A mosoly a fényképen nem beszél arról, hogy elvesztettük a férjünket, akivel három évig együtt küzdöttünk a rákkal. Nem fedi fel, hogy reggelente értelmetlennek találtuk a felkelést, amikor kezünkkel magunk mellé tapogatózva nem találtuk a párunkat. Amikor nem akartuk fájdalmunkkal gyerekeink életét is nehezebbé tenni, hiszen ők is félárvák lettek. Először gépiesen próbáltuk tovább vinni a napokat, egyiket, a másik után, megtanulva lassan, hogy egyedül is képesek vagyunk tovább élni. Szomorkás mosollyal próbálkoztunk, nyugtatva a családunkat, hogy jól vagyunk. Az idő múlásával, melyek évekké lesznek, valóban enyhül a fájdalom, és már észrevesszük a szép dolgokat is környezetünkben. Egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy a mosoly már szívből jön, és azt is elhisszük, hogy képesek leszünk újra szeretni valakit. Bár a fájdalom, és keserűség ráncai már ott vannak ajkunk szegletében, egy belülről fakadó mosoly eltakarhatja, azt mutatva, hogy az élet szeretet bennünk rejtőzik...
charlotte60 írta: A mosoly a fényképen nem beszél arról, hogy elvesztettük a férjünket, akivel három évig együtt küzdöttünk a rákkal. Nem fedi fel, hogy reggelente értelmetlennek találtuk a felkelést, amikor kezünkkel magunk mellé tapogatózva nem találtuk a párunkat. Amikor nem akartuk fájdalmunkkal gyerekeink életét is nehezebbé tenni, hiszen ők is félárvák lettek. Először gépiesen próbáltuk tovább vinni a napokat, egyiket, a másik után, megtanulva lassan, hogy egyedül is képesek vagyunk tovább élni. Szomorkás mosollyal próbálkoztunk, nyugtatva a családunkat, hogy jól vagyunk. Az idő múlásával, melyek évekké lesznek, valóban enyhül a fájdalom, és már észrevesszük a szép dolgokat is környezetünkben. Egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy a mosoly már szívből jön, és azt is elhisszük, hogy képesek leszünk újra szeretni valakit. Bár a fájdalom, és keserűség ráncai már ott vannak ajkunk szegletében, egy belülről fakadó mosoly eltakarhatja, azt mutatva, hogy az élet szeretet bennünk rejtőzik...


Így sem rossz, de bizonyos részeket (mondatokat) én a helyedben átírnék egyes szám első személyre. :-)
Bár charlotte önmagáról írt de ha azt vesszük hogy vagyunk jó páran akik ugyan azt elmondhatjuk magunkról, így már a többes szám megállja a helyét. :))))
Én is így gondoltam, hogy nem vagyok egyedül. :-))
Én is úgy gondoltam, hogy nem egyedül vagyok , "titkokat" rejtő mosollyal. :-))
:)
simi12 írta: Bár charlotte önmagáról írt de ha azt vesszük hogy vagyunk jó páran akik ugyan azt elmondhatjuk magunkról, így már a többes szám megállja a helyét. :))))
Mi lehet a mosoly mögött ? Na mi ?Normál esetben a fogaink. :-)
Vagy a csipkelődős nyelvünk? :)
A mosoly mögött ott a lélek minden megélt jóval, rosszal.
Rám időnként Kanadából mosolyog egy Úr, meg is írta, hogy miért :D.
Romantikus, udvarias, de sokra nem megyek vele az biztos, mégis jóleső érzés. :D
mosolygunk mint pék kutyája a zsömlére
Mosoly ha már szívből jön az arc legszebb megjelenési formája. Megszépíti a mosolygót, és jókedvre derít.
Igazad van Evuska, és jó, ha van kire mosolyognunk...
Minden mosoly mögött más van, hisz minden emberi sors más. :)
charlotte60 írta: Vagy a csipkelődős nyelvünk? :)

Aki mosolyog, nos, nem biztos hogy érti a humort is. :-)