Kompromisszumok a párkapcsolatban

Kompromisszumok a párkapcsolatban

7 | 2264 Hívások

Napjainkban nagyon sok szó esik a párkapcsolatokról mindenféle fórumon, hiszen - bár mindenkinek szüksége van rá - meglehetősen problémás, érzékeny terület, és a helyzet sajnos csak egyre romlik. A házassági statisztikák rémisztőek, akár azt nézzük, hogy milyen mértékben csökken a házasságkötések száma, akár azt, hogy milyen arányban nő a válásoké.

 

 

 

A lehetőségek kora

Becsapós ez a világ, hiszen minden oldalról azt sugározza felénk, hogy tele vagyunk lehetőségekkel. Ez egyrészt azt jelenti, hogy nem kell nagyon aggódnunk, ha valami nem sikerül, mert úgyis jön egy másik, másrészt ha valami mellett letesszük a voksot, akkor egyfolytában azon aggódhatunk, hogy elszalasztunk valamit.

Mindkét szemlélet báránybőrbe bújt farkasként boldogít csak bennünket, hiszen arra késztetheti az embert, hogy a dolgok felszínén maradjon: ha arra vagyok felkészülve állandóan, hogy váltanom lehet/kell akkor nem tudok igazán elmélyülni. De csak az tudhatja meg, hogy igazán értékes élményekhez jutni egy elmélyült kapcsolatban lehet, aki képes év(tized)ekig tartó kapcsoaltot kialakítani és fenntartani.

Ezen kívül, ha belegondolunk, a lehetőség csak a kezdet, pontosabban a kezdet előtti pillanat, hiszen ez után jön a megvalósítás. A mai világ pedig olyan, mintha a "boldogan éltek..." után nem az jönne, hogy "... míg meg nem haltak", hanem az, hogy "... míg nem szakítottak" vagy "... míg el nem váltak".

 

Régen és most

Még alig száz évvel ezelőtt hazánkban is az dívott, hogy a házastársakat a szülők választották ki egymásnak. Az ilyen kapcsolatoknak csak elenyésző részében született valódi szerelem, de a törekvés mindkét félben megvolt, hogy működőképessé varázsolják a kapcsolatot, hiszen csak a legritkább esetben lehetett szó válásról.

Bár ezekben a házasságokban egészen más fajta kompromisszumokra volt szükség, mint a mostaniakban, nem kétséges, hogy nagyon sok mindenről le kellett tudni mondani a feleknek, hiszen gyakran nem is került szó olyasmiről, hogy "összeillenek-e".

Napjainkban már természetes a nagyszüleink által kivívott szabadságjogunk az önálló párválasztásra, mégis úgy tűnik, mintha ez a nagy szabadság egyúttal el is bizonytalanított volna bennünket.

Nagyon sokan meggondolatlanul ugranak bele a házasságba, igen rövid idő és nagyon kevés közös tapasztalat után. Még ha nem is gondolja úgy az ember, de a lehetőség mindig adott: legfeljebb elválunk.

 

Egy életünk van, mégis kell a kompromisszum

Természetesen vannak olyan helyzetek és események, amelyekből egyértelműen kiviláglik, ha egy házasságot nem érdemes folytatni. A bántalmazást, az erőszakos hatalmaskodást és a szélsőséges alá-fölé rendeltséget egyik fél sem köteles tűrni, de az igazi ok a szakításra minden esetben az együttműködés hiánya.

Természetesen akármilyen alapokon is jön létre egy kapcsolat vagy házasság, kompromisszumokra mindig szükség van. Az idő múlásával is, nem csak a kezdeti összecsiszolódás idején, legfeljebb a későbbiekben már kevésbé fájdalmas, vagy egyértelműbb, hogy miről miért cserébe kell lemondanunk.

Nagyon fontos azonban, hogy a kompromisszum önmagában nem csak hogy kevés, hanem meg is mérgezi a kapcsolatot. Ha az egyik fél a béke érdekében túl sokat vállal, vagy eltúlzott szeretetében, esetleg saját maga egészségtelen alábecsülése miatt mindent elvisel, az évtizedek alatt aláássa a szeretetét, sőt gyűlöletbe is fordulhat észrevétlenül.

Ezért rendkívül fontos, hogy a partnerek között szoros együttműködés és folyamatos egyeztetés legyen arról, hogy a kapcsolatban mi fontos és mi nem, hogy ne legyenek fölösleges áldozatok, sérülések és hosszú távon is megmaradhasson a harmónia.

 

Hogy kezeljük a kompromisszumokat

Sokunkat indított azzal útjára a nagyanyánk, hogy "az asszonynak tűrni kell". Sajnos ezzel egy olyan úton indított el, ami vagy a házasság tönkremeneteléhez vagy a társak teljes elszeparálódásához vezetett, hiszen aki tűr, az egyrészt ellenségessé válik, másrészt nem kész az együttműködésre, valamint képtelen nyíltan és emberséggel kiállni az érdekeiért.

Tekintsünk a társunkra partnerként, ha ez sikerül, akkor nem fogjuk azt gondolni még konfliktus esetén sem, hogy rosszat akar nekünk, önző vagy épp rossz ember volna. Fogadjuk el, hogy ő is ember, hiányosságokkal és gyengeségekkel, ahogy mi magunk is, és nem tartja mindig minden dolgát kézben (lehet fáradt, türelmetlen vagy ideges). Nem kell a reakcióiból messzemenő következtetéseket levonni, de mindig meg kell próbálni egyeztetni, ha valami mégis rosszul esett tőle.

Ne tévesszük szem elől, hogy a partnerünket mi választottuk és szeretjük, ezt sajnos egy vita hevében könnyen elfelejti az ember. Tudjunk hinni évtizedek után is abban, hogy a párunk jó ember, aki jóra törekszik, de esetleg más utakon, mint mi. Hagyjuk meg ehhez a szabadságát, a mozgásterét, hiszen önállóan jobban és szívesebben működik az ember. És a nemek gondolkodása, lelki működése, valamint viselkedése közötti eltérések firtatására már nem is jutott hely a cikkünkben ...

 

Foto: © Robert Kneschke - Fotolia.com

Szerkeszt., 27.11.2014

Yolla11
0 | 05.01.2015, 19:13

Sok mindentől függ a kompromisszum. Elérünk egy bizonyos korba, amikor már nem hajlik az ember, inkább törik, ekkor már nem hajlítható, de önmagától még képes alkalmazkodni a másikhoz, ha szereti őt és fontos számára a kapcsolat.