Mese az uókor számára...

Volt egy kedves gimnáziumi osztálytársam, aki egy évvel volt idősebb nálam. A szemben lévő házban lakott.. Együtt gyerekeskedtünk.

Nem volt jómódú szülők gyereke, de idős korában is úgy gondolt vissza fiatal éveire, hogy azért mindene megvolt, ami kellett. Mindig örülni tudott annak, ami az életben neki jutott.

A Második Világháború után, azt is mondhatjuk, hogy mindenki szegény volt, régi önmagához képest. Akit irigyelni lehetett volna, az nem dicsekedett.azzal, ami neki megmaradt.

Barátom nem volt jó tanuló, mert nem igazán voltak családjában példák arra, hogy fiatal korban hogyan kell megalapozni a későbbi, vágyott sikereket.

Élte életét a főváros nem igazán rangos részén, ahol a zsiványság, a háború után mindennapi volt.

.A jobb ruháért is képesek voltak este levetkőztetni egy embert, aki örülhetett annak, hogy nem verték nyomorékká.. Mindez barátomat nem izgatta, természetesnek vette, hogy az élet, az ilyen.

Barátom értelmes gyerek volt, de nem tanult többet annál, mint amire egy kevéssé rangos iskolában neki tanulni kellett. Iskolatársai közül,az általános iskola elvégzése után, inkább szakiskolába jelentkeztek, ugyanis az biztosabb megélhetésnek az számított. Ő gimnáziumba iratkozott.

A gimnáziumban igen megoszló volt az összetétel. Voltak egyszerű körülmények között élő munkás gyerekek. Voltak jómódúnak nevezhető paraszt szülők, akik taníttatni akarták gyerekeiket, hogy könnyebben boldoguljanak szüleiknél. Ehhez csatlakoztak az addig magántanulóként vizsgázott kitelepített családok gyerekei.

Voltak akik hátrányos helyzetükben csöndben maradtak, és voltak akik azt hitték, hogy szerény tehetségükkel ebben a kiforratlan helyzetben többre vihetik a társaiknál. Hát azért ez nem egészen így történt, bár abban az időben a hátrányban lévők helyzete reménytelennek látszott.

Volt azonban egy élsportoló tanárnő, aki azt vallotta, hogy akiben van egy kis spiritusz, azért az többre viheti..

Így is történt

Barátom, fizikai erejét használva néhány évet segédmunkásként dolgozott, majd esti technikumba beiratkozott és tanulmányai során immár második, technikumi érettségijét is megszerezte. A politikai enyhülés során az egyetemre is bejutott. Házas emberként azt jó eredménnyel befejezte. Kutatóintézetben dolgozott. Meghívott előadóként a főiskolán is tanított.

Elmondása szerint a főiskolán voltak kiíváló képességű diákok, de voltak olyan szerény képességüek is, akikrő azt mondhatta, hogy ha ő fél lábbal már benne lesz a sírban, akkor is többre lesz még képes.

Most, hogy meghalt, most, hogy visszaemlékszem a régebbi időkre, úgy látom, hogy már akkoriban is sokszor igaza lehetett.
A hozzászóláshoz csatolt képeket csak a regisztrált tagok láthatják.
Kedves Belmonte! (Kedves Lidi, ez inkább neked szól, merthogy nagyon kultúrált vagyok)
Matekozzunk... ma... állításod szerint 79 éves vagy, tehát gimnáziumba 1952-53-ban jártál.
A szembeszomszéd tényleg nem volt jómódú.
Én német óvodába jártam.
De nem sokáig, mert kizártak. Politikai okokból!
A Hungária körúton laktunk. Egy szobában, hárman.
Elpusztult egy hullámos papagályunk.
Mindez valamikor '56 után történt.
Ha valaki azt állítja, hogy nem voltam értelmes gyerek... na hagyjuk.
A történet nem erről szól, haver!
A történet az uókorról szól! Eh nem figyeltek!
Nos elmondom, mert megédemlitek!
Az öreg gróf, baráti társaságban meséli vadászkalandjait:

- Kélek szépen akko jött az ooszlán és én teljesen egyedül voltam Abuval a nége szolgámmal... namost mit tehettem, elkétem Abutól az ooszláölő puskámat és lőttem. Szegény páa el is pusztult azon nyomban, de akko ottan volt a baj, hogy haza kell vinni a tofeát.
Abu föltette az egyik lábát az egyik vállama...
-Elnézést gróf úr telefonja van! - Szólt be az inas... -endben fiam, majd innen folytatom... mondja a gróf.
Mikor visszatér folytatná, de nem emlékszik...
- Kélek, hol is tatottam?
- ott, kélek, hogy az egyik lába az egyik válladon....
Ja... igen a másik lába a másik vállamon és én csak nyaltam-nyaltam.

Ez úgy nagyjából lehet üzenet az utókornak. Már ami 79 évesen vállalható.
Ej, ej "fiúk" remélhetőleg ti is lesztek 79 évesek.
Az esély csekély, de lehetséges.
Mégis... csak gondolkodok... miért válik ez... újra, a nemek harcává?
VagyimPetrovics írta: (Kedves Lidi, ez inkább neked szól, merthogy nagyon kultúrált vagyok)


Kedves VagyimPetrovics, köszönöm a figyelmességedet, nagyon jól esett. :)
Kisztihand, kedves Lidi! (VagyimPetrovics katonásan összeüti bokáit és kissé meghajol)
Kertünk virágai
A hozzászóláshoz csatolt képeket csak a regisztrált tagok láthatják.
Kertünk virágai
A hozzászóláshoz csatolt képeket csak a regisztrált tagok láthatják.
A kisgömböc
Eszter szemében láttam először a valóság mögé. Földrészt nem skubiztam az ottani univerzumban. Fájdalmat üvöltés híján. Utóbb regélte, hogy megriadni is anullált. Elli szólt időnként, hogy válás előtti érában. A kedvemért ne sírj, a könny nem segít. Nagy út vár rám elszólít az ég, nem bújhatsz már hozzám. Higgy nekem úgy, mint rég. Nem vagy egyedül, vígasztal ami szép. Hozzád menekül, aki fél. Rád is süt a Nap, összeborzol a szél. És a szerelmem elkísér.
Emberöltő után hiányozni fog neki a gyermekei apja. A nyolcévtizedes nagycsoportos. Egy bohém. Nem mondott rosszat felőle, sőt. Csudálatos volt apának, mint Mary Poppins paraplé nélkül is. Szavai mögött láttam Piedonét balettozni a Diótörőben. A kocsonya megfagyott a trópusi tojásfőzés alatt. Dús hajába tép a szél. Kék szemében ott a szenvedély. Megszülte hűtlen gyermekét. Nem sírt, mert a kisgömböc elhagyta őt.
Akármi történt is, humánum maradt. Az álmai éltették. Magából adott, ha enni kértek tőle. Ölén a szeretet öröme a mindenség. Arcod az arcában. Nem vagyok kihegyezve a válóperekre. Kasszát csinálok. A huszadikban volt tán egy. Lássuk csak, elröpiztem görögbe házasként. Landoltam szingliként. Erika kishíján bekattant, hogy a saját válóperemre se. Amúgy is fotókat mutogatott rólam a fiunknak.
A szent szellem ma szokás szerint tegnapi. A diszpécsertől ötsarkonként kapom az újratervezést. Picikét léptékfüggő a szöszi. Fentrül öt sarok a pesti oldal. Mire a Széna térről az Emkéig jutok, nagyjából hetvenhétszer kacarászik rám az útvonaltervező. Ma háromszámjegyű utazásra készültem.
A Nyugatinál gyanús lett, hogy a menetrend betartása céljából ebben a megállóban egészségügyileg szünetelünk kicsit. Már a felsővezetéket is bontani kezdték, amikor a diszpécser végre szisszente, hogy csak a körtérig jutok el. Kerülgetett is akármi. A régióközpont ügyeletesének a pillája sem rebbent. Iszogatta minden szösszenésemet. Gondoltam, viccolok vele. Virtuálé mutattam neki a röntgenfelvételt. Hitelesnek tart. Naná, hogy becummantotta.
Négy évtizede várok a pillanatra, hogy a hentesnél a Pithagorasz-tételt lökje az arcomba a pénztáros. Elli barátnőm füstje csapott meg a remíznél. Csinált nekem kocsonyát. Kocsival voltam, hazavittem. Lehozott egy tapsifülesben három litert. A Nyúl utcánál bemondta a vezető, hogy. Így fogas kérdések sora ugrott be. Nem mindegy, hogy Pasarét vagy Hűvösvölgy felé félúton. Cipő integet a kakasülőről. Hatvanhetest rajzolt a csillagok felé, hogy inkább kövidinka.
Kitört a láz Budagyöngyén is. Van még pár hely, te is beférsz. Bárki lesz itt sztár, a berendezés marad. Fenyő kőkobakja mesés. Rogyaszd a lábad, a jampik a limbót himbálják. Az új szenzáció, hogy a bazár Izbégen is bezár. Na, ugorj rá, te bamba. Huszonkettő-huszonhárom, avagy. Díjugratós is kijöhet még. A hűtlen ballagni kezdett a fény felé. A barátnőm a Feketehajúról regélt a neandervölgyi barlang előtt.
Elképzelem Ritát jövő tavasszal. A polgármester úrnak jelentem. A Bolyaiban kolosszális a krumpliorr. A régi épületből Borika ikrás. Akarom mondani: ikres. Az újból Kriszti dettó. Jövő nyár végére araszolnak a kifutópályára. A rangidős Hatvanhoz már közelebb. Nem Salgótarján felé. Szurkoltam, hogy a Nagy Cula mellé csak beéri egy fő Kukacossal. A nemek aránya egyenlítődni fog? Naná, hogy a cula Etelét tolja Kelenföldig.
Két napja eldobtam a cigarettát a budai hídfőtől a domb irányába. Nem volt bumeráng-effektus. Tegnap volt némi vita a jó és a rossz között, de megoldódott. Az utolsó démoni ülés káprázat nélküli maradt. Lehúzták a vécén a maradékot. Kovax-kukac-pontkom. Eszter fenségeset szösszent. Neki is párosan a kisgömböcében. Fölcsillant a szemem, hogy a mézeskalácsokat én keresztelem. Te jó ég! Öt prüntyihez további kettő? A Szentségit……