Tegnapi remény ... mai valóság ...

Ha összevetem a háború előtti utolsó békeévben született generációt a háború után született generációkkal szemben, akkor arra gondolok, hogy a 2. Világháborút túlélt generáció a mai időben boldogabb lehet.

Az én emlékezetemben máig hatóan él a bombázásokkal kapcsolatos nyomasztó élmény, amikor az angol légi haderő szőnyegbombázása érte Budapest ipari negyedét, akkor annak milyen hatása volt a légópincébe húzódó emberekre.

A repülők szőnyegbombázással támadták a hadi szempontból fontos gyárakat. Az idegen felségjelzésű bombázógépek érkezését a szirénák visongva jelezték. Félelmetes hangjuk volt.

A több kilométerre lévő célpontokra hullott bombák robbanása olyan volt, mintha a bombák a közelünkbe estek volna. A pincében a villanyok kialudtak. A nők imádkoztak, a férfiak a jó Istenhez fohászkodtak, hogy innen a pincéből élve kerülhessünk ki. Ekkor egy életre megtanultam, hogy az életünk a legfontosabb, a többi megrázkodtatást valahogy majd csak kibírjuk.

Manapság, amikor az emberek bosszankodását, kishitűségét tapasztalom, akkor az akkori pincében történtek jutnak az eszembe. Mi akkor nem a jobb létért, hanem a puszta életünkért könyörögtünk. Azóta van az élet megítéléséhez stabil viszonyítási pontom.

Azokhoz a bombázásokhoz képest a mai életet egy gondtalan nyaralásnak lehet tekinteni.

Persze másképpen tekinthet az életre az, aki csak a mai életet éli meg.
lehet ide egy novellácskát is küldeni?
A semmi diadala (útibeszámoló helyett)
Első nap:
Reggel 8 körül lépkedek a vízszéli homokban, ember alig a parton, a hullámok között senki, az egész egy nagy semmi. Keresem a túlpartot, de nem látni, így csak az elmém firkálgat valamit. A valamiről írni nem nehéz, legfeljebb unalmas, de semmit megfogalmazni igazi kihívás.
Tegnap este olyan fáradt voltam a 800 km-es vezetés után, hogy a fogsoromat is elfelejtettem kivenni, így azzal együtt ébredtem, és ettől úgy megijedtem, hogy reggel 7 körül rögtön ki is vettem. A fogkezelésem vége óta először aludtam vele, megvolt az áttörés, ez már valami.
Úgy indultam el hazulról, hogy a mobilt direkt otthon hagytam, és a világhálót sem fogom látogatni, 8 napra agyi szünetet rendeltem magamnak. Erre alvás után az elmém csak nem akar nyugodni, és valami más hiányában a semmit kezdi kutatni. Nem semmi.
A víz kissé hűvös, de a reggeli napnak már van ereje, a szellemi edzés most abból áll, hogy számolgatom a lépéseimet, hogy utána rendkívül bonyolult módon kiszámíthassam a gyalogtávot. 500 lépés egyenlő 250 méterrel, ha nem kezdek számolni, tudatlan maradok, úgyhogy ez már valami.
Visszafelé begázoltam a vízbe, előbb csak térdig, utána combig. Mindenkinek ajánlom, kiváló torna, ahogyan hasítom a vizet. A fejem fölött sirályok húznak el a semmibe, az agyam semmi érdekeset nem fog, így megint csak töprengeni kezdek valamin.
Előrelátó voltam, és úgy 5 napra való kaját hoztam magammal, de mit esznek majd a lányok. Látom lelki szemeim előtt, mit fognak összenyűglődni, hogy errefelé semmi hazai, a tésztát már a 3. napon meg fogják unni. Még jó, hogy zacskós leveseket is pakoltam, azt odahaza is megeszik néha, így egy kicsit meg lesznek mentve.
Harmadik nap:
Előző nap az égvilágon semmi sem történt, ezért este, amikor a tömeg elvonult a lidóról, újból elmélkedni kezdtem a semmin. Persze, napközben történt valami, mert elutaztunk még további 97 km-t, hogy megismerkedjünk egy szépséggel.
Az ottaniaknak az a világ teteje, de én megint úgy jártam, hogy szétnézve láttam a tengert, a másik oldalon meg a többi hegyet, de valójában nem láttam semmit, és még tetszett is. Visszaúton sikerült eltévedni, szerintem az elmém unta már, hogy semmi sem történik, így viszont történt valami, ami jól megkavarta a nap végét.
Naplementéhez közel a vízparton megint csak semmi, de eszembe jutott, hogy kiszáradás ellen magamhoz kell venni a védőitalt, ezért 30 perc után visszakóricáltam a lakókocsinkhoz a célszerű óvintézkedések megtétele érdekében.
Ötödik nap:
Tegnap sem történt semmi, hacsak annyi nem, hogy este, amikor már nem volt ember a vízben, gondolatban vízimentő lettem, hogy végre történjék valami, sőt fotó is készült róla, ahogyan a képzelt vízi járgányt kormányzom. Elmém ezek után elégedetten nyugtázta ezt a valamit, amiről bárki más csak annyit mondott volna, hogy semmi.
A lányok tegnaptól végre nem nyűglődtek tovább az evéssel, vettek maguknak valami mélyhűtöttet, és azt sütögetik két napja. Meg akartam lepni őket babgulyással, amihez tejfölt is hoztam, aztán hiába keresgéltem, mert sikerült otthon hagynom a konzervet. Sebaj, hazaérve az első dolgom lesz füstölt csülkös bablevest főzni.
Újra itthon:
Hazafelé a kisebb utakon jöttünk, mert a pályán látnivaló semmi, mivel pedig ráértünk, így a kisvárosokban még láttunk is valamit. Kényelmesen, 9 óra alatt értünk haza, és kiderült, hogy közben itthon sem történt semmi. Pont ezért indultunk útnak, hogy végre történjék valami…