Amire mindenki vágyik: a jó partnerkapcsolat titka

Amire mindenki vágyik: a jó partnerkapcsolat titka

3 | 526 Hívások

Hogy mi a titka? Két szó: szeretni és szeretve lenni.

„Igen, persze, hisz mindenki erre vágyik”- gondoljuk. De ha ez ennyire egyszerű (lenne), miért nem működik olyan sokaknál?  Talán mert se szeretni, se kimutatni, se elfogadni nem is olyan könnyű, és ráadásul kölcsönösen.

 

Szeretni könnyű, hisz az jön magától. Biztos? Akkor is tudjuk szeretni, ha épp utálatos? Ha rosszkedvű, ha ideges, és rajtunk vezeti le, ha feszült, de nem beszél róla. Ha épp nincs kedve ahhoz, amit kitaláltunk? Amikor inkább hasonlít a morgós, vén tengeri medvéhez vagy a lángcsóvát fújó házisárkányhoz? Vagy ha épp mi vagyunk ilyenek? Akkor mi van a nagy szeretettel? A nagy tévedések egyike, hogy a szeretetnek állandónak, lángolónak és megingathatatlannak kell lennie. Pedig nem. A szeretet változhat, ingadozhat, belefér az is, hogy egetverő lángolás, aztán csendesen csörgedező patak – akár két nap eltéréssel is. A lényeg benne, hogy fogadjuk el, hogy velünk együtt változhat, olyan, mint mi magunk. Vállaljuk fel magunkat olyannak, amilyenek vagyunk! Ne szerepet játszunk, ne elképzelt ideáknak próbáljunk megfelelni. Ha a valódi énünket mutatjuk meg, akkor gyorsan kiderül, még a kapcsolat elején, hogy tudunk-e együttműködni, a rigolyáink, megszokásaink kompatibilisek-e a másikéval. Persze, csiszolódni fogunk, de alapvető változást ne várjunk el a másiktól, és ő se mitőlünk. Kivéve, ha mi magunk választjuk a változást.

 

A szeretetet kimutatni is könnyű. Igen, persze. És mi van, ha neki az nem azt jelenti, amit nekünk? Ha „észre se veszi”? Ha kitesszük a lelkünket, de egy dicsérő szót nem kapunk cserébe? Van egy elmélet, ami erről szól: a szeretet-nyelv. Ennek lényege, hogy gyerekkorunkból hozzuk az úgynevezett „szeretet-nyelvünket”, azt a „kommunikációs formát”, ami alapján mi magunk lefordítjuk azt az „üzenetet”, hogy most szeretve vagyunk, illetve amin keresztül mi magunk is ki tudjuk fejezni a szeretetünket valaki(k) iránt. És ez minden embernél egyedi, és teljesen lutri, hogy akivel kapcsolatba kerülünk, milyen „nyelvet” beszél. Öt fő csoportot különböztet meg az elmélet (elismerő szavak, minőségi idő, ajándékozás, szívességek, testi érintés), ezek variálódnak mindenkinél. Nem bonyolultak, de ha nem ismerjük fel a párunk „szeretet-nyelvét”, mert a miénk eltér az övétől, akkor hiába próbáljuk a saját szeretet-nyelvünkön kimutatni, hogy szeretjük, nem fogja érteni, mert neki mást jelent az, hogy őt szeretik, és vice versa.

 

Ez a „szeretve lenni” kulcsa is: hogy azon a „nyelven” kommunikálják felém a szeretetet, amit „megértek”. Ha „idegen” nyelven, akkor nem fogom magam szeretve érezni, pedig lehet, hogy a másik mindent megtesz ezért, és tényleg szeret, csak nem értem az üzenetet. Ilyenkor válik nagyon fontossá a valódi, egymásra figyelő kommunikáció.

 

Lehetne még beszélni a toleranciáról - hogy fogadjuk el a másikat olyannak, amilyen. Tiszteletről – ami nélkül nincs jó párkapcsolat. Tisztelem őt minden „szerepében”, nem akarom őt megváltoztatni, egyenrangú félnek tartom, és úgy is kezelem. Kommunikációról – hogy a problémák eltusolása mindig visszaüt.  A hibák elismeréséről – hogy merjünk bocsánatot kérni, ha hibát követtünk el, és tudjunk megbocsátani is!

Rengeteg mindentől függ, hogy egy párkapcsolat igazán jól működjön, de ami mindennél fontosabb, hogy tenni kell érte, együtt, közösen. Tudatosan odafigyelni magunkra, a másikra, az érzéseinkre, amiket ne féljünk kimutatni, átélni. Egy jó párkapcsolat, nem a tökéletes kapcsolat, hanem egy olyan út, ahol mindig vannak gödrök, viharok, akadályok, de egymásra figyelve, közösen bármeddig el lehet rajta jutni.

 

 

Fotó: www.fotolia.de @ contrastwerkstatt

 

 

 

Szerkeszt., 08.02.2018

Ehhez a cikkhez jelenleg nem tartozik hozzászólás.