Boda Magdolna: (egyszer így lenne jó)

Jó lenne egyszer olyan természetességgel ébredni, ahogy a Nap csúszik fel az
égre, óvatosan bontogatva ki a világot.
Hogy álmosan kitántorogva a konyhába, a kávé illata jó reggelt kívánjon.
Hogy a dolgainkban ne legyünk éhesek önmagunkra
és a megszokottság ne törjön ránk.
Hogy ne kelljen autónk, bérletünk, határidőnaplónk, bankkártyánk, karóránk...
hogy cipőt se kelljen húzni és senki se csodálkozzon ránk.
Jó lenne egyszer közel engedni a csodát...
vándorolni hatalmas mezőkön és megállni egy elárvult vadrózsabokornál,
nem elvárva a mező zöldjét,
a virágok színét, illatát,
a szirmok bársonyát.
Csak állni a szépség előtt, egy idegen őszinte kíváncsiságával, készen új
értelmet adni a fogalmaknak
és kötni új barátságot a világgal és magunkkal
és nem válogatni, csokorba kötözgetni a dolgokat elvárt szabályok szerint
és eldobni minden nem a kupacunkba valót.
Úgy tenni, mint kisgyerek, aki a föltört dió héját nem dobja el, hanem
Vízre ereszti, mint kis hajót és ámulva csodálja a víz komoly sodrását.
Jó lenne egyszer a másnap gondja nélkül pihenni térni,
hogy ne bizseregjen bennünk a lekésett, elmulasztott dolgok pokla,
hogy, ahogy a pók fordul hálójába jóllakottan
bújjunk az éjszaka csendjébe...
végre kinyújtózva önmagunkban.
Egyszer így lenne jó.

Boda Magdolna (1956-)
Csukás István: Te mire gondolsz közben?

Ruhában vagy ruhátlanul,
szőnyegen, széken, ágyban,
délelőtt, délután, éjszaka,
beszeszelve vagy jeges józanon,
játékosan, mint a kölykök,
vagy szótlanul, mint az idegenek,
félálomban, el-elszundítva,
vagy ébren fújva a füstöt –
Te mire gondolsz közben?
Homlokom a homlokodon,
szemünk egyetlen körré tágul,
testünk egyforma hőfokon ég,
egymás idegpályáin suhanunk,
egymás bőre mögött repülünk,
szinte már fölcserélhetően létezünk,
egymás szájából lélegzünk, boldog
ingaként ugyanazt az időt mérjük –
Te mire gondolsz közben?
Gyermekkorom, gyermekkorod,
az édes, tejbőrű álmok,
a nevesincs önkívületek,
az édeni nyarak, a fejünkig
érő virágok, virágporos orrunk,
s kamaszkorom, s kamaszkorod,
a gyötrődő húsban szégyenkező vágyak,
izzanak a harminchat fokos kohóban –
Te mire gondolsz közben?
A férfi magányos öröme,
minden női test tested mögött,
minden mell, minden térd, minden
comb, minden felhevült ágyék,
de egyetlen mosoly a mosolyod,
de egyetlen cél az örömöd,
de egyetlen takaró a szerelmed,
ha kimerülve kettéválunk –
Te mire gondolsz közben?
Napokig bennem zsongó,
lehangolt hangszert felhangoló,
az emlékkel is harcba hívó,
robotoló sejtjeim átrendező,
a vak műhelybe ablakot nyitó,
bevillámlik, ami erősebb,
mert édesebb minden halálnál,
a teremtésből ideért üzenet –
Te mire gondolsz közben?

Csukás István (1936-2020)
Demény Péter: Esti dal

Volt egy kis novemberi nyár,
volt egy kis augusztusi tél,
ki tudja, mikor van a már,
mikor tompul el melyik él.

Lesz kis angyaltoll szivemen,
kis ördögszőr is meredez,
aztán elmegyek hirtelen,
s ott azt kérdezik, ember ez?

És én csak nézek céltalan,
annyi cél volt, és mind mire.
Lesz tán tenger is még tavam,
égen is túl ér a vize.


Demény Péter (1972-)
Tar Károly: A titok

múltadba nyitogathatsz ablakot
betekinthetsz merre jártál
benti tájaid kővé fagytak
szellőzetlenek gondolataid
a google sem tudja ki vagy
hiába méri perceid s pulzusod
hogy mennyi titok mind a másé
ezzel soha semmi bajod
maradsz magadban magadnak
csak egy lesz nálad mindig nagyobb
titka mint minden egyszer kiderül
egyszer midőn magadon leszel kívül
ráébredsz ő is magad voltál és vagy
örökkön örökké s végleg egyedül


Tar Károly (1935-)
Theodor Storm: Suttog az éj

Suttog az éj, meg-meglegyint:
álmomat már elvitte mind:
érzem, valami szólni szeretne,
de nem hatolhat idegeimbe.

Szerelem szavai? Üzenetek,
melyeket szétszórtak a szelek?
Vagy a jövő valami árnya,
az figyelmeztet iszonyára?

Szabó Lőrinc fordítása

Teodor Storm (1817-1888)
Adam Zagajewski: Az éj

meseszépen táncol
és heves vágyak fűtik.
Kutatja, merre az út.
Erdők mélyén zokog.
Belepusztul a hajnalba,
a hőbe, a kakasszóba.

Zsille Gábor fordítása

Adam Zagajewski (1945-2021)
Ana Blandiana: Angyalszüret

…Időnként
Tompa puffanás,
Olyan akár a fűbe
Pottyanó gyümölcsé.
Hogy telik az idő!
Megértek és potyogni kezdtek
Az angyalok:
Ősz lett az égben is…

Mészely József fordítása

Ana Blandiana (1942-)
Antal Adrienn: Így adnám neked

Feltöröm a csendet,
ahogy anyám törte a diót,
ha sütni készült valami jót,
amikor haza várt.
Így adnám neked a szerelmet.

Morzsolom a csendet,
ahogy nagymamám az olvasót,
ha látott szívből kérni valót,
mit csak Isten adhat.
Így adnám neked a szerelmet.

Simítom a csendet,
ahogy takarót az ágyamon,
hová ölelni vár két karom,
mint a Nap a hajnalt.
Így adnám neked a szerelmet.

Ringatom a csendet,
ahogy szülőanyja gyermekét,
hogy ölében hunyja le szemét,
míg álomba merül.
Így adnám neked a szerelmet.

Figyelem a csendet,
ahogy őr a kései lépteket,
ha várja még akit beereszt,
mert egyszer hazaér.
Így adnám neked a szerelmet.
Guillaume Apollinaire: Jel

Érzem mindig jelét az ősz akaratának
Hát a gyümölcs való nekem nem a virág
Elcsókolt csókjaim szívembe visszafájnak
Hallani a levert diófa bánatát

Állok tűnt szeretők szép kezek avarában
Ó örök őszidő lelkemnek évszaka
Egy hű hitves követ az én végzetes árnyam
Még felszáll a galamb leszáll az éjszaka

Vas István fordítása

Guillaume Apollinaire (1880-1918)
Áprily Lajos: Az illanó szín

A derű színe. Eljátszik velem,
finom kék csíkot húz a lelkemen,
múlót, amilyent szajkó szárnya von
völgyünk felett, borongó, hűs napon.

Áprily Lajos (1887-1967)
Bertók László: Valami

Valami csendben
valami meglazul.
Egy tétova csavar,
egy görnyedő ereszték,
egy könnyelmű csomó.
A tárgyakat ne féltsd!
A gép még dolgozik,
a ház szolgál tovább,
megfeszül a kötél.
Bent sokkal nehezebb!
Az a legnehezebb,
az út a megállásig,
összedőlésig, szakadásig,
ép ésszel végigélni,
míg az anyag átrendeződik.

Bertók László (1935–2020)
Bertók László: Egyenesek

Szeretem az egyeneseket:
a bordázott vasúti sínpárt,
ahogy az égnek nekiered
legyűrve a görbeség kínját,
a sorba tűzdelt villanyoszlopok
hetykeségét a falun végig,
ahogy a kusza ágakhoz szokott
szemek összhangját kicserélik,
a messzi nyárfákat, a táj
szélbontó fésű-fogait,
a csillagokig nyújtózó sugárt,
ha szemembe támaszkodik,
és az egyenes tekintetet,
a finom huzalt két szem között,
ahogy feszül, ragyog vagy megremeg,
de mindig összeköt,
s a szép egyenes szavakat,
pántjait minden közösségnek,
ahogy erejük ránk tapad,
s nagy útjaink is összeérnek,
és a merészen egyenesre
csavarodott gerinceket,
ahogy csupaszon égig érve
igent vagy nemet intenek.

Bertók László (1935–2020)
Térey János: Életművészet

Rezdületlen arccal
Lépni be az ajtón,
Olyan lelki nyugalommal,
Amilyennel csak
Egy luxemburgi
Első hegedűs képes
Betérni egy komótos
Csütörtök délután
A kedvenc
Sajtszaküzletébe
A főtér sarkán.

Térey János (1970-2019)
Káplár Anna: Esőnek


Hallod?
A fonnyadó ősz
Könnyei koppannak
az ezüstös eresz
peremén.
Hallom.
Most olyan,
Mintha bennem
is fonnyadna valami
pedig üres vagyok.
Az égboltra
fehér ködöt
lehelnek
az alkonyok.
Színfoltjaiból
összerakom az arcod
Eső utáni
Illata lesz
a földnek.
Kopogtatsz majd,
És nem
hiszlek esőnek.
Fölszáradsz majd,
És nem
hiszlek esőnek.