Egy pszichológus ismerősöm egy időben elég sok előadást tartott a társkereséssel kapcsolatban a magyar televízió egyik csatornáján.
"Hivatalból" is megnéztem az adásokat, egyébként nagyon jó koponya.
Nem kertel sokat, a nők sokan nem szeretik- utalt rá-mert megmondja az igazat


Egyik alkalommal a társfüggőségről beszélt.
Vannak olyan emberek, főleg nők akik egyedül nem képesek élni, megállni a lábukon, szinte elveszettnek érzik magukat a világban, nekik támasz kell, mert egyébként bajban vannak.
Így aztán nekik állandóan kell valaki.
Nem csak érzelmi, hanem anyagi vonatkozásból is.
Emlékszem arról is szólt, hogy ha ezek az emberek elveszítik a párjukat, akkor teljesen magukba zuhannak, világvége hangulat uralkodik el rajtuk, hatalmas a pánik és szinte képtelenek az elengedésre.Bár van egy részük, aki gyorsan új kapcsolat után néz.
Rettenetes lehet, ha valaki ilyen, sajnálom. Szerencsére és nem vagyok társ-és kapcsolatfüggő, ha úgy alakul egyedül is képes vagyok vidáman és boldogan megélni a mindennapjaimat.
Annyi értelmes és szép van a világban, csak meg kell látni.Ám aki önsajnálatban él és stresszben, hogy mikor lesz már valaki mellette, az mérgezi magát és sok felesleges, méltatlan kapcsolatba is bonyolódhat. De sok naplót olvastam én ilyenekről!

Szerintem a szülők felelőssége megtanítani a gyerekeiket arra is, hogy bár az ember társas lény, egyedül is helyt kell, hogy álljanak az életben. Hogy vannak, lehetnek időszakok, amikor úgy hozza az élet, hogy nincs párkapcsolat. Arra, hogy a kapcsolataikban a minőségre törekedjenek, legyen méltóságuk mindig és tartásuk. Hibázik a szülő ha társfüggő, szeretetkoldusokat nevel, akik ide-oda csapódva keresik a kapcsolatokat.

Nagyon jó dolog, hogy vannak ilyen oldalak, mert nagyon sok ember nem tudna hol ismerkedni.
Szerintem sokan elfelejtik azonban, hogy társat nem lehet készen kapni.
Társsá csak válhat valaki az idő során.
Így aztán van egy fajta mókuskerék ezen a téren is azt feltételezem.

Jujj, de csúnya vagyok, megint a nemem ellen írtam :D
Kedves Csenta, ez nem hangzott nemed ellen valónak mert valóban létező jelenség. Bár mostanában azt látom, hogy a férfiak gyorsabban keresnek maguknak új társat, nem egy esetben már akkor gondoskodnak az utódról amikor még él de beteg a párjuk vagy a haláluk után rögtön van, amíg a nők egyedül is jól megvannak és max évek múltával amikor leteszik a gyászt csak utána lépnek ez ügyben ha egyáltalán akarnak lépni.

Nem tudom mennyire a szülő a felelős a társfüggőségért és megvallom nem is tudom hogyan nevelhető egy gyermek arra, ha elveszti társát ne omoljon össze. Láthat a gyermek erre mintát ahol elválnak, ahol sajnos valamelyik szülő meghal de ahol a szülők végig boldog párkapcsolatban élnek ott még a minta sem szól erről. Én a magam részéről csak annyit tudok elképzelni, hogy gyermekeinket arra terelgetjük, hogy legyen önálló egzisztenciája és ne legyen teljesen kiszolgáltatva a párjának.
"Nem tudom mennyire a szülő a felelős a társfüggőségért ..."

Kedves Simi, talán segít a válasz megtalálásában ez a cikk.
Pszichológusok sokat tudnának ezzel kapcsolatban mesélni. Talán meg is kérdezem a barátnőmet. :)

http://bizzmagadban.cafeblog.hu/2017/08/19/az-anyukaddal-valo-viszonyod-igy-befolyasolja-a-parkapcsolatodat/
simi12 írta: Kedves Csenta, ez nem hangzott nemed ellen valónak mert valóban létező jelenség. Bár mostanában azt látom, hogy a férfiak gyorsabban keresnek maguknak új társat, nem egy esetben már akkor gondoskodnak az utódról amikor még él de beteg a párjuk vagy a haláluk után rögtön van, amíg a nők egyedül is jól megvannak és max évek múltával amikor leteszik a gyászt csak utána lépnek ez ügyben ha egyáltalán akarnak lépni.

Nem tudom mennyire a szülő a felelős a társfüggőségért és megvallom nem is tudom hogyan nevelhető egy gyermek arra, ha elveszti társát ne omoljon össze. Láthat a gyermek erre mintát ahol elválnak, ahol sajnos valamelyik szülő meghal de ahol a szülők végig boldog párkapcsolatban élnek ott még a minta sem szól erről. Én a magam részéről csak annyit tudok elképzelni, hogy gyermekeinket arra terelgetjük, hogy legyen önálló egzisztenciája és ne legyen teljesen kiszolgáltatva a párjának.



Kedves simi,

Az elveszítés szó használatával én általában akartam kifejezni a mondandómat, nem az özvegyekre gondoltam.ahogyan Te értelmezted. . Hibáztam, elnézést. Rájuk nem is igazán gondoltam, őszintén szólva.
Az özvegyek esetében én is úgy látom egyébként akár Te ( igaz az én Édesanyám annyira szerette néhai Apánkat ,hogy sosem ment újra férjhez, nem tudta volna elképzelni, hogy más a helyébe léphet).


"Nem tudom mennyire a szülő a felelős a társfüggőségért"-írod.


Én nem eezt írtam, hanem ezt:
"Szerintem a szülők felelőssége megtanítani a gyerekeiket arra is, hogy bár az ember társas lény, egyedül is helyt kell, hogy álljanak az életben. Hogy vannak, lehetnek időszakok, amikor úgy hozza az élet, hogy nincs párkapcsolat. "


Ez egy kicsit másabb megfogalmazás.
Ez az én olvasatom szerint azt jelenti, hogy megérteted vele, beleneveled, egyedül is talpon maradjon, ne zuhanjon össze, éljen akkor is értelmes életet, felhívod a figyelmét, hogy az is megtörténhet, amikor nem lesz férfi vagy nő mellette, mert az éltben bármi megtörténhet.
A szülő felelőssége óriási,hogy milyen embert ad a világnak!
Ha erős lelkű, küzdő jellemet, aki képes az élet nehézségeit, a problémákat is elfogadni és harcolni, akkor valamit remélhetőleg jól csinált.
Kedves Csenta!

Szelektív az olvasásod vagy az értelmezésed mert vagy elütöd azzal, hogy azt meghagyod másnak vagy csak egy részletet ragadsz ki és a mellette levőről nem veszel tudomást. Ez esetben kiragadtad az özvegyet holott mellette szerepel az elvált is. Az elválthoz hozzá tartozik a szakítás is abban az esetben ha nem házas valaki, de ezen túl nem tudom hogyan másképp lehetne még elveszíteni párt, társat. De bízom benne, hogy te majd kiigazítod tudatlanságomat. :D

Másik ellentmondás:
Nem a szülő felelőssége, de
ha szülő felelőssége megtanítani a a társtalanságra illetve az elvesztés túlélésére és ezt nem teszi meg akkor egyértelmű hogy a szülő felelőssége ha valaki társfüggő.
Kedves simi,

Akkor kiigazítalak :D ;)
Csak reagáltam reggel gyorsan a hozzászólásodra, mert Te az özvegyekről írtál előzőleg.
Az én indító bejegyzésem általánosságban szólt, családi állapottól függetlenül, az elvesztés szó adta az okot a félreértésre: Talán jobban körül kellett volna írnom, de olyan sok időm nincs reggel , nap közben szinte alig, este pedig sosem. Talán akkor lenne jó, de én olyankor, legtöbbször színházban,hangversenyen vagyok vagy barátokkal, családdal, az magasan prioritást élvez
Nem tudom hogy elfogadható-e már a kiegészítésem így? :D
A szelektivitás- általában értem- hasznos az életben , hiszen elválasztjuk a fontosat a lényegtelentől.


Kapcsolódnék ahhoz amit írtál a szülő felelősségével kapcsolatban:

"Nem a szülő felelőssége, de
ha szülő felelőssége megtanítani a a társtalanságra illetve az elvesztés túlélésére és ezt nem teszi meg akkor egyértelmű hogy a szülő felelőssége ha valaki társfüggő."

Jaj,de megcifráztad :D
A szülő felellős szerintem azért, hogy olyan gyereket neveljen fel, aki az életben képes akár egyedül is megállni a helyét. Ebbe beletartozik az is, hogy nem roppan össze, ha nem talál magának párt vagy valami okán elveszíti azt. AZ ÉLET MINDIG MEGY TOVÁBB!!!!!!
Nem tudom másoknál hogyan van, a családomban, barátok között így megy a nevelés.
Saját magam is megéltem az elvesztést és mégis létezem, Nem roppantam össze, nem jajongtam mindenkinek, nem sajnáltattam magam rokonokkal, barátokkal, szomszédokkal,sehol.
Feldolgoztam egyedül a fájdalmamat.
Ha Szeretett Szüleim nem úgy neveltek volna, mint ahogyan, akkor lehet nem lennék ilyen erős.
Nálunk a gyerek előtt soha nem volt nem tabu téma a halál.A Gyerekem 5 éves korában állt először nyitott koporsó mellett, nem iszonyodva, nem szorongva, nem megijedve..
A volt férjemmel úgy gondoltuk,hogy úgy helyes, ha mielőbb hozzászokik , ez is az élet része.
Persze felkészítettük rá, beszélgettünk vele
Ez nem jelenti azt, hogy nem fáj neki ,ha valaki elmegy. Nem. Ám nem roppan össze , tudja helyén kezelni a dolgokat és talpon maradni. Szakítás esetén is.
A szülő mellette áll bánatában, amíg teheti, meghallgatja, akár együtt sír Vele, de biztatja is.
Nem akarom tovább taglalni, nem a szelektivitás miatt :)
Az életre való felkészítés szerintem nagyon sokrétű, mindenre nem is lehet, de a főbb vonalakat megadhatjuk, a főbb témákat érinthetjük.


A z internetes társkersésesl kapcsolatban nyitott topikomba írtakra még itt reagálonék:
"Kedves Csenta, most én is azt mondom meghagyom másoknak a kiegészítést, vagy még sem. :D Biztos, hogy vannak túlzó elvárások de részemről nem ítélkeznék, hogy kié a túlzó ha nem ismerek valakit mert lehet valakit leminősíteni miközben a valóságban egy "gyémánt" és ha egy gyémánt másik gyémántot keres az nagyon is rendjén van. :)"

Az egyik társkereső oldalon nagyon érdekes naplókat lehetett olvasni annak idején( 2 éve talán?)
Középkorú férfiak, nők írták zömben a társkeresésről.
A "gyémánt" kereséséről.
A férfiak leszólták a nőket, a nők a férfiakat.
Mindenki az elvárásokat taglalta , a nők visítottak,hogy a pasik csak szexet akarnak, a pasik pedig, hogy a nők gazdag pasikat akik finanszírozzák az életüket.
Lazán leírták többen, hogy hány "gyémánt kereső kapcsolatot "szedtek össze a neten és,hogy miért végződtek kudarccal. Bocsi, csúnyán írom: kufirc volt mindegyik történetben: :D
Egy pasi kb. 15-20 nőt ecsetelt a legapróbb részletekig, a nők kevesebbet vallottak be :D
Én kívánom,hogy mindenki olyan partnert találjon amilyet megérdemel.
Ám, hogy ez a gyémántkeresés mennyi tapasztalattal jár társkereső oldalon némelyeknél :D
cron