újra divatba jön a szerelmeslevél.tudna-e valaki példát mutatni?
Bejegyzésed olvasva rögvest elhatalmasodott rajtam a segítőkészség, és komoly kutatómunkába kezdtem.Találtam is idevágó, a modern szerelmi levelezéshez igen jól használható útmutatókat. :lol:
Kivonatoltam őket. A tanácsok dőlttel szedve.

-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.

Írj egy kedves, egyedi megszólítást!

Drága Béla, Szívemnek Legkedvesebb Csücsökje, Lelkem Autójának Karburátora, Legbélább Béla, Egyetlenem!

A szerelmes levél célja,hogy tudassa szándékaidat. Legyél becsületes és őszinte!

Őszintén bevallom, hetek óta nem alszom, csak forgolódok libatoll - párnámon, mert gyötör a kín, hogyan fogom a billentyűket sorban nyomogatni, hogy Veled tudassam, Drága Férjfiú, mit jelentesz nekem. Fénylő csillag vagy Te az unalmas végtelenség egén. Mit csillag, üstökös!, ki bevilágítja magányom sötét éjét. Ménesem vezérkosa, Te!

Írd le, hogyan hat rád a jelenléte, mit szeretsz a párodban!

Rock and roll ritmus ver a szívem, ha nevedre gondolok, és a légkalapács dübörgése se nyomja el bennem a kiáltást: Olvasni akarlak! Mikor bejelentkezve meglátlak, a betűk összefutnak szemem előtt, és ezer giff villódzása tölti meg a monitort. Mélyen zengő baritonodon vélem hallani utánozhatatlan leveleidet, s legtitkosabb vágyaimban gondolok arra a percre,mikor majd végre egyszer telefonon is felhívsz, Szerelmem.

Még emlékszem arra a napra – hogy is feledhetném -, vagy 30 hónapja lehetett, mikor a Beérkező levelek mappában megláttam a hármas számot. Mint a mesében. Bár kiderült,hogy az oldal játéka, mert csak egy drága-drága levélke várt. Kitalálod,ugye, Mindenem? – a Tied, mely nem hárommal, de száz másikkal is felért.
Az örömtől aléltan olvastam üzeneted: „ Tecccel!” Így, nyomatékosan. Mindjárt hálás szívvel gondoltam bankkártyámra, és tudtam,hogy megérte előfizetnem, mert elkezdődik valami … Valami, ami azóta is töretlen lendülettel, változatlanul tart.

Helyezz az asztalodra egy fényképet a szerelmedről, hogy mindig rá tudj pillantani, ha ihletet keresel.

Kitettem a képed az asztalra, a kötésminták, húsvéti receptek és vírusirtó közé, a főhelyre, hogy szelid bocitekinteted erősítse bennem a késztetést, hogy leírjam, mennyire szeretlek… De kénytelen vagyok sűrűn elkattintani Rólad, míg írok, így elfelejtem, mire is gondoltam, és sajna, a sok nyitott ablak miatt állandóan lefagy a böngészőm, aztán újra meg újra kereshetlek Téged, Kedvesem. De nem bánom, nekem minden munkát, fáradságot megérsz, szívesen nyitogatok bármit, ami Veled kapcsolatban áll Szívemnek Legsarkosabb Csücsökje.


Fejezd be a levelet valamilyen kérdéssel, csábító fantáziával, leírással, vagy pikáns huncutsággal. Hints parfümöt rá, és zárd le csókkal a borítékot!

Ugye, Te is szeretsz? Lehetsz Naprendszerem fénylő központi magja, tengermélyi kagylóm gönggyé kövesült kosza, hálópapucsomon a bojt, mécsestartómban illóolaj.

Lassan vánszorgnak a napok, míg várom válaszod:

a Te szerető Olgád

Utóirat:
Chanell parfümömmel befújtam, vörös rúzsos szájammal csókkal pecsételtem le levelem, s most szívrepesve várom, vajon mikor olvasod el, hogy végre letörölhessem a monitort, mert a foltoktól nem látok semmit …


-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-..-

A valósággal való bármilyen egyezés csupán a véletlenek összjátékának műve. :wink:

( Ünnepélyesen elnézést kérek minden Olgától és Bélától... )

Kedves leszázalékolt, remélem, segítettem. :D
Kedves leszázalékolt! Egy híres szerelmeslevél, !Remélem kielégítő!
Tatjána levele Anyeginhez (Magyar)

Én írok levelet magának -
Kell több? Nem mond ez eleget?
Méltán tarthatja hát jogának,
Hogy most megvessen engemet,
De ha sorsom panaszszavának
Szívében egy csepp hely marad,
Nem fordul el, visszhangot ad.
Hallgattam eddig, szólni féltem.
És higgye el, hogy szégyenem
Nem tudta volna meg sosem,
Amíg titokban azt reméltem,
Hogy lesz falunkban alkalom,
S hetenként egyszer láthatom;
Csak hogy halljam szavát, bevallom,
Szóljak magához, s azután
Mind egyre gondoljak csupán,
Éjjel-nappal, míg újra hallom.
Mondják, untatja kis falunk,
A társaságokat kerűli,
Mi csillogtatni nem tudunk,
De úgy tudtunk jöttén örülni.

Mért jött el? Békességesen
Rejtőzve mély vidéki csendbe,
Tán meg sem ismerem sosem,
S a kínt sem, mely betört szivembe;
Tudatlan lelkem láza rendre
Enyhülne tán s leszállana,
S akit szívem kíván, kivárva,
Lennék örök hűségü párja
S családnak élő, jó anya.

Másé!... A földön senki sincsen,
Kinek lekötném szívemet.
Ezt így rendelte fenn az Isten...
Tied szívem, téged szeret!
Ó, tudtam én, el fogsz te jönni,
Zálog volt erre életem;
Az égieknek kell köszönni,
Hogy sírig őrzőm vagy nekem...
Rég álomhős vagy éjjelemben,
Látatlan is kedveltelek,
Bűvöltek a csodás szemek,
Rég zeng hangod zenéje bennem...
Nem álom volt; színezgető!
Beléptél, s ájulásba hullva,
Majd meglobbanva és kigyúlva
Szívem rád ismert: ő az, ő!
Nem a te hangod szólt-e újra,
Ha egy-egy csendes, bús napon
Ínséges szívekhez simulva
Vagy imádságban leborulva
Altattam égő bánatom?
Nem te vagy itt árnyék-alakban,
S nézel reám e pillanatban
Az áttetsző homályon át?
Nem te hajolsz párnámra éjjel,
Suttogsz: szerelemmel, reménnyel
Enyhíted lelkem bánatát?
Ki vagy? Őrangyal vagy te, féltőm?
Vagy ártóm és gonosz kisértőm?
Döntsd el hamar, hogy lássak itt.
Lelkem talán csak vágya csalja,
Tapasztalatlanság vakít,
S az égi kéz másként akarja...
Hát jó. Sorsom gyanútlanul
Gyónásommal kezedbe tettem,
Előtted könnyem hullva hull,
Könyörgök: védj, őrködj felettem...
Gondold el, mily magam vagyok,
Nincs egy megértő lelki társam,
Így élek néma tompulásban,
Én itt csak elpusztulhatok.
Várlak: emeld fel árva lelkem,
Nézz biztatón, ne adj te mást –
Vagy tépd szét ezt az álmodást
Kemény szóval. Megérdemeltem.

Végzem! Átfutni nem merem,
Megöl a félelem s a szégyen,
De jelleme kezes nekem,
Bízom: a sorsom van kezében...

32

Piheg, sóhajt, nincs vége-hossza,
S kezében a levél remeg;
A nyelvén rózsaszínű ostya:
Tikkadt száj nem olvasztja meg.
Fejecskéjét meghajtja árván,
A könnyű ing gyönyörü vállán
Lesiklik, s báját felfedi...
De lám, már-már alig veti
Fényét a hold. Ködölve, lassan
Dereng a völgy, még tétováz.
Az ér ezüst már; a kanász
Falut serkentő kürtje harsan.
Megvirrad. Minden ébredez.
Tatjanát nem érdekli ez.

33

Nem lát napkeltét, friss vidéket.
Csak félrebillent fejjel ül,
Levelére nem nyom pecsétet,
Úgy eltűnődik, elmerül.
Ajtó nyílik halkan, s a dajka,
Ősz Filipjoevna lép be rajta,
Tálcán teát hoz: - Tubicám!
Ideje lesz felkelni ám!
Mi az? fenn vagy már, szép leányom?
Te hajnallal kelő madár!
Az este aggódtam! De már
Jól vagy, istennek hála, látom!
Az esti búból: semmi nyom
Az arcod: mint a mákszirom. -

34

„Ó, nyanya, Tedd meg drága lélek...”
– No mit? Parancsolj, gyermekem. –
„Nehogy azt hidd… rólam... de kérlek…
Látod… Jaj, tedd meg ezt nekem!”
– Tanúm az Úr, szívembe láthat. –
„Küldd el titokban, unokádat
Any..: Any... a szomszédhoz, levél...
De meghagyod, hogy nem beszél.
S arról, hogy én, Tatjana, küldtem,
Egy szót sem szól, meg nem nevez...”
- Kihez menjen, kedves, kihez?
Lásd, mostanában meghülyültem.
Itt sok szomszéd van, jó hugom,
Még felsorolni sem tudom. –

35

„Milyen értetlen vagy ma, néne!”
– A vénülés, drágám, a kor,
Elmémnek megtompult az éle.
De jól vágott valamikor:
Az uraság egy félszavára... –
„Elég ebből, nyanyácska, mára,
Tompult elméd sem érdekel,
Csak a levél, ezt küldjük el,
Anyeginhoz.” – Értem beszéded,
Ne haragudj rám, csillagom,
Butuska lettem én nagyon!
Hogy elsápadt megint a képed! –
„Nyanyám, ugyan hagyd, semmiség.
Unokád nem mehetne még?”

36

Nincs válasz, s már leszállt az este.
Reggel jött s az sem hozta el,
Korán öltözve várta, leste
S belesápadt: mikor felel?
Jön Olga ifjú tisztelője,
S a ház úrnője kérdi tőle:
„Hol jár barátja, kedvesem?
Hűtlen lett hozzánk teljesen.”
Pirul Tatjana, reszket, olvad.
– Azt mondta, eljön biztosan,
Ma még – szólt Lenszkij. – Dolga van:
Tán levelekre válaszolgat. –
Szemét hősnőnk fel nem veti.
Lenszkij nem feddést szánt neki?

Áprily Lajos
köszönöm mam!nagyon szép, női lélekről vall.kívánok Neked boldog húsvéti ünnepeket! Árpád
Ünőcském!ezer közül is kiválaszt szerelmes tekintetem,életem országútján átszaladó rudliból fénylő szőröd ,tehén szemeid megbabonáztak.elakadt szavam látásodtól csak e szót tudtam fájdalmasan kinyögni,teszel.a Te Bélád
Romhányi József: Marhalevél

Egy tehén szerelmes lett a szép bikába,
minden vad bikának legvadabbikába.
Vonzalmát megírta egy marhalevélben
nagyjából ekképpen:
- Hatalmas Barom!
Bocsássa meg, hogy pár sorommal zavarom.
Tudom, mily elfoglalt, milyen megbecsült Ön,
mégis tollat ragadott csülköm,
hogy amit a marhanyelv elbőgni restell,
így adjam tudtára, Mester!
Ön, ismervén jól a tehénszív rejtelmét,
tudja, hogy nem minden a napi tejtermék.
Amíg szorgalmasan duzzasztom tőgyemet,
gondolatom egyre Ön körül őgyeleg.
Muú! Minden bikák közt legelőkelőbb!
Midőn megláttam a legelő előtt,
elpirultam, elsápadtam,
vágy reszketett felsálamban,
s úgy éreztem, kéj oson
keresztül a rostélyoson.
Muú, hogy forrt a vér szívembe,
hogy tódult a bélszínembe!
Az a perc, mit Ön velem tölthet maholnap,
megrázza majd egész pörköltnekvalómat.
Ám míg Önről ábrándozom kérődzve,
vad féltés öl a szívemig férkőzve,
és átjárja ó mind a kín
velőscsontom, mócsingjaim.
Már bánom e merész vágyat,
hisz Ön büszke tenyészállat,
csupa gőg,
mely után az egész tehéncsorda bőg.
De ne féljen Bikaságod!
Ha nem szeret, félreállok.
Nem fog látni levert búsnak,
mert beállok leveshúsnak.
Ám, ha mégis kegyes szívvel veszi e levelet
és megszánja az Önért égő tehenet,
Válaszoljon hamar rája,
Üdvözli Önt a marhája.

Ím a levél. Ráírva a kelte.
Az úton a posta előtt le is pecsételte.
De a postáskisasszony nem vette fel...
Bocsi de a marha levél után talán nem olyan szörnyű. :)

"Szeretlek téged mint virslit a kutya,
ha mással látlak megüt a guta.
Beléd estem mint ló a gödörbe,
s miattad könnyeztem a felmosó vödörbe.

Szerelmünk olyan mint egy nagy moslékos dézsa,
melyben te úgy úszkálsz mint egy varangyos béka.
ha méh lennék mézet gyűjtenék neked eleségül,
ha marha lennék hozzád mennék feleségül."
a nagyapabika a fia és az unoka állnak a dombon.a tehenek lent legelésznek.a fiú;lerohanok és mindegyiket...az apja;szép lassan leballagunk és és sorba...a nagypapa;majd ha akarnak valamit feljönnek.
Hervay Gizella:
Levél helyett

Milyen gyönyörű: szólni lehet, és kiszámíthatatlan, hogy mit válaszolnak. És megtörténhetik: társra is találhatunk, csak meg kell tanulnunk az ő egyetlen, soha meg nem ismételhető nyelvét. Csak meg kell ismernünk, a föld rétegein át haladva, a történelem korszakain át haladva, eljutva oda, ahol ő csak ő, ahol ő a teljes világegyetem, és megszólítani.

Megtalálni azt a szót, amit ő keresett, de nem talált, amire szüksége van, hogy a föld rétegein át haladva, a történelem korszakain át haladva, eljusson végre oda, ahol ő csak ő, ahol ő a teljes világegyetem. Felesleges és nevetséges olyan szavakat dobálni felé, amelyeket mi szeretünk, ezzel csak megütjük, hiszen én, ha azt mondom: tej, nagy diófát látok, a lomb közt kis égdarabok, a fa alatt kerti asztal, pohárban tej, tündöklik a tej, a táj. De lehet, hogy ő arra emlékezik, hogy nem kapott tejet, nem volt, és az anyja messze volt, és megütöd a szóval. De ha megtalálod neki azt a szót, amit keres! Társad lesz és válaszol, és válaszában felfénylik az elveszett szó, ami gyermekkorod zsebéből valamikor nyomtalanul kigurult.

Ha megtalálnám! Sose merném többet kimondani a szót: szeretlek! Csak azt mondanám: vonat, mert talán állomás mellett lakott, és évein át-átzakatolt a vonat, félelmet hozott és sóvárgást távoli tájak felé. Vagy azt mondanám: cigaretta, mert kidobta a vonatablakon át a csomag cigarettát, mikor tisztuló tüdővel robogott a szerelem felé.

Csak rá kell figyelni, a mozdulataira: karjával most olyan ívet ír le, amilyet csak az tud, aki egész lényével mozdul vagy szól, semmi más nem válasz neki, csak az, ha te is egész valóddal felé fordulsz.

A szájad mellett egy ránc emlékezik, és a szemedben olyan látható a szégyen, hogy elfordul és cigarettára gyújt. Fájdalmaiddal soha el nem érheted, arcodon a fájdalom nyomai, és hangodat érdessé teszi a visszafojtott sírás. El kell hagynod emlékeidet is, mert történelem előtti korból valók, mikor még nem tudott emberhez szólni az ember, csak ütött. Csupa kék-zöld folt az arcom, nem szóltak hozzám, csak ütöttek, s nekem most szólnom kell, meg kell találnom azokat a szavakat, amelyekre neki van szüksége. Hiába mondom a magam szavait, nem figyel oda. Kikapcsolja a telefont.

De hiszen volt egy mozdulata, feléd fordult, mint aki egész lényével mozdul, felé fordultál, mint aki egész lényével válaszol, megölelt, mint aki először ölel, mint aki utoljára ölel, megölelted, mint aki először ölel, mint aki utoljára ölel. Mégis csak ennyit mondtam: szeretlek.