Bonifert Ádám: Ha hozzám jössz...

Ha hozzám jössz, a téren gyere át,
hozd magaddal a mezők illatát,
lépd át a dombot és az árkokat,
bújtass szemedbe délibábokat,
hozd el a tiszta levegő ízét,
hajnal harmatát, a tavak vízét,
madár dalából a legszebb hangot,
déli kongásba olvadt harangot.

Ha eljössz hozzám, úgy gyere szépen
ahogy a csillag ível az égen,
ahogy a szellő suhan a parton,
ahogy a naphoz búvik az alkony;
gyere úgy, mintha nyílna a rózsa,
ahogy a csermely indul a tóra,
ahogy az utak összehaladnak,
ahogy a reggel köszön a napnak.

Ha hozzám jössz, a fények közt gyere,
bújjon ruhádba tavaszok szele,
kísérjen el a csend, a nyugalom,
keress meg engem rejtett utakon,
ahogy két világ egymáshoz szól át;
hozz nekem emlékteremtő órát,
hozd el a szavak másik értelmét,
s ha itt vagy, mindezt szórd, szórd szerteszét.
Csurai Zsófi: Fokozás

ma csendesebb a csend
és jóvátehetetlen a jó
a bűn is bűnösebb
és szótlanná vált a szó…

a hiány kézzel fogható.

Csurai Zsófi (1974-)
Boda Magdolna: (születésnapok)

Selyempapírba csomagolt
homályos reggeli csend
tegnapról itt feledett
maradék:
kibomlott színes szalag
üres bonbonos doboz
összegyűrt
ezüstpapír darabkákkal
és pezsgős üveg
mellette dugó
és egy apró cetli

Boda Magdolna (1956-)
Csurai Zsófi: nyavalygás

lassan megint
forralt bor szezon lesz
majd gőzölgök egy kicsit én is
szegfűszeggel és fahéjjal
meg azokkal a jól ismert
hideg hajnalokkal amik
bokádtól araszolva
felkúsznak a tarkódig

...szóval szeress már egy kicsit

Csurai Zsófi (1974-)
Erdős Virág: Egy kaméleon gyermekkora

ma csend vagyok
ma utcazaj
ma csöpp öröm
ma szörnyű
baj
ma almacsutka
kiflibél
ma eldobott nyalókanyél
ma roncs vagyok csak
kész tragacs
ma szélvédőre kent
ragacs
ma előrántott
karszalag
egy zebra aki
átszalad
ma bús vagyok és
elesett
ma sajnálatos
baleset
a seb helyén a
sárga heg
a rendelő falán a
teg
ma ronda, taknyos
zsebkendő
ma hintán
feledt fecskendő
ma mászókák hideg
vasa
ma anya sápadt-holdhasa
egy répa ki a
nyúlba' hisz
a bank ki minket
sírba
visz
ma hétpecsétes tesinaci
ma egy lógó
belű
maci
ma még finnyás ma már
falánk
tönkrevágott kosárpalánk
ma csak egy mellékelt ábra
ma a világ
vége
tábla
ma egy harcos
kedvű
körző
lemészárolt
ellenőrző
elkódorgott barika
ma egy köldökkarika
ma a folyton
kínzó
éhség
ma egy nagyon
príma
pékség
hideg zsírban ülő
lángos
kuka mellé
való vánkos
ma egy kisszék
(rokokó!)
ma lerobbant
robogó
ma egy tonna
pillepalack
ma egy egész
sárga
barack
ma egy spulni
sárgaréz
ma elgépezett
menzapénz
ma leárazott
husika
ma cini-cini
muzsika
ma barátságos, fűtött
utca
néni le-föl
hurcolt
cucca
járókelő
csukott szemmel
halottasat
játszó
ember
ma még szelíd
ma már vad
gesztenyével
kilőtt
pad
ma egy döglött
bála-bálna
ma egy másik
állat álma
ma egy nagyon
rémes érzés
ma egy végérvényes
végzés
vakvilágba
nyíló ajtó
vérző
szívű végrehajtó
új élet a lomokon
rongyszőnyeg a
homokon
ma még játék
ma már lutri
ma még otthon
ma már
putri
nyári paplan téli
berek
ma egy földön
alvó
gyerek


Erdős Virág (1968-)
Farkas Árpád: Simogatás

Ha a szavak bennünk néha elégnek,
tovább süt,
simogat,
duruzsol
a kéz.

Halk áramlásban nyugalom lakik.
Kibontja ujjaim -
tenyerem szirmait,
s míg arcodat puhán
átlengi valami virág -
átveszi kezem minden hangulatát.

Az eddig tapintott dolgok
most bőröm alatt égnek,
az eddig simogatott arcok
most arcodhoz érnek,
s mert eddig embert is bántott már e kéz,
- most arcodhoz ér, s önmagába néz.

Ha már a szavak bennünk néha elégnek,
nagyon kell érezd,
hogy süt,
simogat,
duruzsol
a kéz.

Farkas Árpád (1944-2021)
Cseke Gábor: Évszakok

(nyugtató)

Künn őszi eső csüng,
bent izzó nyár harap,
álmaim tavaszi füvön lődörögnek
– a tél tapogat már, fenyeget

add
remegő
kezedet.


(tavasz)

virág nyílik,
a föld nehéz,
másnapos fejjel ébred

bolygó dalom
iramló szélbe téved

szemem nyílik,
s a kutató ég ablakára
könyöklök

füstölögnek otromba tócsák,
kiviharzanak mind a kölykök

csikó dobbant,
madár ha csörren,
lent kavarognak
lassú körben

ajkad nyílik,
tömött felhőket ont

ne sírj,
otthontalan
bolond!


(nyár)

szikkadó széna szagát leheli a
falu lomha torka,
füst kígyózik az ég felé, mintha
a lelkem volna,
tikkadva élünk, szívünkre haragló,
erős füvek dőlnek,
lengő súlya a szónak veszélyes
játék, erőim nőnek,
pásztor vagyok az esztenán, s te furulya,
melyet ajkam becézget,
sohasem hallott hangokat próbálgat
rajtam is a végzet,
száll, száll az öröm, kutyamódra
ballag az éjfél,
s meghal a nap, mosolya ömlőbb
a rögösödő, sűrű vérnél


(ősz)

ködöt pipál a
reggel,
az ágyban összebújunk,
a polcon
erjednek gyümölcseink,
örülni sem tudunk
az ébredésnek –
ásít a világ,
csapzott mokányló didereg,
sörény lóg
tályogos szemébe,
le-lecsapnak a hollók
a felgyűlő szemétre –
még él a tűz,
kínlódó, nedves gyufa lobban –
ki tudja, mért
szeretlek én, és egyre jobban?


(tél)

déli öleléssel
deres kacagással
beázott cipőddel
bomló farakással
vársz –
alacsony, kicsi néni
köszönget
beméretlen jövőnkből,
és most valaki csönget

künn fagy,
dara jön rá,
lesiklunk a domb tetejéről
– várj

meghalok én is
deres kacagástól, déli öleléstől


(könyörgés emberi hangon)

szemedben élek,
még remélek –
emlékeinket teperi a szél
– ne száguldjon vadul! –

s a föld minden szerelmesének
legyen könnyebb e kurta élet

hó pereg, egyre jobban,
úgy jó, ha
hull.

Cseke Gábor (1941-)
Ferencz Győző: Régebbi ujjgyakorlat


Csak sejtheted, hogy mekkora öröm
Ujjadat éreznem a bőrömön.

Ha tenyerem esernyő és kabát,
Esőtől óvja kényes asszonyát,

És kéken futó halvány ereid
Ujjbegy-billentyűin veregetik,

Öklöd vékonycsontozatú madár,
A markomban búvóhelyet talál.

Ha elengeded, add vissza, siess,
Mert kezed nélkül a kezem üres.

Ferencz Győző (1954-)
Dávid Péter: Terveink között

terveink között szerepelt
hogy átússzuk és megmásszuk
feljutunk és keresztültörünk
de legfőképp hogy legyőzzük
és nemcsak túlélve éppenhogy
szakadtan kapaszkodva
az utolsóba hősmagányosan
de állig tapsban legfelül a fókuszfényben
valami kitüntetéssel szalagosan
és csak néha férkőztek mellénk
alattomos rosszízű kételyek

aztán terveink között szerepelt
hogy megvédjük és kijavítjuk
segítünk és talpra állítjuk
de nemcsak amolyan egyszeri
alkalomra időlegesen hogyúgyahogy
de az örökkévalóban is érvényesen
és semmi sem tántorított minket el
csak a sikertelen próbálkozások

aztán terveink között szerepelt
módosítva némileg a régi célokat
hogy megszerezzük és lenyűgözzük
leigázzuk és magunkévá tesszük
de ha mást nem is legalább
virágot teszünk az ablakába éjjel
és tudtuk hogy ez az eddigieknél
sokkal nagyobb vállalás

aztán az is szerepelt a terveink között
hogy megértjük és kitanuljuk
és átrágjuk magunkat rajta
és nemcsak dadogva tudjuk
majd később feledve nosztalgiátlanul
de kisujjból kápráztatva vele
fölényes leereszkedéssel
de ha mást nem hétfőre azért
megtanuljuk egy részét
vizsgára mégis valahogy

terveink között volt talán az is
hogy néha még találkozunk
hogy újra azt amit már egyszer régen
pedig az amit már egyszer régen
korábbi terveink között sosem szerepelt

de az már csak az én terveim
között szerepelt hogy ha ráérek
és a hétvége majd úgy alakul
elolvasom vagy belenézek
de mindenképpen megkeresem
valahol az alsó utolsó fiókban
és megírom –

és tervbe volt véve az is hogy
majd lenyírom a füvet
utoljára mielőtt eladom a házat
és nem bajlódom majd a zsinórral
és megélezem majd a kést is
és a derekam is bírni fogja még
mert nem lesz nehéz a régi szerkezet
de aztán megsajnáltam a százszorszépeket
és arra gondoltam
hátha terveik között szerepelt


Dávid Péter (1980-)
Jean Claude Ibert: Mert

Mert hitt a virágokban,
a földben, az égben, a tengerben,
a fájdalomban, a régi szerelemben,
mert az életben tévedezett,

mert egyszerű volt és mohó,
és meghatotta egy leheletnyi tiszta tett,
mert ártatlan volt, édes, tökéletes,
mert feláldozta magát a mágusoknak,

mert nem tudta bűnét,
se erényét, se éhségét, se bátorságát,
mert csúnyának látta magát,
és imádkozott a katedrálisokban,

mert a holdra figyelt,
az éjszakára a nyári mezőn,
eszeveszett örömmel nézte a tüzet,
mert boldog volt nagyon,

mert lelke nyugalmas parcellákra
szabta az időt,
mert idegen volt itten,
mert hitt a csodákban,

az igazság szörnyetege egy napon
hosszú fürtjeinél fogva a csatorna falára szegezte,
hogy a mocsok tükrében lássa meg arcát,

mert szép volt
mert elege volt

abból a világból, ahol az emberek
nem tudnak emberi nyelven szólni már

Pór Judit fordítása

Jean Claude Ibert (1928-2008)
Egyed Emese: (A vidámság a szemzugban lakik...)

A vidámság a szemzugban lakik,
az arc gödreiben, a szó gödreiben
a gond fedele alatt, a szótlanság
titokzatos árnyékában.
Velünk kel, velünk nyugszik,
várja, hogy szétáradjon,
mint a forrás a hóban -
mint a derű szívünkben

Egyed Emese (1957-)
Kosztolányi Dezső: Találkozó

Kihűlt az égbolt és leszállt az éjjel.
A kert alélva, csendesen susog,
ébrednek a virágok szerteszéjjel,
bólonganak a méla ciprusok.

Én is kinézek, lámpámat kioltva,
már nem piros az égnek széle sem.
Sóhajtozó rezgés kel a fasorba:
jön csillagos, sötét szerelmesem.

Az én arám a méla éjszaka...
Oly lopva surran, úgy susog szava,
mert ő is a nap árva számüzöttje.

Lábújjhegyen várom, s keblére dőlve
átfogjuk egymást csendben, én meg ő,
mint két hűséges, régi szerető.

Kosztolányi Dezső (1885-1936)
Hárs László
Levél az erdőből

Az erdőből egy levelet
hozott a posta reggel,
egy száraz tölgyfa-levelet,
néhány sor zöld szöveggel.

Az állt rajta, hogy eljött az ősz,
a nyáridőnek vége,
most már a néma télre vár
az erdő és vidéke.

A mackó barlangjába bújt,
elköltöztek a fecskék,
a tisztásoknak zöld gyepét
lerágták mind a kecskék,

nem hegedül a zenekar;
nagy most a tücsök gondja;
és újdivatú kalapot
nem visel már a gomba.

Szétosztotta a körtefa
a fanyar vackort régen,
nincsen levél a bokrokon,
és pitypang sincs a réten.

Minden lakó elköltözött.
Üres az erdő, árva.
A szélső fán egy tábla lóg:
"Téli szünet van, zárva."

39fe520f033aa480535c5a57c8161762.jpg
A hozzászóláshoz csatolt képeket csak a regisztrált tagok láthatják.
Kalmár Kriszti

Paul Verlaine: Őszi Chanson / Kalmár Kriszti: Nyári Ének
Ősz húrja zsong, / Nyárének hív,
Jajong, busong / Dalol, nevet
A tájon, / A réten,
S ont monoton / S önt hevesen
Bút konokon / Fényt csendesen
És fájón. / És vígan.

S én csüggeteg, / S én kedélyes,
Halvány beteg, / Életerős,
Míg éjfél / Míg nappal
Kong, csak sírok. / Kel, somolygok,
S elém a sok / És előttem
Tűnt kéj kél. / Sok cél él.

Óh, múlni már, / Óh, élni még,
Ősz! Hullni már / Nyár! Égni még
Eresszél! / Kötözzél!
Mint holt avart, / Mint két szívet,
Mit felkavart / Mit összeköt
A rossz szél... / Egy klassz kéz...
Oláh András: aznap

madárcsicsergéssé
szakadozott a reggel
a fák hintajátékára ébredtünk
szélcsend vigyázta hallgatásunk
egy vonat vérünk
ritmusát kottázta le
s egy bolond kakukkal
aznap
huszonkilencszer üzentél

Oláh András (1959-)