Kedveseim! Buzdítani szeretnék mindenkit. Március elején még egy percig sem bírtam, ma pedig 56 percet futottam megállás nélkül. Közben nagyon ráértem gondolkodni. Pl. azon, miért is utáltam korábban futni? Valszeg azért, mert mások mondták meg mikor, mennyit fussak, milyen gyorsan, milyen ritmusban. Most pedig úgy osztom be az időmet, az energiámat, ahogy tetszik. Nekem pedig minden nap máshogy tetszik, és útközben is variálhatok. Jobbra vagy balra? Fussam mégegyszer körbe a tavat, vagy szaladjak el a kompig? Elindulok, de nagyon fúj a szembeszél, ezért inkább visszafordulok...

Arra gondoltam, ha lenne érdeklődés, alakulhatna egy kis 50+-os futócsapat, és indulhatnánk valamelyik futóversenyen, kb.5-6 kilométeres távon. Bár mostanában mindig van egy pont, amikor úgy érzem: ebben a kényelmes tempóban akár Marathónig is el bírnék futni! :-) Sajnos ez az érzés hamarosan elmúlik, de ki tudja, mit hoz a jövő?

És mi a helyzet a kacagással? Jut eszembe, a cím lopott, köszönjük Bagdy Emőkének. És ha már itt tartunk, íme az általa kitalált pszichofitnesz öt kulcsszava: kacagj, kocogj, lazíts, érints, segíts – a boldogságodért!

Remélem idetalál az a kedves klubtársunk is, akinek jelenléte garantálja a gyöngyöző kacajokat! Futás közben amúgy is felszabadulnak az endorfinok, ami nagyon jó érzés, próbáljátok ki!
Kedves jelenlegi és leendő sporttársak!

Egy hónap elég volt a súlyos függőség kialakulásához...És hová lett a kezdeti lazaság? A futkározás a saját laza tempómban? A végén még futóórát is veszek! :-)

Április 07-én lesz a Futakeszi, ahová még csak megfigyelőként mennék el, megnézni az 5 kilométeres távot, és az utolsó futó idejét.

A Futavác június 2-án lesz, addig vállalható időt kell futnom!

De ugye futóóra és/vagy okosteló hiányában nem tudom a távot bemérni. Tegnap az útvonaltervezővel próbáltam bekalibrálni egy kilométert. Csakhogy nekem az eleje gyakorlatilag még csak a bemelegítés, így siralmas, picit 10 perc alatti idő jött ki. Na de két hónap alatt sokat fejlődhetek! :-)

Elkezdett fájni a jobb bokám...Ha jól emlékszem, tavaly is emiatt tört derékba a futókarrierem! :-) Ezért holnaptól lassabbra veszem a tempót, a szószerinti és az átvitt értelemben is.Tudomásul veszem, hogy jelenleg az időm semmilyen versenyre nem elegendő, és az is lehet, hogy soha nem is lesz az. Hagyom, hogy újra a lábam diktálja a tempót, és nem a kis izgága, feltűnési viszketegsében szenvedő egóm! :-)
Ma nem volt kacagás, de azért tisztességgel lekocogtam a rövid távot, ami kicsit több mint 3 kilométer. És letelt az első hónap, amelyben egy napot sem hagytam ki!
Futóórám még mindig nincs, na de viszont kicsifiamat megkértem, töltsön fel az okostelójára egy futós appot, és szombat, vasárnap azzal futottam. Végre kiderült mennyi az annyi...Majdnem 5 kilométer a hosszabbik távom. (töltés- Duna-part-Hajóállomás- Biciúton az áthajló fáig, ami már a tó után van) És azt is megtudtam, ami addig nem is érdekelt, de aztán roppant fellelkesített: több mint 300 kalóriát égettem el! Pár napja hagytam abba a kalória számlálást, de egyszer még jól jöhet ez az infó!
Gratulálok a kitartásodhoz! A futás jó feszültséglevezető és erre most nagy szükséged van. Kitartás!:-)
Kedves Andrea! Köszi a bíztatást :-)

Ha most egy Jótündér megkérdezné a három kívánságomat, az egyik biztosan az lenne, hogy a lábam ne fájjon, ne gátoljon a futásban.

Sok felismerésre jutok futás közben. Ma pl. valami ilyesmi jutott eszembe: Akkor is ki kell tartani, ha napokig, hetekig elmaradnak a sikerélmények. A kitartás már maga Siker! :-)

És ha már kacagást is igértem a címben:

Két vénkisasszony beszélget:
- Képzeld, tegnap este egyedül sétáltam, amikor észrevettem, hogy egy férfi nagyon néz... Elkezdtem futni, szaladtam, ahogy csak bírtam...
- És utolérted?
Szia, Gratulálok, szívós, kitartó nő vagy! A természet körül vesz, ahogy araszolsz előre
és valahogy egy mosolyt csal az arcra. A végén pedig már ott a kacagás is! További sok örömet a futásban.
Kedves Zillah! Köszönöm a gratulációt! Sajnos a történet tragikus fordulatot vett! Önhibámon kívül (?) megszakadt ez a szép sorozat. Két hétig az ágyból sem tudtam felkelni, és azóta is csak nagyon lassan javul az állapotom.
Talán buta dolog, de már az is eszembe jutott, hogy a futás miatt történt. Talán túlságosan büszke voltam, túlságosan belefeledkeztem a testi dolgokba...

Mindenesetre nagyon érdekes tapasztalat volt: a lehető legjobb testi jóllétből, pár nap alatt eljutni a majdnem teljes testi kiszolgáltatottságig.