Gaál Mózes
LUPUS.
Lupus magyarul Farkas, a mi annyit jelent, hogy az a nagy fejű, még nagyobb csizmájú és viseltes ruhában járó diákocska, a ki édes apja urától örökölte a Farkas nevet, az én osztályomban csakhamar Lupussá változott.
Történt pedig ez a nevezetes dolog azon az órán, mikor a néhai jó Romulust és Rémust legelőször szoptatta meg a nőstényfarkas, és az én nagyramenendő tanítványaim megtanulták, hogy lupus annyi, mint farkas.
Ettől a naptól kezdve a nagy csizmájú fiút csak így szólítgatták:
- Szervusz, Lupus!
- Jer ide, Lupus!
- Fogd be a szád, Lupus!
- Kell-e alma, Lupus?
Tudnivaló dolog, hogy Lupust szerették az osztálytársai. Nem csúfolták sem a feje, sem a csizmája, sem a ruhája miatt. Ajándékoztak neki plajbászt, füzeteket a gazdagabbak, óra közökben lovagoltak a hátán; ha véletlenül ablakot tört be, megfizették helyette; a majálison annyi szivarka elfüstölésére kényszerítették, hogy szegény délelőtt fél tíztől késő estig tengeri betegségben szenvedett.
Jó fiú is volt ez a Lupus.
Minden pajtásának ő irta fel nevét a füzetre, mert olyan kacskaringós, eszeveszett kanyarulatú nagy betűket nem sok ember tudott vetni, mint ő. Eljárt a ligetbe lapdázni és az apróbbak hátára nem sújtott nagyokat, reá pedig akárki tetszésére üthetett a kemény bőrlabdával.
Reggelenkint öt órától nyolczig ministrált három templomban, a mi istennek tetsző, szép, jóságos cselekedet s kapott ezért a jókonyháju barátoktól egy tele lábos forralt tejet (vasárnap kávét), ebédre pedig meleg levest és jókora darab húst. Söpörte a hosszú folyosót, hordott vizet, küldözték jobbra-balra. Ott hált az egyik czellában s meggyónt legalább tizszer minden esztendőben, pedig kerek e világon nem volt farkas, akinek olyan kevés meggyónni való gonoszsága volt, mint neki.
Lupusnak édes apja, az öreg Farkas juhász volt. A legbecsületesebb Farkas, akire csak valaha juhot bíztak: jámbor, istenfélő, józan, tisztakezű. Egyik dunamelléki falucska határán vigyázta a nyájat hű kutyájával, melyet ugyancsak Farkasnak hívtak, míg gondos felesége a kis ház körül szorgoskodott. Aztán deleléskor, hosszú téli estéken eldiskurálgattak a fiúról, a ki isten kegyelméből a városban tanul s a kiből isten segedelmével még pap is lehet. Elbeszélgettek, majd nagy hallgatásba merülve néztek maguk elé, míg a nyitott kemenczében duruzsolt a parázs, veszekedtek a szikrák, sírt a fahasáb vége és a fali óra ketyegett.
- Vigye jóra isten a dolgát! - sóhajtottak fel: ennyiből állott az imádságuk.
És azt hiszem, hogy ezzel a kurta imádsággal is megelégszik az isten, mert lám, hány okos, tanult nagy úr van a világon, a ki még ennyit sem tud imádkozni.
Az öreg Farkas deczember első hetében bement a városba. Vitt magával tiz forintot, hogy vegyen a fiúnak valami melegebb ruhát, irkát, mi egyebet, a mire szüksége van.
Lupus pedig, az otromba, nagyfejű Lupus, igy szólt:
- Egyet se költsön reám, édes apám. Eltart még a csizma, a ruhám sem szakadt el. Irkát adnak a fiúk, a mennyi kell. Vigye kelmed haza a pénzt, otthon jobban elkel.
Az öreg Farkas addig még sem nyugodott, míg egy ezüst forintost be nem lopott a fia zsebébe, aztán örvendő szívvel hazaballagott.
Ebben az időben történt, hogy az egyik fiú mellé tanítót keresett az apja. Eljött hozzám, hogy ajánljak valami jóravaló fiút a haszontalan mellé.
Elküldtem Lupust.
- Tanulj együtt a fiúval s kérdezd ki a leczkéjét; ha látod, hogy hanyag, intsd meg; ha akkor sem hallgat a szép szóra, rázd meg a fülét. Értetted?
- Értettem, tanár úr.
- Aztán megbecsüld magadat.
- Alásan köszönöm.
Lupus ránczbaszedte emberül kedves osztálytársát. Ugy a sarkában volt mindig, mint édes apjának a kutyája a széledező, elbogarászó juhoknak. Bizony a fülét sem kimélte, ha szükség volt reá.
Kapott is karácsony előtt három forintot a háládatos apától.
Három forint! Én édes Istenem, mekkora rettenetes összeg ez! Három forint, melyet nem az édes apja zsugorgatott össze, hogy megtalpaltassa az ő csizmáját, nem az édes anyja gyűjtögetett tojások árából, hogy sapkát vegyen nagyfejű fiának, hanem ő maga szerezte becsületes munkával.
A kopott mellény zsebében papirba göngyölve olyan szokatlan vendég volt ez a három forint! Bizony talán e miatt dobogott olyan nagyon a Lupus szive?
Te, Marczi, ha neked három forintod volna, ugy-e minden reggel négy zsemlyét vennél, ebéd után süteményt és nyomban megvásárolnád azt a pisztolyt, melyet a bolt kirakatában láttál, hogy majd verebekre lődözz?
Te, Jancsi, a világ legfinomabb gummi puskáját vásárolnád meg és titkon két krajczáron szivarkákat, s ráadásul pedig selyem nyakkendőt, a milyen a bankár fiáé.
Hát te Lupus?
Nézd csak a sapkád szőre mind lekopott már, - ugyan végy új sapkát, vagy azt a szép könyvet, melyet már napok óta bámulsz a könyvesbolt kirakatában, az iskolából hazamenet. Melegebb harisnyára is szükséged volna, mi? Ebből vehetsz éppen hat párt. Bizony jól esik édes anyádnak, ha megtudja. Ez lesz a te karácsonyi ajándékod.
De az otromba Lupus mellénye zsebéből csak nem akar kikéredzkedni a három bankó.
Hja, fösvény legény ám ő kelme! Azt hiszi, majd megszaporodik három-négy hónap mulva s akkor csináltat egy szép rendbeli ruhát, olyat, milyen az úrfiaknak van. Tudom, megirigylik.
Karácsonyra hazament Lupus.
A juhászkunyhóba is - úgy mondják - bekopogtat a Jézuska. Az aranyczipellős angyal meglebbenti szárnyát, elterjeszti csodálatos fényességét, a szivekbe árasztja mennyei melegét.
Lám, lám, a festett asztalon kis karácsonyfa áll. Lupus csinálta. Van rajta tizenkét viaszgyertya, egy csomó szines papirláncz, több semmi.
Az öreg Farkas és szelid hitestársa belépnek, aztán Lupussal együtt imádkoznak, nem czifrán, nem szépen, de jól imádkoznak.
Akkor aztán oda megy Lupus az édes anyjához és megcsókolja a kezét, átnyújt neki egy papirosba csomagolt holmit és szól reszketve, könnyező szemekkel:
- Édes jó anyám, ne vesse meg ezt a csekély ajándékot.
Oda megy az apja urához is, neki is átnyújt egy csomagocskát.
- Ezt meg édes jó apámnak hoztam.
- No, no!
A két öreg bámul, munkában eldurvult kezük reszket, hanem a szivök még jobban.
Szép imádságos könyv, fekete nyakravaló - ez az ajándék.
Az imádságos könyv első oldalára Lupus az ő czirádás, formás betűivel ráirta:
"Édes jó anyámnak igaz szeretettel a fia."
A tizenkét gyertyácska úgy lobog, a két öreg szíve pedig úgy dobog.
Abból az imádságos könyvből hányszor fog áldást imádkozni Lupusra az édes anyja! Valahányszor templomba menéskor felköti a fekete nyakkendőt az öreg Farkas, mindig úgy érezi, hogy nyakát a fiának szerető karjai ölelik át szorosan, melegen.
Ti pedig higyjétek meg, hogy ebből a Lupusból lesz még valaki, akkor, mikor majd az osztály úrfiaiból nem egy válik senkivé, vagy semmivé!
Fotó: Internet
falusi-iskola.jpg
A hozzászóláshoz csatolt képeket csak a regisztrált tagok láthatják.