hangya írta: Hát Lányok !

Ugye-ugye,,,, A torzsalkodás helyett mennyi- mennyi gyönyörűség van bennetek.
Higgyétek el. l!!!!!! ,,,, Sokkal inkább erre az énetekre vagyunk kíváncsiak mi,,,,,
,,,,,,,,,,,Férfi emberek.



Kedves Hangya, ezt a hsz-ást lehet, hogy máshová szántad? :)
Sziasztok! :)

Többször olvasom az elvárást. Gyakran előforduló kommunikációs hiba, mikor egy szó alatt mást - mást értünk.
Ilyenkor érdemes kiváltani egy másik szóval. :) Ez esetben például azzal, hogy hasonló értékrend.
Ha magamat szemlélem, akkor bizony már nem lenne kedvem "háborúzni" egy partnerrel, akinek egészen más az elképzelése az élet ilyen olyan forgalmi dugóiban. :)
Mert elfogadni mit lehet? Azt, hogy horkol? Azt, hogy szereti a pacalt? Ilyesmiket el lehet fogadni.
Még azt is el lehet fogadni, ha van valami hobbija, amiből mondjuk kimaradok. De el lehet fogadni, ha éppen vallási, politikai ellentétek adódnak? Vagy egyáltalán nincs közös témánk, amiről beszélgetni tudnánk? Persze lehet közös élményeket szerezni, de ahhoz idő kell, amiből nekünk annyi már nem jut, mint a huszon éveseknek. :)
Kedves Hangya!
Igazat adok Jagicának. Lehet,hogy nem ide illik a hozzászólásod,azért nagyon örülök,hogy jól érzed magad köztünk. :-) .Azt hiszem,akik itt most megszólaltak,sohasem háborúztak, csipkelődtek, veszekedtek egymással. Most egy kicsit hasonlít az oldal arra az időszakra,mikor én is regisztráltam ide.Nagyon remélem,hogy ez így is marad és újra megszólalnak azok az emberek is,akik pont a civakodás miatt húzódtak vissza .
 "LÁNYOK ! ,,,,,,,,, TUDTOK VALAMIT . ? ! . ? ! . ? !" Még sohasem érezted,hogy a szembe jövő embernek kisugárzása van?? Figyeld az embereket! Aki rendben van magával,annak pozitív a kisugárzása,annak pedig,aki saját magával is háborúzik,negatív és taszítja az embereket.Azt jobb elkerülni :)  
Jagica! Igen,én is erre gondoltam. Már én sem szeretnék "háborúzni"(bár ez nem igazán jó kifejezés rá) senkivel.Már nem változunk ebben a korban,tehát azt az embert kell megtalálnunk társnak,akivel egyfelé visz az utunk,hasonló értékrenddel,érdeklődési körrel rendelkezünk,valóban nem az számít,szereti e a spenótot,vagy horkol....stb
A magam részéről biztos nem fogok olyan társat választani,aki szép idő esetén is a hétvégét a fotelben a Tv előtt szeretné tölteni politikai műsort, Forma1-et,vagy focit nézve,mikor én kerekezni,vagy túrázni szeretnék. :D :D
de nem kell magyaráznom,hisz már ismersz! :lol: :lol:  
Sziasztok!

Kedves Márti, felvetsz egy újabb témát, a változást. :) Nagyon kedvelem téma számomra.
Nos a változás adott, hiszen nap mint nap változunk. Ennél már csak az a jobbik megoldás, ha szánt szándékkal változunk.

Na nem arra gondolok, hogy egyre elviselhetetlenebbé váljunk, nem, nem. Hanem éppen arra gondolok, hogy legyünk képesek arra a változásra, ami erősebbé tesz bennünket. A spenót nálam nem vált be. :D
Maga a változás azért jó, mert elkerüljük a dagonyákat. Elkerüljük, hogy mindig ugyanazokat a köröket száguldjuk újra és újra.

Lehet, hogy a változás annyira nem is a legmegfelelőbb, talán úgy közelebb van a gondolatomhoz, hogy nézőpontváltás. Vagyis a nézőpontom megváltoztatása azokról a dolgokról, amik van, hogy szinte bekövesednek, és fájdalmasak.

Nesnes betett egy filmet, amit most egy másikkal megtoldok ugyancsak Jack Nicholson főszereplésével.
Ennek a címe: Lesz ez még így se.
Szívesen linkeltem volna, de sajna nem találtam hozzá csupán részleteket a filmből.

Ebben a filmben a szerelem már rég beidegződött dolgokra ad változtatási lehetőséget. :)
VÉGRE! Már hónapok óta azon gondolkodtam, hogy itt hagyom az 50+-t. (az ok ismert) Ma, amikor hosszú idő után újra beléptem, nagyon jó érzés töltött el, igen, ez a fórum az ami hiányzott! Érdekel a téma, becsülöm az itt megszólalókat, kell ennél több?! Köszönöm Lányok és Hangya! Az előttem szólók a változást említették. A változásról van egy sajátos "elméletem": A változás én magam vagyok. Ehhez nem kellett csoda, vagy megvilágosodás. Amikor tavaly 50 év után nyugdíjba mentem és kiszálltam a darálóból, leültem és írtam egy bakancslistát, amit a mai napig újabb és újabb dolgokkal egészítek ki. A jó volna, vagy mi lenne ha kifejezéseket töröltem, helyettük a mozdulj, csináld a most beváltnak látszó. Van időm magamra külsőleg, belsőleg. Olyan könyveket olvasok amelyekhez sok idő és nyugalom kell, újra nézem azokat a filmeket amik valamikor, valamiért nyomot hagytak a lelkemben. Rengeteg zenét hallgatok (főleg a nemszeretem vasalás közben), több időt töltök barátaimmal, családommal mint valaha. Ha kedvem tartja beülök az autóba valakivel és céllal vagy cél nélkül elindulok. Újra élek. Szabad vagyok. Ez az új érzés megadja azt a lelki békét amit a környezetem is érzékel. Sokkal barátságosabb,mosolygósabb,  toleránsabb, elfogadóbb lettem és ez jó. Szerintük nagyon megváltoztam (állítólag előnyömre, bár én még sokszor félkésznek tartom magam). Szerintem csak annyi az egész, hogy békét kötöttem magammal Már nem görcsölök a párkeresésen sem, bár a 3/3-ból nem engedek, ami ha emlékeztek rá, első sorban a belső értékekről szólt. (amúgy utálom a spenótot, de meg tudom főzni! ez inkább vicc) Néha azt hiszem megtaláltam a társam, néha már az elején érzem, nem őt kerestem, ilyenkor lapozok és nem nyalogatom a nemlétező sebeimet. Azt gondolom, miután "jó passzban" vagyok előbb utóbb mellém szegődik az élet rögös útján az a férfi akit igazán keresek, aki képes rá, hogy hetven körül is merjen fiatalos hülyeségeket csinálni, nagyokat nevetni és képes legyen látni, hogy minden megért nap értékes és gyönyörű. Csak eszerint kell élni! A változásról ennyit. Várom a további hozzászólásokat! 
Bocs! Még egy gondolat, amiről azt gondolom, hogy alapjaiban változtatja meg az embert: eddigi életemben mindig másnak (anyámnak, férjemnek, gyerekeimnek stb...) akartam megfelelni. Nagy hiba volt. Először magam elvárásainak kell megfelelnem, ha ez sikerül, a többi embernek se lesz nehéz. (már aki erre igényt tart és számomra is fontos,  a többi meg nem igazán érdekel. (van erre egy csúnya kifejezésem, de ezt inkább le se írom)
Sokat olvasni a megfelelési kényszerről. Szerintem ez a kényszer gyakori, mert a szeretet iránti igényből fakad. Hogy elismerjenek, ha valamit jól csinálunk. Nem baj ez, ha nem válunk miatta mások szolgálójává. A nagyanyám nem egyformán szerette az öt gyerekét. Édesanyám úgy érezte, hogy őt a legkevésbé. Mégis öreg korára a nagyanyám főleg édesanyámra számíthatott. S anyám "szolgálta" őt, mert még 50-60 évesen is meg akart neki felelni. Nagyanyám ezt nem igazán értékelte, természetesnek vette, mint ami jár neki. Pedig édesanyámnak a saját családja, gyerekei, unokái megadták a szeretetet, de ezt meg ő alig vette észre. Miért annak az elismerése a fontosabb, aki csak használ bennünket?
Amíg dolgoztam azt hittem, hogy muszáj mindent munkát elvállalni, maximális erőbedobással dolgozni. Mint vállalkozó azt gondoltam nem engedhettem meg, hogy valamit nem vállaljak be, merthogy akkor kell dolgozni amikor van mit. Ki tudja meddig lesz feladat. Emiatt nem maradt idő az emberi kapcsolatokra. Most már tudom, hogy persze fontos a munka, mert abból lesz a megélhetéshez szükséges pénz. De ez kevés. Hol maradnak az emberi kapcsolatok, a férj, a család, a barátok. A munka mellett a technika a másik elidegenítő elem. Amikor az emberek a kávézóban egymással szemben ülve az okostelefont nyomkodják, ahelyett, hogy egymással beszélgetnének. A családi összejövetelekre, ebédekre is belopakodnak ezek az eszközök. Az anyukák ahelyett, hogy a gyerekekkel beszélgetnének még a babakocsi tolás közben is a telefonjukkal vannak elfoglalva. Egyszer csak azt veszi észre az ember, hogy magára marad. Pedig ha jobban figyelnénk egymásra, akkor sokkal könnyebb lenne az élet. Most, hogy akaratom ellenére hirtelen sok szabad időm lett rájöttem, hogy más a fontossági sorrend. Talán, ezért változott meg az életem, hogy erre rájöhessek. Magam is nap, mint változom. Remélem, hogy egyre jobban megismerem magam és talán közben jobb emberré is válok. Ha a szeretetet önzetlenül adjuk, akkor azt vissza is kapjuk. Valahol olvastam, hogy a mosoly olyan, mint az útlevél bárhova eljuthatsz vele. Megtapasztaltam, hogy ez valóban jó módszer, beválik. Miközben szeretettel fordulunk mások felé magunk is változunk, jobb emberek leszünk. Minél több szeretetet adunk, annál többet kapunk is vissza. Hamarabb észrevesszük, ha valaki segítségre szorul, hamarabb is segítünk, változunk remélhetőleg jó irányba ha élünk ezekkel a lehetőségekkel. Könnyebben vesszük észre az élet apró örömeit. Hiszen az életben nagy örömök ritkán érik az embert, de kicsik nap, mint nap. Csak ezeket meg kell tanulni észrevenni, ehhez is változnunk kell. :-)
Nagyon jó Szirtisas hozzá állása.Sajnos hajlamosak vagyunk az önsajnálatra,de ez nem vezet jó irányba.Ha már az élet úgy hozta, hogy egyedül maradtunk, fontos az elfogadás önmagunkkal szemben.Nekem is van bakancslistám, amit mindennap megélek, és kiegészítek újabbakkal.Ahogy Jagica is írta "értékrendek" amik azért nem kőbe vésett fogalmak, mert ha szeretünk valakit,akkor ezek változnak.Sokan itt anyagi javakról beszélnek,utóbb egy úriember felhívott, felsorolta "mije" van.Mikor jutunk el odáig, hogy nem ez a fontos !!! Számomra fontosabb, ha már szavak nélkül is megértjük egymást,mi az ami számunkra fontos,egy ölelés, a másik közelsége,szeretete.Nehezen nyitunk a másik felé / én is/ mindig a dolgok mögé nézve, miért is engem akar ? Ki kell neki ? A rendes kis házvezetőnő, a nővér, vagy  csak a nő ? Valóban a személyem  a létem a fontos? Elfogadja, hogy egyszerűen élek,szeretem a kutyáimat, madaraimat,hogy sportolok,apró dolgoknak  örülök.Mindig van valami bolondos ötletem nem foglalkozva a korommal.El tud így fogadni ? Tudunk nevetni a saját hülyeségeinken,néha nyomorunkon ? Na itt jönne a tű meg a szénakazal.
Egyet értek Mártival,fel kell állni a fotelből, és tenni is kell érte valamit, hogy megtaláljuk a párunkat.
Bocs ha kicsit bő lére sikeredett. 
Erre vágyunk
A hozzászóláshoz csatolt képeket csak a regisztrált tagok láthatják.
"az ÚR útjai kifürkészhetetlenek"
Végigolvasva a hozzászólásokat arra jutottam, hogy az idősebb korosztályt éppen a sok-sok élettapasztalata, bölcsülése akadályozza a társtalálásban. Éppen az, aminek elvileg segítenie kellene. Előre elvárásokat fogalmazunk meg, amelyekkel lehet, hogy éppen azt riasztjuk el aki a társunk lehetne.
Tizen-huszonévesen kit érdekelt a másik foglalkozása, műveltsége, anyagi helyzete? Elég volt egy kapcsolat születéséhez a kölcsönös szimpátia. Szerintem ez most is elegendő. A többi majd kiderül!
Nem olyan bonyolult ez...
Kedves Atesz!
Elgondolkoztam a hozzászólásod kapcsán, és arra jutottam, hogy a tízen-, huszonéves önmagamhoz képest az a nagy különbség, hogy most már tudom, és meg is tudom fogalmazni, hogy miből is alakulhat ki az a kölcsönös szimpátia. Tizenhat évesen lehet, hogy elég volt két mélyen égő, fekete szem, aztán három hónap randizás után rájöttünk, hogy nem illünk össze, és jöhetett a következő fekete szempár. Nem azért, mert felelőtlenek és csapodárok voltunk, hanem mert tanultuk önmagunkat. Na de hatvan évesen...?
Nekem most is elég a kölcsönös szimpátia, de mostanra már tudom, hogy milyen tulajdonságok teszik számomra szimpatikussá a másik embert. Valamit csak tanultam az elmúlt negyven évben :)
Kedves Camparijuice!
Valamennyien tanultunk, és tanulunk most is az élet iskolájában. A "tudás" akaratlanul is belénk épül, és hasznosítjuk. Igazából csak arra céloztam - kissé szűkszavúan -, hogy az adatlapok nagyon keveset árulnak el egy-egy emberről. :)
Szeretni valakit valamiért! Ez elég egyszerű feladatnak tűnik. Minden ember fel van töltve jó és kevésbé kellemes hozott tulajdonságokkal.Amíg a "társkereső szíved csak a pozitív tulajdonságok meglátására nyitott,addig kellemesen telhet egy álom-lovag megszerzésének öröme. Azonban igen nagy előnnyel és és biztonsággal rendelkezik-/ e-téren/-, aki a saját értékrendjével ,jellemével, kreativitásával habitusával,korával és szexuális érdeklődésének mértékével tisztában van!
cron