Megfelelni mindenkinek?

Megfelelni mindenkinek?

3 | 1238 Hívások

Megfelelni mindenkinek?

 

Szürke hétköznapok, reménytelenség, depresszió. Mi az, amin mindenképpen szükséges változtatni ahhoz, hogy jobban érezhessük magunkat a bőrünkben?

 

 

A megfelelési kényszer valójában mindig saját magunkról szól, hiszen magunkkal vagyunk elégedetlenek. De nézzük meg ennek a kérdésnek a miértjét! A legtöbben észre sem veszik, hogy mennyire “másnak élnek”. Életünk minden zugában felmerül az a kérdés: “Mit fognak szólni mások?”

A réges-régi időkben, amikor az ember kis közösségekben élt, sokkal érthetőbb volt a megfelelni akarás oka, de a nagyvárosok és a hitelek virágkorában a legtöbben inkább “elvegyülünk”. Idő híján a szomszédainknak jobb témája is akad, mint hogy éppen velünk foglalkozzon.

 

Megfelelés kényszer a munkahelyen

 

A munkahelyi megfelelni akarás természetes egy pontig. De itt már nem osztályzatra megy a játék, hanem a fizetésre. Egészséges határokon belül teljesen természetes, hogy nem akarjuk elveszíteni a munkahelyünket és jól akarunk teljesíteni, de nem versenyezhetünk a kollégákkal és nem vállalhatunk be minden plusz feladatot és túlórát! Az ilyen típusú megfelelési kényszer könnyen pánikbetegséghez, idegösszeomláshoz vezethet! Mindig legyünk tudatosak a túlórázást illetően!

 

Megfelelni a saját életünknek

 

A túlórát általában azzal magyarázzuk, hogy “kell a pénz”. Mire kell a pénz? Arra, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben? Vagy csupán még mindig a fülünkben cseng a régi nóta: “Mit fognak szólni?” Mert mit fognak szólni a kollégák, ha nem vagyok elég környezettudatos? Mit fognak szólni a szomszédok, ha késve vágom le a füvet? Mit szólnak a gyerekek, ha nem tudom kezelni az internetet?

 

Ez mind nem számít, ha tudjuk mit akarunk az élettől. Mindenki ugyanazt akarja, csak nem mindenki ébred rá időben: jól akarjuk érezni magunkat a bőrünkben. Valójában nincs szükségünk sem nagyobb televízióra, sem a legújabb telefonra, ha nem a vásárlás az egyetlen dolog az életünkben, amiben örömünket leljük. A saját életünkből csak egy van, amit meg lehet tölteni akciós termékekkel, vagy emberi érzésekkel. Ez utóbbit csak külső ingerekkel érhetjük el, amihez kommunikációra van szükség.

 

A jelenlegi világ nem hagy időt az embernek a gondolkodásra. Meggondolatlanul cselekszünk, ítélkezünk, ezért megromlanak a kapcsolataink. 50 felett már sokkal nehezebb egy embert kibillenteni a komfortzónájából, pedig épp a komfort zavarta össze az embert, facsarta ki belőlünk a lelkesedést egy-egy személyes beszélgetés vagy társasági élmény iránt.

 

Megoldás a megfelelési kényszerre

 

Kommunikálni, nyitottabbnak és elfogadóbbnak lenni. Tiszta sor, hogy egy középkorú ember már nehezebben alkalmazkodik a világ ostobaságaihoz, de ha megpróbáljuk tudatosan nem ostobaságnak nevezni azt, amit mi annak látunk, máris léptünk egyet előre a kérdésben. Ha pedig direkt meg akarjuk ismerni az “ostobaságokat”, akkor nyitott emberként könyvelhetjük el magunkat. A nyitott ember kíváncsi másokra, kommunikál, ezért képes alkalmazkodni és sokkal megértőbbé válik. Nem pont a megértés az, amire mi is vágyunk?

 

Összességében, ha csillapítjuk magunkban a sztereotípiákat, másban is enyhülnek az előítéletek, ami talán végre örökre kiküszöböli a megfelelési kényszert, vagyis az "Ember tragédiáját" az emberben...

 

 

 

Fotó: Adobe Stock.com / Arsenii

 

 

 

 

Szerkeszt., 23.07.2021

Laszloka
0 | 31.07.2021, 23:23

Nézem a mellékelt fotót. Hm... mit csinál az a nő ott képen? Azt sejtem, hogy amennyiben az ember mindenbe beleüti az orrát, az bizony nem helyes és ráadásként szerencsétlennek még fájhat is az. De mi van a feje felett.. egy toalett fedele ? Nem.. talán mégsem. Megvan végre ! Egy irodai fénymásolóval néz farkasszemet az illető. De miért nem megy el inkább egy fotóshoz ? Hja, persze, a depresszió....... csúnya dolog.

Laszloka
0 | 25.07.2021, 16:15

Óvatos társkereső: Megjelenni mindenkinek ?

Leviana
1 | 23.07.2021, 23:13

Nagyjából ugyanezt egy versben foglaltam össze.
Íme:

Manapság

Rohan az idő,
s mi loholunk utána.
Futunk magunk kergetve
önmagunk előtt járva.

Nincs idő, hogy megálljunk
szájtátva megbámulni egy csodát,
hív a kötelesség,
s már lépünk is tovább.

Gondolataink dátumokkal
vannak tele,
kinek, mikor, hol, miért
kell megjelennie.

Eshet az eső, a hó,
fújhat a szél,
lehet nyár, vagy lehet tél,
mi száguldunk sebesen,
s csak mikor már késő,
utunk végén vesszük észre,
hogy ez a rohanás
nem ért semmit sem.