Amikor már csak az elengedés segít

Amikor már csak az elengedés segít

8 | 928 Hívások

Az egyik legnehezebb döntés egy kapcsolatban az, amikor szembe kell néznünk azzal, hogy végérvényesen vége.  Ez bekövetkezhet akár pár hónap, év, de akár évtizedek után is.  Amikor végleg tudatosodik bennünk az, hogy jobb lesz külön.

 

Ez a döntés 50 év felett különösen nehéz, hiszen lehet, hogy egy több évtizedes kapcsolatnak szakad vége,  sok-sok együtt eltöltött pillanatnak, kialakult rutinnak, ismerős helyzetnek, akár a megszokott egzisztenciánknak is.  Nehezíti a helyzetet az, hogy végiggondoljuk, hogy mit fog szólni a környezetünk, a családunk, a barátaink az új szituációhoz: elfogadják vagy ellenállnak, esetleg megbotránkoznak felette? Hogyan lesz a tovább? De tudnunk kell ilyenkor, hogy a saját életünkről mi döntünk, mi éljük, mi vagyunk vagy leszünk boldogok vagy boldogtalanok a saját döntéseink következményeitől, nem ők.  Támogatásukkal persze sokkal könnyebb, de nagyon sokszor a kezdeti ellenállás elmúlik, amikor látják, hogy jó irányba mozdulnak el a dolgaink.

 

Egy ilyen szakítás sok-sok fájdalommal járhat. De ez teljesen normális. Mert ez egy ugyanolyan gyász-folyamat, mint amikor elveszítjük egy hozzátartozónkat. El kell tudnunk engedni a ragaszkodásunkat: nemcsak a másik személyéhez köthetőt, hanem a kapcsolatunkba vetettet is. Azt az illúziót, ami azt mondja nekünk, hogy ez még megjavítható, hogy ő még megváltozhat, hogy én még megváltozhatok, hogy még megváltozhat bármi is. Addig, amíg hiszünk ezek közül bármelyikben, nem tudjuk lezárni a kapcsolatot, mert mindig lesz egy vékony, de nagyon erős kis szál, ami visszatart az utolsó lépéstől, annak ellenére, hogy sokszor már a szívünk mélyén érezzük azt, hogy hazudunk magunknak. És ennek az illúziónak az elvesztése nagyon tud fájni.

 

De ha meghoztuk ezt a döntést, akkor lehetőleg ragaszkodjunk hozzá. Ami sose könnyű, mert rengeteg minden fog majd elbizonytalanítani minket. Ha eddig megszoktuk azt, hogy mindig van ott valaki mellettünk, még ha nem is úgy és pont akkor, amikor szükségünk lett volna rá, nagyon idegen lesz egyedül lenni. De ne ugorjunk bele egy másik, új kapcsolatba egyből, azért hogy legyen mellettünk valaki. Magunkban is le kell zárni a régit, le kell vonni a tanulságokat, fel kell dolgozni, hogy ne sérüljön a múlt miatt a leendő új. Nem kell mindent kidobni az ablakon: azokat az emlékeket, szokásokat, tapasztalatokat, amik boldoggá tettek minket, meg kell őrizni, sőt akár egy új élet vagy kapcsolat alappillérjeivé is válhatnak. Mert tudni fogjuk már, hogy ezek jó és működőképes dolgok voltak. És a múltbeli rossz döntéseinkért meg ne büntessük magunkat, mert akkor azok voltak a legjobb meghozható döntéseink, hisz senki nem akar magának kárt okozni. Tanuljunk belőlük és lépjünk tovább.

 

Amikor eljutunk odáig, hogy meg tudunk bocsátani magunknak és a másiknak is, akkor már el tudjuk engedni a kapcsolatot. Ha szeretnénk és a másik fél is partner ebben, akkor lehet, hogy teljesen más alapokon egy más fajta kapcsolatot újra tudunk építeni. Amiben már nem lesz harag, sértettség, megbántottság, bánat, hanem akár egy jó partneri együttműködéssé tud válni.

Ha eljutottunk idáig, akkor már nem fog visszaköszönni a múlt árnya, és készen állunk egy újabb, sokkal boldogabb életre.

 

Szerkeszt., 18.01.2018

Agigabriella
0 | 21.01.2018, 12:37

Szívemből szól, érdemes elgondolkodni minden mondatán. Tapasztalatból tudom, hogy a legjobb és egyetlen út a boldog és teljes élet megvalósításához.Persze nem egyszerű, de a legnehezebb időszak a döntés meghozataláig tart.És persze a "gyász" időszaka mindenkinél változó.
Egyben biztos vagyok: csak boldogan, egyensúlyban magammal és másokkal jó élni, persze másképp is lehet csak nem érdemes.

ildiko1961
0 | 20.01.2018, 11:58

Mind ez valóban így igaz,de mi van ha az eszem tudja ennek ellenére nem megy a megbocsájtás nem magamnak a másiknak.Az én hibám csak annyi hogy hittem a megélt szerelem erejében úgy gondoltam a megélt szerelem egy életre elég kötelék.Nem bűnös vagyok csak naiv.