Carles Duarte: Mindenütt felismerlek...


Mindenütt felismerlek:
a sirály tiszta tollazatában
és a sas röptében,
a haza vezető utcák között
és bármely helyen, ahol laktam,
mindenütt, a látóhatár erőteljes lüktetésében,
és az alacsony felhők tűzpiros csúcsán,
mindenütt és a vágyban,
amit egyes forró szemek hívnak össze,
és a vérben, ami bennünk folyik,
és a víz zúgásában
és a gyógyíthatatlan sebben
és a fájdalomban, mit lehetetlen enyhíteni;
mindenütt megkülönböztetlek
és a minket elemésztő halálban.

Mindenütt felismerlek,

tanulom, hogyan találjalak meg ismét
Gyurkovics Tibor: Fényből-árnyékból

Fényből-árnyékból álló test vagy
halálos repülő
indokolatlan benned, ami ember
indokolatlan, ami nő
örökös tűzkarokba fognak
az égig érő kínjaid
de a földön, az agyonégett földön
örökké emel valakid
röpülj vagy sírj, a könnyeidnek
arcomra hullik harmata
röpülj, röpülj, én tartalak
mint ha az isten tartana.
Rab Zsuzsa: Fütyörésző

Ha ki gyáva
engem merni,
jobb lesz annak
továbbmenni.
Köd mögöttem,
fény előttem
lelek utat
ahogy jöttem.
Túri Zsuzsa: Rövid

Sárga nyárban, ezüst télben,
Napsütésben, jégverésben,
Hóviharban, fagyba zártan,
Úton voltam, mégis vártam.
Csipkés télben, tüzes nyárban,
Jártam száz ország porában,
Megtisztultan, csendbe zártan,
Csupaszon hazataláltam.
Rab Zsuzsa : Kötés



Mert kell egy másik, akihez beszélsz.
Mert kell egy másik: mások ellen.
Ne áltasd magad. Ennyi az egész.

De ez - eltéphetetlen.
Szerelemről

Amikor egy érzés oly mélyen megérint,
Hallhatom a lélek csábító zenéit!
Kérdezem a vígan csicsergő madarat,
Hogy holnap vár e majd kicsit a pirkadat?

Lehet hogy egyszer hosszabb lesz az éjjel?
Élhetek majd hosszan édes szenvedéllyel?
Hallgatni a hangot, mely fülembe csilingel.
Látni kedves arcod, mely keblemben bújik el.

Talán ez az érzés mi átjár oly merész!
Nem lehet ez mégsem kin, s fájó szenvedés!
Ha elmúlik is egyszer, oly szép emlék marad.
Nem sár miatt idézzük Tél után a havat!

(Dzsanny)
Nagy László: Adjon az Isten

Adjon az Isten
szerencsét,
szerelmet, forró
kemencét,
üres vékámba
gabonát,
árva kezembe
parolát,
lámpámba lángot,
ne kelljen
korán az ágyra hevernem,
kérdésre választ
ő küldjön,
hogy hitem széjjel
ne dűljön,
adjon az Isten
fényeket,
temetők helyett
életet -
nekem a kérés
nagy szégyen,
adjon úgyis, ha
nem kérem.
Fodor Ákos: Gyűrű

mindenről te jutsz eszembe
rólad minden eszembe jut
minden rólad jut eszembe
mindenről eszembe jutsz
mindenről te jutsz eszembe
Pákozdi Sarolta: Várj reám

Hajó hintázik
hullámzó habokon,
végtelen nyugalom
szélcsendes napokon.
Némán nézem
az ablakon át
néptelen utcák sorát.
Várok rád..
Vágtató paripák hátán
nyargalok hozzád,
szívemben dobog a várakozás
talán az utolsó találkozás.
Hajón vagy vonaton,
repülő lovakon
végtelen utamon
eljutok hozzád.
Álom vagy valóság?
Élet vagy képzelet?
Emlék és kényszeres vágyakozás,
hiszem, hogy te vagy
a végállomás.
Spitfire_ írta: ...
mindenről eszembe jutsz
mindenről te jutsz eszembe

Fodor Ákos zseniális

Nem hiszem Istent,
hanem tudom. Azt hiszem,
hogy ez kölcsönös.
Kárpáti Tibor: Gyöngyöt az embernek

valami érzést
gyönyörűt, szépet
valami hangot
valami képet
napfény ecsetje
napsugár húrja
valami újat
valamit újra
valami ősit
valami égit
valami hősit
valami régit
valami földit
valami gyarlót
fagyöngyöt vágó
holdsugár-sarlót

szent dal csengését
majd a szent csendet
káoszban fogant
újjászült rendet
játékot, harcot
s a végén békét
tó mélyén alvó
tündérek képét
lelkek sebére
hófehér tépést
tenni az Isten
felé pár lépést
átlépni közben
árkot, göröngyöt
és az Embernek
szórni a gyöngyöt
Müller László: Nekem már fényesítik a csiillagot

Nekem már fényesítik a csillagot
Mert én kétszer negyvenéves vagyok
Hogy áttetsző legyen az ablakom
Miután a nyomor Földjét itt hagyom

Miután kialszik a csillagom
Lenézek rátok a boldogokra
Kik balgán naponta robotoltok
Ezért a semmi, rongy életért

És szaladsz az orvosodhoz esztelen
Hogy adna még néhány fájdalmas napot
Hagyjátok őket és menjünk boldogan
Az örök életben nincs már fájdalom

Erre gondoltam most, mikor fáj az élet
Megmerevedett minden tagom
De én tovább hazudok és tagadom
Mert remélek még néhány napot

Gyáván minden fűszálba kapaszkodok
Csak még néhány napot doktor úr
A vérnyomásom az egeket veri
A szívem vadul döngeti az égi dobot

Akármennyi évet élünk is
A Föld forog és az élet eltelik
Lassan elkopnak az oszlopok
Az életünk örök álomra szenderül

Mert hiába szedünk maroknyi pasztillát
Amit pénzért felírnak az orvosok
Mert nincs mentség menni kell tovább
Hol a halál az örök életet adó Nagyúr!
Paul van Ostaijen:
TÚLLÉPTEM AZON A HATÁRON...

Túlléptem azon a határon,
Ahol minden normális ember
Meg kell, hogy álljon.
Egy barátom tudtomra adta,
Hogy nem ügyeltem a rendes - szerinte helyes - útvonalra.

De a sors - vagy ki? - így akarta,
Mert nekem a rendkívülit tartogatta.
A sorsom, nem én vagyok szokatlan.
Barátaimnál láttam a vágyat
Szép szerelemre új tavaszban.

De az én szerelmem
Őszi estén keletkezett,
Nagy szerelmem a város szélén
Messzi ligetben, mikor elhagyták az emberek - a rendesek.

Hideg télen nőtt naggyá szerelmem,
Mikor csak nagyon szép virágok nőnek.
Ezért szerelmem végtelenül szép,
Bár - barátom sajnálatára - ez sem mondható követendőnek.

(Weöres Sándor fordítása)
Vári Józsefné

A bűn

Repedt, szikes talajon csörgedez a csermely,
Mohón issza nedvét, minden cseppet elnyel.
A szeretetmorzsákat így szedem én össze,
Vágyom, nagyon várom lépteidet, hogy jössz-e?
Az éj hosszú, és az álom elkerül mégis,
Miért gondolok rád? Nem értem, miért is?
Nem köt hozzád semmi, nem értem a vágyat sem.
Mi hát az igaz ok? A hormonok vagy a szem?
Ó, különös játék ez férfi és nő között,
Ha a vágy és érzés az agyadba költözött.
Nem enged, ölel, száguld és vad vágtába kezd.
Hogy bírod elviselni, meggátolni mindezt?
Mondd, érdemes küzdeni ellene bárhogy is?
Hagyom, hogy száguldjon még, mert az érzés komisz.
Makacs a vágy, fészket rak, és megágyaz benned,
Hiába tiltakozol, már nincsen mit tenned.
Mit tegyek, Uram? Segíts! Vagy veszejts el végleg!
Szomjazom nagyon, és innom mégis nagy vétek.
Dehogy vétek, hisz általa boldog az ember,
Csak aki felvállalja, az érdemli, az nyer.
Izzon hát fel a parázs! Lángoljon a vágyam!
Engedd hát meg, Istenem, ezt a bűnt imádjam!
Baranyi Ferenc: MINDKETTŐ EMBERÜL

Szeretlek. Tőlem el ne várd
szokott módját a széptevésnek,
téged aláznának meg a
bókká butított esküvések,
mért mondjam: csodaszép a szád,
mikor csak oly szép, mint az átlag,
te is tudod: az úgyse vagy,
akinek vágyra gyúlva látlak.
Egérfogáshoz épp elég
egy csöpp szalonna - macska sem kell,
cincogó lányokat szokás
lábról levenni közhelyekkel,
az ő receptjük ismerős:
célzás ruhára, hajra, gyengéd
figyelmességek közt nehány
jól időzített szemtelenség -
ez csapda csak s nem taktika,
nem bámulat, de szánalom kél
az áldozat iránt, kiért
fölös hűhó a macskafortély,
mikor csak bársony bőrödért,
s csodás ívű szádért dícsérlek:
arcod ne fesse hálapír,
Inkább haragpiros önérzet.
Tedd, hogy remek melled mögött
bonyolult szívedig találjak,
s ha szíved méltónak ítél,
fizesse értem meg az árat,
nászunk legyen ellenfelek
vívás utáni kézfogása,
egymás próbáját miután
mindkettő emberül kiállta,
amikor már nem érdekes
ki nyert, vesztett, hol több a sebfolt,
amikor csak egy lelkesít:
kettőnkhöz méltó küzdelem volt.