9 | 3824 Hívások
Igen gyakori eset, hogy az embernek huzamosabb ideig - vagy akár egész életében - nem marad ideje, ereje magával törődni, mert képtelen a környezetében élők számára nemet mondani, azaz meghúzni és megvédeni saját határait. Ez a felelősségvállalás és az odaadás félreértelmezése, amelynek következménye az elpazaroltnak és másokért feláldozottnak érzett élet, a keserűség és az állandó fáradtság, kiégettség. Miért gondoljuk, hogy magunkkal törődni önzőség? Miért helyezi a társadalom előbbre mások érdekét a magunkénál?
Előbb nőjön be a szám, minthogy mondjam: nem!
Annak oka, hogy nem tudunk nemet mondani, rendkívül egyszerű: nem sajátítottuk el a visszautasítás kultúráját. Napjaink liberális társadalmi berendezkedése igen képmutató és konzervatív ebből a szempontból: a másikat visszautasítani egyenlő a sértéssel, bántással, önzőséggel. Világ életünkben azt tanuljuk, hogy mindig készen kell állnunk a felénk irányuló igények és kérések teljesítésére, különösen, ha nők és anyák, illetve alkalmazottak vagyunk.
Ezzel a készenléttel remélünk elérni elismerést, szeretetet és az odaadásunk viszonzását - amely, valljuk be, a legtöbbször elmarad mind a család vonalról, mind a munkáltató részéről.
Pedig saját határaink védelmét, a másik ember érzékeny és tisztelettel kifejezett visszautasítását kisgyermekkortól kellene elsajátítanunk. A magyarázat egyszerű: ha nem tartjuk magunkat karban, nagyon hamar kiéghetünk és megkeseredhetünk, és ha hosszú távon háttérbe szorítjuk az igényeinket, évtizedek alatt belemerevedünk az önfeláldozó-áldozat szerepébe.
Ha hagyjuk ilyen szélsőségesen alakulni a dolgokat, abban az az igazán szomorú, hogy pont az ellenkezőjét érjük el, mint, amiért csináljuk. A szeretetért való harc, a parttalan odaadás idővel visszacsap: amikor a másik fél túlzottnak érzi a gondoskodásunkat vagy távol akarja tartani magát "áldozati szenvedésünktől", nem fogjuk érteni, hogy miért maradtunk egyedül.
Forradalmi gondolat: én vagyok az első!
A napjainkban oly divatos New Age, és ezoterikus filozófiák, sőt a rendkívül népszerű, és rengeteg port felkavart "Beszélgetések Istennel" című könyv is arra hívja fel a figyelmet, hogy saját életünkben mi vagyunk az elsők. Természetesen nem mindegy, hogy hogyan viszonyulunk ehhez az értékrendhez és mit jelent ez cselekvés szintjén az életünkben, de rendkívül logikus a kapcsolódó érvelés mindegyik említett gondolkodásmódban.
Az elsőség nem élmény szintű, önmagáért való prioritást jelent, hogy "nekünk jár a tálról a legnagyobb rántott hús" vagy "mi léphetünk elsőként a mentőcsónakba", hanem annak a tiszteletben tartását, hogy az életünk saját magunkról szól, az említett gondolkodási irányzatok szerint pontosan arról, hogy bizonyos élmények során átégve kibontsuk magunkat magunkból. Ha állandóan másokkal vagyunk elfoglalva, akkor lemaradunk saját élményeinkről és nem vállaljuk fel az életünk lényegét.
Érdek és ellenérdek
Természetesen nem kérdés, hogy vannak élethelyzetek, amikor az embernek sokszorosan háttérbe kell szorítania saját érdekeit, de ez csak átmenetileg és rövid időszakokra lehetséges. Gyermeknevelés folyamán, egy-egy embert próbáló munkahelyi helyzet során óriási kihívásokkal nézünk szembe, ami a legtöbbször még jót is tesz a lelkünknek. Ugyanakkor nem szabad elfelejtkezni arról, hogy az ilyen időszakok után is meg kell találnunk a módját, hogy visszavonuljunk "saját magunkba", feldolgozzuk az élményeinket, és ha kell regeneráljuk testünket-lelkünket.
Önismeret kell hozzá
Ahhoz, hogy megtanuljunk nemet mondani, és mindeközben ne essünk szélsőségekbe, először saját magunkat kell megismernünk. Az erőfeszítések és kihívások nem tesznek rosszat az embernek, de az elfojtott igények már igen - ahhoz, hogy megállapíthassuk, hogy hol húzódik ezek között a határ, fel kell először térképeznünk a testünk, lelkünk, szellemünk igényeit.
Érdemes megtanulnunk, illetve összeválogatnunk egyéni stresszoldó technikáinkat, nyugtató, pihentető és feltöltő tevékenységeinket.
Foto: © WavebreakmediaMicro - Fotolia.com
Szerkeszt., 22.01.2015
