Azok a bizonyos feromonok… valóban hatnak ránk is a párválasztásnál?

Azok a bizonyos feromonok… valóban hatnak ránk is a párválasztásnál?

1 | 330 Hívások

Gyakran beszélünk arról egy randevúval kapcsolatosan, hogy működött-e köztünk, avagy sem, az a bizonyos „kémia”. Ha úgy érezzük, nem működött, általában biztosak vagyunk benne, hogy nem lesz folytatása a kapcsolatnak. Ha viszont igen, akár azonnal létrejöhet egy nagyobb fellángolás, esetleg „csak” kölcsönös szimpátia alakul ki. Valamennyire azonban biztosan vonzódni fogunk a másikhoz.

De vajon mi lehet ennek az oka? Létezik-e erre tudományos magyarázat, vagy mindez egy legenda csupán?

 

Mik a feromonok?

 

A feromonok hírvivő anyagok, amelyek a másik fél illatához kapcsolódnak. Az orrunk pedig az egyik legelső, és legfontosabb kiválasztó szervünk. Így a feromonoknak hatalmas szerepük lehet a párválasztásban, illetve a szexuális magatartásban.

 

Hogyan hatnak ránk?

 

Ha a partnerünk illatát tehát kellemesnek érezzük, azonnal szimpatikus lehet számunkra. Ha pedig egyértelműen kellemetlen az illata, az elutasítás járhat a fejünkben.

 

Milyen illatok lehetnek vonzók és miért?

 

Fontos, hogy ez nem attól függ, mennyire ápolt a partner, avagy mennyire tisztálkodik megfelelően. Hiszen a testszagunk egy ősi kód – számunkra elképzelhetetlenül régi –, amely sokkal bonyolultabb információt tartalmaz ennél. Ilyen információ például a gének, az immunrendszerünk különbözősége. Hiszen minél távolabbi a génállományunk, az utódunknak annál több esélye van jó géneket örökölni. Így ellenállóbb lehet a betegségekkel szemben, azaz erősebb, egészségesebb lesz, és nagy valószínűséggel tovább is fog élni. Ez pedig a párválasztás ősi célja, mióta világ a világ, nem csak az embereknél, de az állatoknál is: megtalálni azt a társat, akivel a leginkább rátermett és egészséges utódokat tudjuk létrehozni.

 

Melyek nem?

 

Ennek megfelelően lehetséges az is, hogy bár az Interneten keresztül roppant szimpatikusak voltak egymásnak a partnerek, a személyes találkozás mégis szomorúan végződik. Ilyenkor nem szabad magunkban keresni a hibát, hiszen leggyakrabban valami olyasmi történik, amiről nem tehetünk: közbeszól az a bizonyos „kémia”. Azaz, a feromonok, ősi illat-kódok alapján az agyunk legrégibb része nem találta a sajátjához passzolónak a másik fél genetikai lenyomatát, vagyis leginkább nem volt eléggé különböző az immunrendszerük. Nem szabad elkeseredni, hiszen semmi sincsen veszve: egyszerűen tovább kell keresnünk álmaink ideális társát.

 

Mennyire egyéni?

 

Részben tehát teljesen egyéni lehet a kibocsájtott feromonokra adott válasz. Hiszen bármilyen tökéletes is a másik személy, ha az agyunk nem gondolja a mi génállományunkkal összeférhetőnek az övét, akkor nem lesz szimpatikus. Másrészt pedig bárkinek lehet éppen olyan az egészségi állapota -- akár lelki értelemben is --, amikor szintén azt az üzenetet közvetítheti tudattalanul a másik felé, hogy „most nem alkalmas”. Legyünk éppen csak egy kicsit náthásak, lappangjon is bennünk akár egy enyhe kis vírusfertőzés, esetleg egy kicsit rakoncátlankodjon a hormon-háztartásunk, máris ezt az üzenetet hordozhatjuk. Ez ellen úgy védekezhetünk, hogy igyekszünk a találkozást egy olyan pillanatra időzíteni, amikor kirobbanó formában vagyunk.

Egyet tehetünk hát: megyünk az orrunk után, és elfogadjuk, tudomásul vesszük, hogy – bár részben tudattalanul, de – a másik fél is ezt teszi.

 

 

 

Szerkeszt., 12.04.2018

Ehhez a cikkhez jelenleg nem tartozik hozzászólás.