Sziasztok! A címet egy könyv ihletésére választottam, amelyről majd később szándékozom írni... Egyelőre csak javaslom mindenkinek az elolvasását :-) Elég vékony, közérthető és nagyon hasznos! (Paul Watzlawick, John H. Weakland, Richard Fisch: Változás)
Először ezt a címet akartam adni a topiknak: Változás és változtatás, de aztán eszembe jutott, hogy fordítva is működhet: előbb történik a változtatás, és az hozza magával a változást.
Szeretnék mindenkit arra biztatni, hogy változzon, és változtasson vagy fordítva, kinek melyik könnyebb.
Először is egy könyvről (Rubin Gretchen: Jobban, mint valaha) írok majd, amit egyszer már elolvastam, de most alaposabban, - jegyzetelve, kipróbálva a módszereket - újraolvasom.
Első célom: Leszokni az esti zabálásokról, teljesen függetlenül a test tömegindexemtől és az ideális testsúlyomtól, ami van nekem, és ezzel együtt is meg tudom őrizni :-) Szal nem a súlyom miatt akarok leszokni róla, hanem az egészségem és az önbecsülésem, na és a jövőtől való félelmem miatt. Amikor nem heti egy-két alkalommal leszek egyedül, hanem esetleg minden este meg kell majd küzdenem a kísértéssel.
Annyit szeretnék még hozzáfűzni, csak hogy átérezzétek a probléma komolyságát: Huszonéves koromban évekig bulimiás voltam, ami elég súlyos betegség, tehát esetemben egy-egy ilyen esti evésroham magában rejti az esetleges visszaesés veszélyét, illetve már önmagában is visszaesést jelent! :-(
Bármilyen hozzászólást, segítő ötletet szívesen fogadok, illetve ha bárkinek kedve van saját célokat kitűzni, változtatásokat eszközölni, változásokat elérni, beszámolni a haladásról, nehézségekről, visszaesésekről, újrakezdésekről, nyugodtan írjon ide, vagy ha jobban tetszik, nyisson másik topikot róla.

Mivel Marci most is a fülembe énekel, íme egy idézet Tőle, amit meg kéne haladnunk: "túl gyenge vagyok, pedig erősnek kellene lenni"

Itt pedig maga a Dal! :-)

https://www.youtube.com/watch?v=hphzI7Ubl1k
Kedves jutiq!

Legutóbbi blogod elolvasása közbe pont a bulémia jutott eszembe, ezek szerint nem alaptalanul.
Tanácsot adni nem akarok hiszen nem vagyunk egyformák és mindenki maga ismeri a körülményeit, lehetőségeit.
Valóban nehéz az evési kényszeren uralkodni, főleg ha azzal kompenzálunk. Talán ha arra odafigyelsz, hogy mivel csillapítod az e féle vágyaidat, bár tudom a sárgarépa nincs olyan finom mint pl a csokoládé. Ami segíthet talán az üres hűtő, fiók, spájz:))))))
Ne félj az egyedülléttől, nem olyan rossz az, annyi mindent lehet csinálni csak idő lenne rá elegendő.
Találj valami olyan elfoglaltságot amit szívesen csinálnál, örömet okoz és leköti az idődet, figyelmedet és egyben feszültséget old. Barát, barátnő.......

Okos, ügyes nő vagy biztos megtalálod a hatékony módszert, szorítok!
Kedves Simi, köszönöm segítőkész, empatikus hozzászólásodat, javaslataidat.
Igyekszem este ezután a sárgarépát választani, mindenféle cukros, zsíros vackok helyett. Úgyis mindig van otthon, Béluska malac miatt :-)
Üres hűtő, spájz sajna a család miatt nem oldható meg, de igyekszem a számomra legveszélyesebb ételeket nem otthon tartani. Pl. a megmaradt kolbászt odaadtam a nagyfiamnak, miután csak úgy kenyér nélkül befaltam 20 dekát...Csoki sosincs otthon, azt mindig azonnal megesszük, húsvétkor, télapókor, szülinapkor pedig saját kérésemre eldugják előlem. Pár hete találtam tavalyi télapókat és természetesen (?) 2-3 nap alatt elpusztítottam őket. Elégedett is voltam magammal, hogy nem egyszerre faltam fel az egészet.
A rossz tapasztalataim miatt kezdtem el félni a magányos estéktől, hétvégéktől...Hiába örültem eleinte az egyedüllétnek, sajnos nem tudtam ezeket az időszakokat jól kihasználni, majdnem mindig kialvatlanság, "másnaposság" lett az eredménye. :-(
Barát, barátnő? Peti, Edit
Petihez be nem teszem a lábam, vele csak közterületen találkozom, és csak akkor ha ő szeretne menni valahová, én sosem kezdeményezek. Edittel leginkább koncertre járunk, csak úgy nem szoktunk találkozni.
Zoli fiam lehetne talán a megoldás, ha rám jön a zabálhatnék, átszaladok hozzá a Zöldfába, vagy ha már lent vagyok, talán hasznosabb lenne egy nagyot gyalogolni netezés helyett. Na de utána hazamegyek, és akkor csak elodáztam a probléma megoldását. Bár a gyaloglás lehet, hogy lehiggaszt...

Azt gondolom, pár szabályt mindenképpen be kell tartanom...

A legfontosabbak:

Evés közben nem olvasok! Olvasás közben nem eszegetek! Cukrot sem! (Gyógycukorkát se !!?? naaaa, csak egyet...)

20-21 között max 200 kalóriát, 21-21.30 között max 100 kalóriát (Ha ezt nem sikerül betartani, akkor a következő fokozat lesz a bármennyi sárgarépa magában)

21.30 Fogmosás! 22 lefekvés!

És ez ezután így lesz, punktum!!!!
:) :) :) :)
Kedves Jutiq, ha nem nassolsz esténként, akkor elmúlnak a magányos esték? Nem akarlak rábeszélni a csokievésre semmiképp, de szerintem ezzel a módszerrel az alap-problémát nem oldod meg - tudom, az nem rajtad múlik, hiszen kettő kell hozzá -, csak a benned lévő feszültséget növeled és megvonsz magadtól egy örömforrást. Én biztos engednék magamnak heti 1-2 "kilengést". Mondjuk steviás vagy magas kakaótartalmú csokival. Vagy keresnék esti programokat, ilyen-olyan tanfolyamot, akármit.
Kedves Kinga! A magányos estéken jelen pillanatban nem tudok, de sőt, nem is akarok változtatni, amit tehetek, amire vágyom az az, hogy tartalmasan, és/vagy kellemesen töltöm el őket. Az a tapasztalatom, hogy program után még rosszabb. Pl. amikor megjövök a Filmklubból, és meglátom a fiúk által hagyott rendetlenséget a konyhában, az még sosem vezetett a vágyott lelki béke eléréséhez. Az igaz, hogy koncert után hajnali egykor hazaérve még sosem estem a falánkság bűnébe, de akkor viszont enélkül is "másnapos" leszek. 
Pont azok a falánkság és későn fekvés szempontjából a legveszélyesebb időszakok, amikor otthon vannak a fiúk, tehát a legkevésbé sem vagyok magányos, és Toma este kilenc körül úgy dönt, hogy az apjánál alszik. Ilyenkor mindig elképzelek egy kellemes, nyugis estét, ami sajnos nagyon ritkán válik csak valóra. Ami történik, azt másnap szinte mindig megbánom. :-( 
Tanfolyamot egyelőre Mami miatt nem tudok bevállalni, de erről most az jutott eszembe, hogy a legvadabb bulimiás korszakom akkor volt, amikor egy bentlakásos tanfolyamon, többekkel laktam egy szobában. Szóval nem az egyedüllét miatt ettem akkor sem, és alapvetően most sem a magány miatti bánatom miatt van. Egyszerűen akkor van jó lehetőség a nagyevésre, mások jelenlétében nem szoktam sokat enni. Nagyfiam szerint, egyáltalán nem szoktam enni :-)
Nincs azzal semmi baj ha csokit eszem, szoktam is, pl. most kivételesen van otthon fini csokis keksz, mert tele vagyok reménységgel: a jó kis szabályaim betartásával uralni tudom majd a helyzetet egyedüllét esetén is. (Az a veszélyes ha sok csoki van otthon, mert ha rámjön, akkor nekünk annyi)
Szerencsém is van, mert sem a hétvégén, sem azóta, és ma sem leszek éjjel egyedül, tehát van ideje a szabályoknak rögzülni. :-)