt, ahogy gondolkodtunk, ahogy cselekedtünk magunk és mások javára, vagy éppen ellene.
Így amikor megbocsájtásról beszélünk, az inkább szól arról, hogy a magam által művelt vagy nem művelt, dolgok miatt magamnak tudjak megbocsátani.
Érzelmek, amiket nem dolgoztunk fel, amikről nem is tudjuk, hogy velük együtt élünk, csak azt tudjuk, hogy "fáj". Azért nem ismerjük fel, mert annyira lenyomtuk az emlékét, hogy még csak véletlenül se kellejen újra elszenvedni azt a fájdalmat. S ez benne a csapda. Mert a fájdalom éppen ezért állandósul, ami manifesztálódik betegség formájában.
Ezek szerint a gyógyíthatatlan (és sok egyéb) betegségben szenvedő gyerekek az előző életükben nem voltak eléggé megbocsájtóak.

Pár nappal ezelőtt egyik szomszédban délelőtt tíz körül kukorékolt a kakas, a butuska Nap meg már hat előtt felkelt.
Kedves Peti42!

Most éppen nem tudom, hogy miért pocsékolok el egy hozzászólás lehetőséget. :D

Ami a te meggyőződésed, az a tiéd. Másnak meg nyugodtan meghagyhatjuk, ami a másé.
Ha van a témához mondandód, mond. Ennyi épp elég.
Ha van saját tapasztalatod, akkor szívesen olvasom.

De ez a pár szó - mely nekem úgy hangzik, mint egy kötekedés - semmit nem tesz hozzá sem a saját, sem a mások életéhez.
Magam se tudom, miért pazarolok el erre még egy hozzászólást, bár nálam nem jelent olyan nagy problémát, több hónap alatt még ezzel is tíz alatt maradok.

„Kötekedek”, A. K. nyomán valamikor megfogadtam, hét pofont adok a …

Tegnap az egyik kitűnő műsorvezető nő kérdezte vendégét erről a rádió kulturális adásában:

- Nem gondolja, hogy a megbocsájtás hiányának is volt szerepe a rákos betegségében?
- Marhaság!

Zárta gyorsan rövidre a szerencsésen felépülő költő.

Ha valaki képes felismerni időben (a nem is olyan bonyolult) tüneteket, és azt értelmesen elmondani az orvosnak (vagy csak jól alkalmazkodik a megváltozott helyzethez), az nagyon sok viszonylagosan egészségesen tölthető plusz évet is jelenthet.

(Hogy ne a legnagyobbakat vagy a napjainkban történteket említsem, pl. Hirosimát és Nagaszakit nem lehet megbocsájtani, képtelen lennék rá, pedig rég volt és közvetlenül érintett se vagyok.)
Kedves Peti,

a cikk írója nem állítja, hogy minden daganatos betegségnek csak és kizárólag az az oka, hogy az ember nem tud/akar megbocsátani, vagy, hogy aki nem tud/akar megbocsátani, az előbb-utóbb daganatos beteg lesz. Simi is írta, és ezt ma már a nyugati orvostudomány is kezdi felismerni: a betegségek nagyon nagy hányada mögött húzódik lelki ok. (A keleti gyógyítók ezt mindig is tudták, és ma is tudják. Ők nem tünetet kezelnek, hanem holisztikusan nézik az embert: test-lélek-szellem egységeként.)

A megbocsátásról: az, hogy megbocsátok, vagy sem, nem érzés, érzelem, hanem gondolat, gondolkodásmód kérdése. Ha felismernénk, hogy a negatív gondolataink csak és kizárólag minket rombolnak, sokkal kevesebb haragot, feszültséget, gyűlöletet hordoznánk magunkkal. Hányszor hallottál már ilyet: ezt soha nem bocsátom meg neki! (Vagy rosszabb esetben magamnak.) Mit érsz el ezzel: a másik nagy valószínűséggel éli a világát, nem érdekli, hogy mit gondolsz róla, egyetlen álmatlan éjszakája sincs emiatt. Téged pedig emészt, rombol, minél többet, minél tovább forgatod magadban, annál inkább. A megbocsátás elhatározás, döntés kérdése. A saját lelki békém érdekében megbocsátok.

Hirosima, Nagaszaki: azt mondod, soha nem bocsátod meg. Én pedig megkérdezem: elérsz ezzel bármit? Gondolod, hogy ettől kevesebb lesz a világban a gyűlölet? Abbahagyják az atomkísérleteket, a "kísérleti" robbantásokat? Érdekel egyáltalán bárki mást, hogy Te mit gondolsz erről? Akkor tulajdonképpen mi értelme van haragudni?

Utóirat: csak a véleményemet írtam le, ahogy én látom a dolgokat. Nem célom senkit megtéríteni. Nem is a feladatom. Mindenki úgy éli az életét, ahogy jónak gondolja. Az élet majd az útjába küldi azokat a leckéket, amiket meg kell tanulnia. Ha az egészséggel kapcsolatos nincsen köztük, akkor nem lesz vele dolga. Ha igen... nos, bizonyára Te is hallottál már olyanról, amikor valaki bizonyos események hatására gyökeresen megváltoztatja addigi gondolkodásmódját.

Üdv! Lidi
Rendkívül érdekes téma.Én a szkeptikus emberek táborát gyarapítom,de el kell ismerni,hogy a mindenkori pszichés állapot nagyon befolyásolja az ember egészségét.Mindenki hozott anyagból gazdálkodik a génjeinben ott a betegségek lehetősége.Aztán,hogy mennyiben múlik rajtunk, hogy mi fog történni ,fogalmam sincs.Az viszont biztos ,hogy a stressz -nevezhetjük negatív gondolkodásmódnak is-csak rontja az esélyeinket.
A másik rész a megbocsátás.Ezt is kicsit másképp értelmezem.Mért kéne haragudnom magamra vagy a világra?Lehetek szomorú,elkeseredett,tehetetlen,értetlen .Csak egy nem lehetek : aki itélezik-akár magam vagy a világ felett.
Egyre inkább elhiszem és vallom magam is, hogy az örökölt génjeink sok mindent hordoznak magukban. Az, ahogy élünk, aktiválhat, felerősíthet folyamatokat, akár betegségeket hozhat felszínre. Az örökös morgolódás, elégedetlenség, önmarcangolás bizonyára nem használ testünknek, lelkünknek.
Befolyásolja közérzetünket, s válaszainkat dolgokra, melyek akár betegséghez is vezethetnek.

DE azt nem gondolom, h egy meglévő, előrehaladott betegséget "öngyógyíthatunk". Ezt elhitetni egy gyógyíthatatlannak vélt beteggel, nagy becsapás - és akkor még nőies vagyok.
A gyógyuláshoz a felelősen érző keleti orvoslók sem gondolják, h minden esetben elég az ő tudományuk.

Amiben mi magunk tehetünk sokat, az az, h megpróbálunk egészségesen élni, vidáman, a problémákat minél hamarabb megoldva. S ha nem tudunk segíteni, más problémáját sem hurcoljuk magunkkal.
A gondolatokra is igaz: "Ha nem boldogít, engedd el!" (Kurt Tepperwein)

A megbocsátásról van egy mondás:
6c6122cda23da53d7964094325bcfe81.jpg


Lezárunk valamit, h "tisztán" kezdhessünk bele egy újba. Ha nem nyomaszt bennünket semmi, védettebbek vagyunk minden káros hatástól.
A hozzászóláshoz csatolt képeket csak a regisztrált tagok láthatják.
Kedves Peti! A beteg és gyógyíthatatlan gyermekek betegségét is okozhatja sok minden, többek között a magzati korban elszenvedett ártalmak amikért elsősorban az anya a felelős, ilyen lehet az anya negatív gondolatai is például.