2 | 23 Hívások
Sok nő tapasztalja meg 50 felett azt a furcsa, nehezen megfogalmazható érzést, hogy a világ mintha átnézne rajtuk. Kevesebb tekintetet kapnak az erősebbik nemtől, ritkábban szólítják meg őket és csendesebbek a nekik szóló visszajelzések. Nem tűntek el, de mégis úgy érzik, hogy kevésbé láthatóak.
Ezt a jelenséget nevezzük társadalmi láthatatlanságnak. És bár elsőre fájdalmasnak tűnik, de van ennek a jelenségnek egy mélyebb, felszabadító oldala is.
„Ugyanaz vagyok – mégis másképp bánnak velem”
Katalin (54) egész életében aktív, nyitott nő volt. Szerette az embereket, szeretett beszélgetni, jelen lenni.„Negyven felett még természetes volt, hogy megszólítanak. Ötven után egyre többször éreztem azt, hogy mintha nem én lennék a címzett.”
A boltban a fiatalabb nőhöz fordulnak előbb. Egy társaságban kevesebb kérdést tesznek fel.„Először magamban kerestem a hibát. Aztán rájöttem: nem én változtam meg igazán – hanem a rám vetített társadalmi elvárások.”
Az öregedés egyik legnagyobb ajándéka
Ahogy telnek az évek, sok nő eljut egy fontos felismeréshez. Talán így lehetne ezt az érzést legjobban szavakba önteni:
„Az öregedés előnye, hogy már nincs szükséged mások véleményére ahhoz, hogy tudd, értékes vagy-e. Megtanulod, hogy az egyetlen ember, akinek meg kell felelned, te magad vagy. Ha mások nem ismerik fel az életkorral járó bölcsességet, az az ő veszteségük.”
Ez a felismerés halk, de mégis belülről fakad. Nem látványos felszabadulás, hanem egy lassan megérkező belső béke.A ránk fordított figyelem lehet hogy kevesebb – de végre megértjük hogy kinek a figyelme számít igazán.
„Néha kifejezetten élvezem, hogy láthatatlan vagyok”
Éva (59) egészen másképp éli meg ezt az időszakot.„Fiatalon csinos lány voltam, és rengeteg – sokszor nem kívánt – figyelmet kaptam a férfiaktól. Most, amikor belépek valahová, és a férfiak rám se hederítenek, felszabadultnak érzem magam.”
Ma már ő dönti el, kit részesít figyelembe
„Most azoktól keresem az elismerést, akiktől valóban számít. Művészképzésre és angol órára járok. Ha ott építő kritikát vagy javaslatot kapok, azt örömmel fogadom, azért mert fejlődni akarok.”
Ez a láthatatlanság nem hiány számára, hanem igazi felszabadulást jelent.
50 felett nem eltűnünk – hanem másképp kerülünk a fókuszba.
A társadalom a fiatalságot ünnepli, különösen a nőknél. A fiatalság dicsőítése mindenhol jelen van: a reklámokban, a filmekben, a közösségi médiában. De az élet második felében megjelenik valami, amit nehéz „reklámozni”: tapasztalat, önismeret és mélység.
Lehet, hogy kevesebben vesznek minket észre, de akik igen, azoknak tényleg fontosak vagyunk.
És talán ez a legnagyobb változás 50 felett: nem mindenkihez akarunk tartozni – csak azokhoz, akik valóban látnak minket.
Fotó: Fotolia Adobe Stock / Gerhard Seybert
Szerkeszt., 29.01.2026
