Amikor valaki fontos távozik…

Amikor valaki fontos távozik…

2 | 157 Hívások

Túlélni a halált – amikor valaki fontos távozik…

 

Nincs is annál szívszorítóbb, fájóbb esemény, mint amikor valaki, aki a szívünkhöz közel állt, örök nyugalomra tér. Ez egy olyan veszteség, amelyet lehetetlen pótolni, egy olyan seb, amelyik sohasem fog teljesen begyógyulni. Nem szabad elvárnunk magunktól, hogy gyorsan túltegyük magunkat rajta, hiszen a szeretett hozzátartozónk elvesztését hosszú idő lehet feldolgozni és sokáig tarthat az is, amíg a mindennapi rutintevékenységekben megtanuljuk pótolni a szerettünk által tátongó űrt.

 

Rengeteg kutató foglalkozott már a gyász, a veszteség feldolgozásának folyamatával. Ha nem olyan régen veszítettük el a szerettünket és eddig abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy nem kellett gyászt átélnünk, akkor megnyugtató lehet számunkra az a tudat, hogy a gyásznak vagy gyászmunkának léteznek úgynevezett szakaszai vagy stádiumai.

 

Talán a leginkább közismert szakaszelmélet az, amelyik Elisabeth Kübler-Ross nevéhez fűződik. Az ő elgondolása alapján a gyász szakaszai az elutasítás, a düh, az alkudozás, a depresszió és a belenyugvás egymásra épülő lépcsőfokai.

 

Fontos azonban leszögezni, hogy a gyász lezajlása szinte mindenkinél egyedi és számos tényezőtől függ. Természetesen nagyban befolyásolja a gyászt az elhunyttal ápolt viszonyunk, az esetleges rendezetlen vitás kérdések, az ilyenkor jellemzően előkerülő önmarcangolás, önhibáztatás, valamint a saját személyiségünk, természetünk is.

Az első stádiumot, a tagadást vagy elutasítást a legtöbben átéljük, ennek pedig teljesen természetes oka van. Amikor meghalljuk a gyászhírt, főleg, ha valaki hirtelen hunyt el, akkor egyszerűen nem lennénk képesek feldolgozni a sokkhatást többnyire anélkül, hogy a szervezetünk ne blokkolná le az érzelmek teljes átélését. Praktikus is, hogy amikor a temetést vagy búcsúztatást kell intéznünk és minden ismerőssel közölni kell a halálhírt, még elég erősek tudunk lenni, hiszen még nem fogtuk fel.

 

A düh, alkudozás is hasonló, bár ilyenkor már kezdjük tudomásul venni a tényt. Amikor azt érezzük, hogy mindez nem lehet igaz, miértekért kiáltunk, dühösek vagyunk szinte az egész világra, akkor valószínűleg ebben a szakaszban vagyunk éppen. A depressziós rész talán a legrosszabb, amikor azt érezzük, a kérdéseinkre, kiáltásainkra nincs válasz, egyedül maradtunk. A belenyugvás elsőre szörnyen hangzik, mégis megváltást jelenthet, amikor már valamilyen szinten el tudtuk fogadni a veszteséget, el tudtuk engedni szeretett halottunkat.

 

Fontos, hogy a gyászt sohasem szabad szégyellni. Bár léteznek bizonyos társadalmi előírások, a szívünkben mégis nyugodtan gyászolhatunk. Az a természetes és egészséges, ha megéljük a gyászt és az az ideális, ha vannak olyan szeretteink, akikkel meg tudjuk osztani a veszteséget anélkül, hogy azt hangsúlyoznák, hogy ezen már illene túllendülnünk.

 

Ugyanakkor sokat segíthetünk azzal is magunkon, ha megpróbálunk valamilyen értelmes tevékenységet találni, amely segít kicsit betölteni az űrt. Ilyenkor lehet akár kicsit jobban a munkába, hobbiba temetkezni vagy vérmérsékletünk szerint társaságot keresni.

 

Ha pedig úgy érezzük, szaksegítségre van szükségünk, bátran keressünk fel egy pszichológust vagy gyásszal foglalkozó pszichoterapeutát, ők segítenek átlendülni a leginkább fojtogató pillanatokon.

 

 

 

Fotó:www.fotolia.de/eyetronic

Szerkeszt., 14.03.2019

Ehhez a cikkhez jelenleg nem tartozik hozzászólás.