Az öreg Ben Carter fészkelődni kezdett az ütött-kopott fotelben és az egyik zsebéből előszedte régi időtől megviselt pipáját, a szájához vitte és belefújt majd a nyitott tenyeréhez ütögette, hogy a benne levő piszok kiessen. Egyidejűleg komor arccal nézte a lépcsőfokon ülő öt gyereket, akik mozdulatlan, de izgatottságtól sugárzó tekintettel figyelték az öreg minden mozdulatát.
- Nos, gyerekek, miről meséljen az öreg Ben bácsi ?
- Átkelés a Mississippin.- kiáltották kórusban a gyerekek.
- A Kansasi farkasemberről. . .
Az öreg hirtelen felkapta a fejét, és egy kreolbőrű kislányt látott maga előtt. Ott állt pár lépésre a lépcsőtől, viselt de tiszta köntösét szerényen szorongatta.
- Ki vagy te idegen ?- az öreg hangjában nem csak a meglepetés érződött, egy mélyen rejtett fájdalom szilánkjai törtek hirtelen felszínre. Nagyon régi emlékek, borzalom és fájdalom villant a fáradt szemeiből. Nem várta meg a kislány válaszát, halkan, félve nehogy a többi gyerek, akik ott álltak alig egy karnyújtásnyira tőle, észrevegyék a félelmet a hangjából, megköszörülte a torkát.
- Honnan érkeztél e világ legeldugottabb városába ?
- Philadelphiából.
- Halljátok gyerekek, Philadelphiából jött a kisasszony. . . és bizonyára a kedves szüleid is itt vannak. . .
- Nem, Ben Carter, nincsenek itt. - A hang valahonnan a háta mögül a ház végéből jött.
Az öreg a jobb kezével megtámaszkodott a fotel szélébe és nehéz mozgással felállt.
- Mária ? . . .
- Még megismered a hangomat ?
Ben Carter lassan visszaereszkedett a fotelbe, a szemei könnyezve csillogtak, a könnyek égő barázdákat vágtak a ráncos arcon amint szaggatott mozgásban hagyták el a sötét tekintetű szemek forrását.
Az idős hölgy lassú léptekkel közeledett a kislány felé. A gyerekek félénk mozdulatokkal sorban felálltak, és a lépcsőaljba húzódtak szabad teret hagyva a két különös idegennek. Mikor Mária a kislány mellé ért az megfogta a kezét és közelebb húzódott hozzá.- Én sem reméltem, hogy valaha is találkozni fogunk. - Lenézett a kislányra és megsimogatta az arcát.
- Én. . . én nem akartam, hogy megöljem az apádat.
- Tudom, Ben. Később mindenre fény derült, de már nem tudtam úrrá lenni az eseményeknek. Túl későn tudtam meg az igazságot. Túl későn.
- Nézd kedvesem, ha valahogy jóvátehetem . . . Az öreg felnézett, de nem látott senkit maga előtt. A kopott lépcső, a repedezett járda a töredezett szegéllyel, a félig kiszáradt akácia, és a megmeredt forró levegő az égető nap alatt. Minden,ami körülvette, olyan nyugtató volt.
- Egy álom.
- Mondtál valamit ?! - Egy fiatalasszony állt a bejárati ajtóban a szúnyoghálós keretet félretolva.
-Nagyapa, valami baj van ?
Az öreg hallgatására a fiatalasszony közelebb ment hozzá, és elébe hajolt.
- Nagyapa ?
A válasz késet, az öreg test meggörnyedt a fotelben, a mosolygó arc megelégelést és békét mutatott, a szemek viszont elvesztették ragyogásukat az élet fénye kialudt belőlük. Meghalt.